Arany spirál

Hozzávetőleges és valódi arany spirálok: a zöld spirált a négyzetek belsejét érintő negyedkörök alkotják, míg a vörös spirál egy arany spirál, a logaritmikus spirál egyik fajtája. Az egymást fedő részek sárga színnel jelennek meg. A nagyobb négyzet oldalától a következő kisebb négyzetig elhelyezkedő szakasz hossza az aranymetszés
Egy Fibonacci-spirál megközelíti az arany spirált. A fenti „örvénylő téglalap-diagram” az aranymetszésen alapul, míg az arany spirál négyzeteken alapul, amik oldalai egész Fibonacci-számok, azaz 1, 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21 és 34

A geometriában az arany spirál egy logaritmikus spirál, aminek a tágulási faktora, a b a φ-hez, az aranymetszéshez kötődik.[1] Egyedi módon, egy arany spirál a φ faktorával szélesedik, vagy kerül távolabb kezdőpontjától minden negyedkör után, amit megtesz.

Képlet

Egy arany spirál poláris egyenlete ugyanaz, mint más logaritmikus spiráloké, de egy b különleges értékkel:[2]

vagy

ahol az a természetes logaritmusok alapja, az egy tetszőleges pozitív valódi állandó, és a pedig (amikor a egy derékszög (mindkét irányban egy negyed fordulat)):

Így, a

A számértéke függ attól, hogy a derékszöget 90 foknak, vagy radiánnak vesszük; és mivel a szög mindkét irányban lehet, könnyebb a abszolútértékével leírni a képletet ( lehet ennek az értéknek az ellentettje is):

foknál;
radiánnál

Egy logaritmikus és egy arany spirál másik képlete:[3]

ahol a állandó

ami az arany spirálnál a ilyen értékeit adja meg:

ha a fokokban mérendő, és

ha radiánokban mérendő.

Az arany spirál közelítései

Sok hasonló spirál van, ami megközelíti, de nem éri el az arany spirált.[4] Ezeket sokszor tévesztik össze az arany spirállal.

Egy arany spirált meg lehet közelíteni egy „örvénylő téglalap-diagrammal”, ahol a négyzetek ellenkező sarkai, amiket kígyózó arany téglalapok alkotnak, negyedkörökkel vannak összekötve. A végeredmény nagyon hasonló egy valódi arany spirálhoz (lásd a jobb felső sarokban lévő képet).

Egy másik közelítés a Fibonacci-spirál, ami nem valódi logaritmikus spirál. Minden negyedfordulat után a Fibonacci-spirál nem φ-vel lesz szélesebb, hanem egy változó tényezővel, ami a Fibonacci-számok egymást követő tagjaival van összefüggésben. Az egymást követő tagok a Fibonacci-sorozatban megközelítik a φ-t, tehát a két spirál nagyon hasonló lesz. (lásd a jobb alsó sarokban lévő képet).

Spirálok a természetben

A természetben megközelítő logaritmikus spirálok előfordulhatnak (például a spirális galaxisok elágazásai). Néha azt mondják, hogy a nautilus kagylói az arany spirál mintájára tágulnak, és így nem csak a φ-hez kötődnek, de a Fibonacci-sorozathoz is. Az igazság az, hogy a nautilus-kagylók, és sok más puhatestű kagylói egy logaritmikus spirál tágulási mintáját követik, de egy megkülönböztethetően más szögben, mint ami az arany spirálnál van.[5] Ez a minta engedi meg az élőlénynek, hogy alakváltozás nélkül növekedjen. Sok spirál fordul elő a természetben; az arany spirál csak egy speciális fajta.

Kapcsolódó szócikkek

Jegyzetek

  1. "Golden Spiral Archiválva 2019. július 28-i dátummal a Wayback Machine-ben" by Yu-Sung Chang, A wolfram-szemléltetés Projekt.
  2. Priya Hemenway. Isteni Metszés: Φ A phi a művészetben, természetben és a tudományban. Sterling Publishing Co, 127–129. o. (2005). ISBN 1402735227 
  3. Klaus Mainzer. A természet szimmetriái: A természet és a tudomány filozófiájának kézikönyve. Walter de Gruyter, 45, 199–200. o. (1996). ISBN 3110129906 
  4. Charles B. Madden. Fraktálok a zenében: a zenei analízis bevezető matematikája. High Art Press, 14–16. o. (1999). ISBN 0967172764 
  5. Oberon Zell-Ravenheart. Az újonc varázsló kézikönyve. Career Press, 274. o. (2004). ISBN 1564147118 [halott link]

