A Tiranai Egyetem jogi karán végezte tanulmányait 1982 és 1987 között. Ezt követően tanársegédként folytathatta az oktatást az egyetem közjogi tanszékén, 2005 óta pedig egyetemi tanárként oktat a jogi karon. Két cikluson keresztül volt a közjogi tanszék vezetője, rövid ideig pedig a jogi kar dékánhelyettesi feladatait is ellátta. Oktatói munkája mellett 1996-ban emberi jogi ügyvédi praxist nyitott, valamint vendégoktatóként részt vesz az Albán Köztársaság Magisztratúráján (Shkolla e Magjistraturës se Republikës së Shqipërisë) és a Nemzeti Ügyvédi Iskolában (Shkolla Kombëtarë e Avokatisë) folyó ügyész- és ügyvédképzésben.
Pályája kezdetén főként alkotmányjogi és jogtörténeti kérdésekkel foglalkozott, majd a Tiranai Egyetem jogi karán, a mester- és doktori fokozaton egyaránt megszervezte „A nemek közötti egyenlőség jogi vonatkozásai” tárgykör oktatását. Ennek kapcsán szakmai érdeklődése fokozatosan az emberi jogok kérdésköre felé tolódott el, ezen belül elsősorban a női egyenjogúság és a fogyatékkal élők jogainak problémájával, a diszkrimináció és a családon belüli erőszak elleni küzdelem jogi hátterével foglalkozik.
Pályafutása során – kormánybizottságok vagy munkacsoportok elnökeként – hozzájárult az albán igazságügyi intézményi rendszer átalakításához, az emberi jogok alkotmányos és törvényi hátterének finomításához, részt vett az állam és a vallási közösségek közötti kapcsolatrendszer jogi alapjainak kidolgozásában. Emellett aktívan segíti az albániai civil szervezetek jogi munkáját, valamint fiatal jogászok bevonásával, pro bono alapon segíti a diszkriminált személyek jogi képviselethez való hozzáférését. Több monográfia szerzője vagy társszerzője, részt vesz albán és nemzetközi szakfolyóiratok szerkesztőségi munkálataiban.
2009-ben az Albán Tudományos Akadémia levelező, 2017-ben rendes tagjává választották, a Társadalomtudományi és Albanológiai Osztály munkájában vesz részt. Tagja a Nemzetközi Alkotmányjogi Egyesületnek (International Association of Constitutional Law) és az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó szervezetének, a Velencei Bizottságnak.
Főbb művei
Institucionet politike dhe e drejta kushtetuese në Shqipëri (1912–1939) (’Politikai intézmények és alkotmányjog Albániában 1912–1939. Tiranë: Luarasi. 1998. ISBN 99927-606-2-1
Historia e institucioneve: Tekst mësimor për studentët e drejtësisë (’Intézménytörténet: Jegyzet joghallgatóknak’). Tiranë: SHBLU. 1998. ISBN 99927-0-297-4
E drejta kushtetuese (’Alkotmányjog’). Tiranë: Pegi. 2004. ISBN 99927-941-1-9
Historia e së drejtës kushtetuese në Shqipëri (1912–1939) (’Az alkotmányjog múltja Albániában 1912–1939’). Tiranë: Pegi. 2007. ISBN 978-99943-40-46-0
Çështjet e barazisë gjinore në standardet ligjore dhe jurisprudencën kombëtare e ndërkombëtare (’A nemek közötti egyenlőség kérdései a hazai és nemzetközi jogelmélet tükrében’). Tiranë: Shkolla e Magjistraturës. 2010. ISBN 978-99956-58-18-2 [Társszerzőként.]
E drejta kushtetuese (’Alkotmányjog’). Tiranë: ABC. 2010. ISBN 978-99956-01-41-6 [Társszerző: Luan Omari.]
Shteti i së drejtës në kushtetutën e RSH-së (’Az alkotmányjog helyzete az Albán Köztársaságban’). Tiranë: Adelprint. 2011. ISBN 978-99956-32-09-0 [Társszerzők: Xhezair Zaganjori, Eralda Methasani.]
Barazia gjinore dhe mosdiskriminimi (’A nemek közötti egyenlőség és a hátrányos megkülönböztetés tilalma’). Tiranë: UN Women; Ambasada Spanjolle në Tiranë. 2012. ISBN 978-9928-162-04-5 [Társszerzőként.]