Ashley Benson 1989. december 18-án született Anaheimben. Szülei: Shannon és Jeff Benson. Van egy nővére, Shaylene, aki egy évvel idősebb nála. 4 éves korában versenyképesen kezdett el táncolni balettet, jazzt és hiphopot. Benson ezenkívül énekelni is szeret, több musicalben is szerepelt. 5 évesen tánckatalógusoknak modellkedett, majd 8 évesen le is szerződött a Ford modellügynökséghez.
Pályafutása
Első jelentősebb szerepét az Ármány és Szerelem című sorozatban kapta, ahol 2004 és 2007 között Abbyt alakította. 2007-ben megkapta Carson szerepét a Hajrá Csajok 4-ben.
Nyiltan vállalja biszexualitását, 2019 júniusában hozta nyilvánosságra, hogy Cara Delevingne szerelmi partnere. 2019 júliusában titokban össze is házasodtak, de erre csak 2019 augusztusában derült fény. Kapcsolatuk 2020 áprilisában ért véget.