Ezen a lapon vagy szakaszban aktuális eseményről, jelenségről vagy egyéb témáról számolunk be. Az itt közöltek az idő múlásával jelentősen megváltozhatnak, pontosításra, helyreigazításra szorulhatnak. Legutóbbi módosítás: 2024. november 1.
Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) által legkeresettebb tíz bűnöző listája (angolul:FBI Ten Most Wanted Fugitives) egy 1949 óta létező körözési lista. J. Edgar Hoover akkori FBI-igazgató és William Kinsey Hutchinson,[1] az International News Service (az United Press International elődjének) főszerkesztője az FBI „legnehezebb fiainak” elfogásának elősegítésére törekedett. A köztük zajló megbeszélés publikus cikké vált, amely annyira pozitív sajtóvisszhangot kapott, hogy 1950. március 14-én az FBI hivatalosan is bejelentette a listát, hogy növelje a bűnüldözőszervek által elkapott veszélyes szökevények számát.[2]
Személyeket általában elfogásuk, haláluk vagy az ellenük folyó büntetőeljárások megszüntetése esetén távolítanak el a listáról; ekkor az üres helyekre az FBI új neveket helyez. Az FBI döntése alapján 2021-ig 11 esetben, „a társadalom számára különösen veszélyes fenyegetést továbbá nem jelentő” személy került levételre a listáról. Az 1984-ben a listához adott Machetero tag, Víctor Manuel Gerena(wd) szerepelt a listán a leghosszabb ideig, 32 évig. A legrövidebb időt Billie Austin Bryant töltötte a listán, aki csak két óráig szerepelt 1969-ben.[3] 2019. május 28-tól a nyolcvan éves Eugene Palmer a listára valaha került legidősebb személy.[4]
Ritka alkalmakkor az FBI egy 11. személyt (Number Eleven) is hozzáad a listához, amennyiben rendkívül veszélyes, de az aktuális tíz közül egyet sem kívánnak eltávolítani.[5] A médiában történő alkalmi rangsorállítással szemben az FBI számára nincsen első számú („#1 on the FBI’s Most Wanted List”) vagy legkeresettebb („The Most Wanted”) személy.
A listát általában nyilvános helyekre szokták kifüggeszteni, például postákban. 2014. december 4-éig 504 személy szerepelt a listán, köztük nyolc nő. Ebből 94%-ukat, 473 főt tartóztattak le vagy semlegesítettek, közülük 155 főt (31%) a nyilvánosság segítségével. 1996. május 19-én[6] Leslie Isben Rogge lett az első olyan bűnöző, akit az internet segítségével kaptak el.[7] Az FBI továbbá fenntart egyéb körözési listákat is, eltűnt személyekről vagy épp a tíz legkeresettebb terroristáról.[8]
2013. június 17-én a listán addig szereplő személyek száma elérte az ötszázat.[9] 2023. november 15-éig 532 személy – köztük tizenegy nő – szerepelt a listán, közülük 494 főt tartóztattak le vagy semlegesítettek (93%), közülük 163 főt a nyilvánosság segítségével.[10]
A lista frissítése
Az FBI székhelyén a Bűnügyi Nyomozó Iroda (CID) mind az 56 FBI-irodát felkéri, hogy küldjenek jelölteket a tíz legkeresettebb bűnöző listájára.[11] A jelölteket a CID és a sajtóosztály különleges ügynökei nézik át.[11] A kiválogatott jelölteket a CID igazgatóhelyettesének küldik el jóváhagyásra, majd pedig az FBI igazgatója véglegesíti őket.[11] Ez a folyamat sok időt vehet igénybe, így fordulhatott elő például, hogy Whitey Bulger, akit 2011. június 22-én letartóztattak a kaliforniaiSanta Monicában, 2012. május 9-ig szerepelt a listán.[12] Hasonlóképp, Oszáma bin Láden is a listán maradt még majdnem egy évig a halálát követően.[13]
A lista
A körözött személyekről a 1-800-CALL-FBI telefonszámon, a tips.fbi.gov weboldalon, FBI irodákban vagy amerikai külképviseleteken (Magyarországon a budapesti nagykövetségen) lehet bejelentést tenni.[14]
Fénykép
Név
Listához adás dátuma
Sorszám
Megjegyzések
Nyomravezetői díj
Alexis Flores
2007. június 2.
