Az ókori Itália népei

Az ókori Itália népei^[1] elnevezés az olasz félszigeten a vaskorban és Róma felemelkedése előtt letelepedett népességre utal.

Ezek a népek nem voltak mind nyelvi vagy genetikai rokonok. Olaszország, egy hosszú, a Földközi-tengerbe nyúló félsziget alakja kedvez a környező régiókkal való kapcsolatoknak, ugyanakkor túlnyomóan hegyvidéki természete hajlamos elválasztani és elszigetelni populációit korlátozott földrajzi területeken belül.

Nyelvi szempontból a népek többsége indoeurópai nyelveket beszélt. Konkrétan idetartoznak a tulajdonképpeni itáliai népek, vagyis azok, akik italikus nyelveken beszéltek, és olyan népek, amelyek nem ilyen indoeurópai nyelveket beszéltek, mint például a görög nyelvű gyarmatosítók. Végül más népek is beszéltek nem indoeurópai nyelveket. Számos ilyen civilizáció besorolása még nem tisztázott. A híres olasz tudós, Giacomo Devoto alátámasztotta azt a tézist, amely szerint az Itáliában konvertált indoeurópai változatok „végtelenek”.^[2]

• 
  Közép-Tirrén-tengeri Itália lakossága
• 
  A Közép-Adriai-tengeri Itália lakossága
• 
  Az etruszk terjeszkedés az i. e. 8. és 6. század között
• 
  Cisalpine Gallia lakossága az i. e. 4. és 3. század között
• 
  Puglia és a Balkán illír lakossága
• 
  Az oszcan nyelvűeklakossága az i. e. 5. században
• 
  Magna Graecia i. e. 280 körül
• 
  Szicília lakossága az i. e. 10. század körül
• 
  Dél-Itália és Szicília görög gyarmatai
• 
  Korzika és Szardínia populációi a torreai és nuragikus korban

Itáliát már a történelem előtti idők óta lakták neolitikus népek. A fémmegmunkálás térhódításával egy időben új, patriarchális és harcos társadalmakba szerveződő, indoeurópai nyelveket beszélő populációk vándoroltak Itáliába. A főként az Alpoktól északról érkező indoeurópai populációk idevándorlása több hullámban ment végbe.^[3]

Az indoeurópai népvándorlás első hulláma az i. e. 3. évezred közepe táján következett be, a rézfeldolgozást importáló lakosság körében. Erre az időszakra jellemzőek a sztél (vagy menhir) szobrok, amelyekbe gyakran fegyvereket és szoláris szimbólumokat, láthatóan jellegzetes indoeurópai jeleket faragtak.^[4]

A második hullám, amely az i. e. 3. évezred vége és a 2. évezred eleje között következett be, a harangedényes kultúra^[5] elterjedéséhez vezetett a Pó völgyében, Toszkánában és Szardínia nyugati partvidékein. és Szicíliában. Ezek az emberek erőteljesen befolyásolták a kora bronzkor későbbi kultúráit is (Polada, Bonnanaro stb.).

Az i. e. 2. évezred közepén a Terramare civilizáció a Pótól délre fekvő Pó-völgyben fejlődött ki. Luigi Pigorini 19. századi tanulmányaitól kezdve ezt a civilizációt az italikusokkal hozták kapcsolatba, akik az i. e. 12. századi súlyos válság után, amely a terramarei rendszert érintette, és a települések többségének eltűnését okozta, délre vándoroltak, megtelepedve az appennini kultúra helyi közösségei között,^[6] és létrejött a proto-Villanovia. A korai vaskorban a protovillanoviai kultúra különböző regionális fáciesekre oszlott, amelyekből az itáliai nemzetek jöttek létre: az atestinai kultúra (proto-venét), a latiumi kultúra (latinok), a villanoviai kultúra (etruszkok), szikul kultúra (sziculok) stb.^[7][8]

Északnyugat-Itáliában a középső és késő bronzkort a canegratese – golasecchiano aspektus jellemzi, amely talán a lepontusok vagy Leponzi protokelta lakosságához köthető.

Az etnikai-nyelvi rokonság miatt mind a latin-faliszkiusokat, mind az oszko-umbereket szokás az italikus nyelvcsaládhoz tartozónak tekinteni. Ez a két népcsoport olyan nyelveket beszélt, mint az oszk, a szabelli dialektusok, az umber, latin, szicíliai stb.^[9] Ezt követően két különálló indoeurópai ágra osztották őket, úgynevezett nyugati itálikus nyelvekre (latin-faliszkán) és keleti italikus nyelvekre (oszko-umber), feltételezve, hogy két különböző indoeurópai migrációból származtak.

