Az Amerikai Egyesült Államok Szenátusának pro tempore (ideiglenes) elnöke a szenátus által a testület elnöki feladatainak ellátására megválasztott szenátor, aki az elnöki utódlási sorrend harmadik helyén áll az alelnök és a Képviselőház elnöke után. A tisztségre azért van szükség, mert a Szenátus elnöke az Egyesült Államok Alkotmánya alapján hivatalból az Egyesült Államok alelnöke, ő azonban általában nem vesz részt a testület ülésein. 1949 óta kivétel nélkül a többségi párt rangidős szenátorát választották meg pro tempore elnökké.
Beosztás
Párt
Személy
Állama
Kinevezése
Az Amerikai Egyesült Államok Szenátusának korelnöke (President Pro Tempore)
President Pro Tempore, ami szó szerint átmeneti elnököt jelent, a gyakorlatban viszont ennél összetettebb a dolog: az amerikai alkotmány szerint a szenátus elnöke a mindenkori alelnök. Az alelnök viszont jellemzően csak akkor jut szerephez a szenátus életében, ha szavazategyenlőség alakul ki. Minden más esetben az átmeneti elnök - aki a szokásjog szerint a többségi frakció legrégebb óta szolgáló szenátora - látja el a házelnöki feladatokat. Feladatkörének létrehozásáról az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának I. cikkelyének 3. szakasza az alábbiakban rendelkezik: A Szenátus választja egyéb tisztségviselőit, valamint ideiglenes elnökét az alelnök távolléte esetén, vagy amikor az az Egyesült Államok elnökének tisztjét gyakorolja.
Az Egyesült Államok alkotmánya erről mindössze annyit tartalmaz, hogy az elnököt az alelnök követi, és hogy a kongresszusnak meg kell határozni az utódlás rendjét, ha az alelnök sem tudja betölteni az elnöki posztot.[1] Első alkalommal John Langdont választották meg pro tempore elnöknek 1789. április 6-án. Eredetileg csak ideiglenes intézmény volt, amelyet akkor aktiváltak, amikor az alelnök nem tudott jelen lenni a szenátusban. 1886-ban az elnöki öröklési sorból kivették a kongresszusi tagokat (így a pro tempore elnököt, illetve a képviselőház vezetőjét), s a Kabinet tagjai kerültek be az öröklési sorba.
A jelenlegi rendet Harry S. Truman 1947-ben határozta meg, amikor az új öröklési sorba az alelnök után a kongresszus elnöke, majd negyedik helyen a szenátus pro tempore elnöke került, megelőzve a Kabinet tagjait.
Gyakorlatban még nem történt meg az, hogy az alelnökön kívül más betöltötte volna az elnöki posztot. Egyes vélemények szerint mégis lehet erre példa, mivel John Tyler amerikai elnök, aki William Henry Harrison alelnökeként annak halála után került az elnöki székbe, vasárnap nem akarta letenni az elnöki esküt - mivel ez a hitével ellenkezett - s ezért egy napig - jogilag az akkori pro tempore elnök David R. Atchison volt az ügyvezető elnök.[2]
A Pro tempore elnök pecsétjeDavid R. Atchison sírköve, aki egyes vélemények szerint egy napig az Egyesült Államok elnöke volt, mint a szenátus pro tempore elnöke.
