A Bébi bolondos dallamok a Bolondos dallamok szereplőinek bébikorát meséli el, amikor még pelenkás korukban Nagyi vigyáz rájuk. Nagyi és Csőrike természetesen ugyanúgy néznek ki mint a későbbi sorozatokban. A bébik között Tapsi Hapsi a vezető, mivel a legidősebb közöttük. Együtt összetartva sokat játszanak és sok mindent meg akarnak ismerni. Nagyi örömmel viseli gondjukat, majd az idők folyamán barátokra is lelnek. Végül annyi sok tapasztalatot szereznek, hogy nagy komoly gyerekekké válnak.
A marslakó, a földre érkezve barátkozni akart a többiekkel, de Tazon és Csőrikén kivül senki sem akar barátkozni vele, mert félős új társaságokban, de végül mindenki befogadta.
A sorozatban Tapsi Hapsi, Lola Nyuszi, Dodó Kacsa, Szilveszter, Csőrike, Taz és Nagyi akik végig szerepelnek. Később egy bizonyos résztől Melissza és Petúnia is már végig szerepelnek. Megint később egy bizonyos résztől Floyd is végig szerepel. Pepe és Néni csak két részben szerepelnek. Marvin, Elmer, Kakas, és Ökörnyál csak egy részben szerepelnek. Préri Farkas és Gyalog Kakukk csak egy részben szerepelnek, de abban is csak futnak és nem szólalnak meg. Cucu Malac, Sam és Hektor csak két epizód közötti vagy utáni zenénél szerepelnek. Speedy Gonzales, a vadnyugati hős és Michigan, az éneklőbéka pedig nem szerepelnek ebben a sorozatban.
Dodó kacsa egy epizódban azt állította, hogy a fogtündér nem hoz neki ajándékot, mert nincs foga, közben pedig szokott látszódni a szájában, hogy van foga.
Tapsin, Dodón, Szilveszteren és Lolán ebben a sorozatban egy bizonyos részig látható pelenka, míg Tazon és Csőrikén már az elejétől nem.
A magyar fordításban két epizódnak is az a címe, hogy az influenza börtönében és feltételezhető, hogy az egyiknél ez a cím téves.
A sorozat végéig a történet nem jutott el addig, mire felnőnek a szereplők.
Ez a sorozat később készült az eredeti sorozatoktól, de történet szerint mégis korábban játszódik.