A félszigetre érkezett indoeurópai ajkú népesség átfedésben volt a régebbi, neolitikus eredetű népekkel vagy azokkal keveredve, így jöttek létre az oszko-umber csoportok, a latinok és rokonaik, a szicíliai szikulok.

A mai Olaszország ókori népességét a következő csoportokba sorolhatjuk:

• preindoeurópai nyelvűek (egyes populációk nyelveit feliratok dokumentálják, míg másoknál a nyelvre vonatkozó információkat név- és helynévtanból nyerik):

etruszkok^[10] ligurok euganok, raetok, camunok, szikánok, szardíniaiak (joleok, balari – talán indoeurópai nyelvű – és korzikaiak).

• az indoeurópai nyelvet beszélők között viszont megkülönböztetik:

Az itáliai családhoz tartozik (bőséges információ áll rendelkezésre a latin-faliszkán és az oszko-umber népesség nyelvéről és vallásáról):

latinok (beleértve a faliszkuszokat), capenatok, sicelek, ausonok – auruncusok, kampanok, opicok, enotrik, italok (morgetészek, szikulok), elimok,^[11]szabinok,^[12] picentinusok, umberek, Samnites (karakinoszok, pentrusok, kaudinok és hirpinusok ), oszkok, lucánok (köztük az urszentinok), bruttik, Adria Sabelli (marszik, paelignusok, marrucinok, frentanok, pretuttiak) Pugliai, Tirrén Sabelli (hernicusok, aequiculi, volscusok).

Egyéb hovatartozásúak:

Az japigok (valószínűleg illír eredetűek, és dauniokra, peucetiakra és messzápokra oszlanak), a venétek, a rutuliak (ismeretlen eredetű), a kelták (boiok, cenomanok, szenonok, orobok, lepontusok, carnusok stb.), Magna Graecia és a többi itáliai

görög gyarmatosítók (italiotok, sziceliotok) görög gyarmatosítói.

• 
  A Közép-Tirrén-tengeri Itália lakossága
• 
  A Közép-Adriai Itália lakossága
• 
  Az etruszk terjeszkedés az i. e. 8. és 6. század között
• 
  Cisalpine Gallia lakossága az i. e. 4. és 3. század között
• 
  Puglia is in Balkán illír lakossága
• 
  Az oszcan nyelvűolaszoklakossága a Kr.e. Lásd században
• 
  Magna Graecia i. e. 280 körül
• 
  Szicília lakossága az i. e. 10. század körül
• 
  Dél-Itália és Szicília görög gyarmatai
• 
  Korzika és Szardínia populációi a torreai és nuragikus korban

Ősi források

• Idősebb Plinius: Naturalis Historia, III (latin szöveg)

Modern történeti források

• Ermanno A. Arslan: A történelem által elfeledve: a Cisalpine kisebb kelta csoportjai. Plinius, Naturalis historia és Livius, Ab urbe condita újraolvasása [1]
• Gianna G. Buti és Giacomo Devoto, Olaszország régióinak őstörténete és története, Sansoni Egyetem, 1974
• Raffaele C. De Marinis: La civiltà di Golasecca: i più antichi Celti d'Italia
• Gli antichi Italici. Firenze: Vallecchi (1977)  Giacomo Devoto műve
• Encyclopedia of Indo-European Culture (angol nyelven). Taylor & Francis (1997). ISBN 1-884964-98-2 
• Sabatino Moscati, Így született Olaszország: újrafelfedezett népek profiljai, International Publishing Company, Torino, 1998
• Giovanni Pugliese Carratelli, Olaszország, omnium terrarum alumna, Garzanti-Schewiller, Officine graphice Garzanti, Milánó, 1990
• Gli Indoeuropei e le origini dell'Europa. Bologna: Il Mulino (1997). ISBN 88-15-05708-0  Francisco Villar

• Italikus művészet
• Italikus nyelvek
• Italikus népek
• Etruszkok
• Olaszok

• „Az ókori Olaszország nyelvei és kultúrái: történelmi nyelvészet és digitális modellek”, az Olasz Egyetemi és Kutatási Minisztérium által finanszírozott kutatási projekt (PRIN 2017)