487
Emberrablás, nemi erőszak és az ötéves Iriana DeJesusphiladelphiai 2000. júliusi megölése miatt körözik. 2005-ben visszatoloncolták Hondurasba, miután Arizonában hamisításért ült börtönben. A listára akkor került, amikor a kitoloncolást követően a DNS-e egyezett a DeJesus-gyilkosság tetthelyén találttal.[15][16]
Egy 23 éves nő, Truc Quan „Sandy” Ly Le 2006-os gyilkossági ügye miatt keresik, akivel az akkor 17 éves Alejandro Castillo korábban járt. Munkájuk során Charlotte-ban egy étteremben ismerkedtek össze.[19]
100 000 dollár
Arnoldo Jimenez
2019. május 8.
522
Felesége 2012. május 12-ei meggyilkolása miatt keresik, akit feltételezhetőleg leszúrt pár órával esküvőjüket követően. A nő holttestére burbanki (Illinois állam) apartmanjának fürdőkádjában találtak.[20]
100 000 dollár
Yulan Adonay Archaga Carias
2021. november 3.
526
Archaga Carias New York államban áll vád alatt zsarolással kapcsolatos összeesküvésért, kokainbeszállítással kapcsolatos összeesküvésért, gépfegyvertartásért és gépfegyvertartással kapcsolatos összeesküvésért. Ő az MS-13 állítólagos vezetője Hondurasban és állítólag az MS-13 bűnözési aktivitásának vezetője az országban, illetve biztosította a bűnszervezet közép-amerikai és amerikai ágazatát erőforrással, beleértve fegyverek, drogok és pénz. Archaga Carias állítólag több tonna kokain beszállításáért felelős, Hondurason át az Egyesült Államokba. Állítólag elrendelte és részt vett rivális csoportok tagjainak meggyilkolásában.[21]
A Ponzi-rendszerű piramisjáték, a OneCoin kriptovaluta vezetőjeként körözik, miután elektronikus pénzügyi csalás, tőzsdei csalás és pénzmosás bűncselekmények miatt elítélték.[22] 2024. június 26-án a százezer dolláros jutalmat 5 millió dollárra emelték.[23]
5 000 000 dollár
Omar Alexander Cardenas
2022. július 20.
528
Egy los angelesi férfi meggyilkolásának ügyében keresik feltételezett érintettsége okán. A gyilkosság 2019 nyarán történt egy borbély előtt Kaliforniában.[24]
100 000 dollár
Wilver Villegas-Palomino
2023. április 14.
530
A kolumbiai gyökerű marxista nemzetközi bűn- és terroristaszervezet, a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg tagjaként drogcsempészet vádjával körözik.[25]
5 000 000 dollár
Donald Eugene Fields II
2023. május 25.
531
Egy 2022-es szövetségi elfogatóparancs értelmében 2013 és 2017 között Missouriban legalább egy gyermek sérelmére elkövetett szexkereskedelem gyanúja miatt körözik.[26]
250 000 dollár
Vitel'Homme Innocent
2023. november 15.
532
A vád szerint Innocent a Kraze Barye bűnbanda vezéreként egy másik bandával együtt 2021 októberében Haitin foglyul ejtett 17 keresztény misszionáriust, köztük öt gyermeket, akikért aztán váltságdíjat követeltek. Irányítása alatt a banda további egy amerikai állampolgár elrablásával és megölésével is gyanúsított.[20]
↑Douglas, John. The Anatomy of Motive: The FBI's Legendary Mindhunter Explores the Key to Understanding and Catching Violent Criminals. Mindhunters, Inc. (1999. július 1.)
↑„U.S. Fugitive Surrenders In Guatemala After Photo Is Seen On Internet”, Associated Press, 1996. május 19.
↑WILVER VILLEGAS-PALOMINO (angol nyelven). Federal Bureau of Investigation , 2023. április 14. (Hozzáférés: 2023. április 14.)
↑DONALD EUGENE FIELDS II (angol nyelven). Federal Bureau of Investigation , 2023. (Hozzáférés: 2023. május 28.)
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a FBI Ten Most Wanted Fugitives című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.