További információk

  • Falus Róbert: Az aranymetszés legendája; 2. jav. kiad.; Magyar Könyvklub, Budapest, 2001 (Tudományos kaleidoszkóp)
  • Kovács Ádám–Vámos Attila: Aranyháromszög. Aranymetszés, Fibonacci-sorozat, szabályos ötszög; Műszaki, Budapest, 2007

Read other articles:

Mario Kart DS PublikasiNA: 14 November 2005AU: 17 November 2005EU: 25 November 2005JP: 8 Desember 2005GenreKart racingKarakterMario, Luigi, Princess Peach, Toad (en) dan Yoshi Karakteristik teknisPlatformNintendo DS Modepermainan video multipemain dan Permainan video pemain tunggal Formatunduhan digital dan Nintendo DS Game Card (en) Metode inputgamepad Format kode Daftar 30 Informasi pengembangPengembangNintendo EADPenyuntingNintendo PengarahMakoto WadaYasuyuki OyagiProdusenHideki KonnoDesai...

 

 

Montreal Biosphère, sebelumnya digunakan sebagai Paviliun Amerika dalam Expo 67, karya R. Buckminster Fuller, di Île Sainte-Hélène, Montreal, Quebec. Kubah geodesik adalah struktur cangkang-tipis (kisi-cangkang) hemisferikal berdasarkan pada polihedron geodesik. Unsur-unsur segitiga pada kubah secara struktural kaku, dan mendistribusikan tegangan struktural ke seluruh struktur, sehingga membuat kubah geodesik mampu menahan beban yang sangat berat untuk ukurannya. Kubah pertama yang bisa d...

 

 

American songwriter This article uses bare URLs, which are uninformative and vulnerable to link rot. Please consider converting them to full citations to ensure the article remains verifiable and maintains a consistent citation style. Several templates and tools are available to assist in formatting, such as reFill (documentation) and Citation bot (documentation). (August 2022) (Learn how and when to remove this template message) James SlaterBackground informationBirth nameJames Thomas Slater...

Cet article est une ébauche concernant une université américaine et Hawaï. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Université d'Hawaï à MānoaHistoireFondation 1907StatutType Université publiqueDevise Ma luna a'e o na lahui a pau ke ola o ke kanaka., Above all nations is humanity.Membre de Asociación de Universidades de la Cuenca del Pacífico, Association of Public and Land-grant Universities (...

 

 

Waterfall on the Blue Nile, Ethiopia Blue Nile Falls The Blue Nile Falls is a waterfall on the Blue Nile river in West Gojjam, Amhara Region, Ethiopia. It is known as Tis Abay in Amharic, meaning 'great smoke'. It is situated on the upper course of the river, about 30 kilometres (19 mi) downstream from the town of Bahir Dar and Lake Tana. The falls are one of Ethiopia's best-known tourist attractions. The falls are 42 metres (138 ft) high,[1] consisting of four streams ...

 

 

Koordinat: 3°27′45″S 102°31′43″E / 3.462446°S 102.528545°E / -3.462446; 102.528545 Kabupaten Rejang LebongKabupatenUmeak potong jang, rumah adat dari Rejang Lebong LambangMotto: Pat sepakat lemo seperno(Rejang) Empat sepakat, lima sempurnaPetaKabupaten Rejang LebongPetaTampilkan peta SumatraKabupaten Rejang LebongKabupaten Rejang Lebong (Indonesia)Tampilkan peta IndonesiaKoordinat: 3°26′00″S 102°43′00″E / 3.4333°S 102.7167°E...

Museum Sains Hong Kong香港科學館Pemandangan bagian depanLocation within Hong KongDidirikan18 April 1991 (1991-04-18)Lokasi2 Science Museum RoadTsim Sha Tsui, KowloonHong KongJenisMuseum sainsWisatawan1,125,000 (2016)[1]DirekturKaren SitKuratorPaulina ChanRonne YuenKelvin ChungArsitekPalmer and TurnerAkses transportasi umumStasiun Hung HomSitus webwww.lcsd.gov.hk/CE/Museum/Science Museum Sains Hong Kong Hanzi tradisional: 香港科學館 Hanzi sederhana: 香港科学馆 Alih ...

 

 

Pour l’article homonyme, voir Maraîchine (danse). Maraîchine Région d’origine Région France, Poitou Caractéristiques Taille Moyenne Robe Unie fauve Autre Diffusion Locale, race préservée Utilisation Mixte modifier  La maraîchine est une race bovine française originaire du Sud de la Vendée, aux abords du Marais Poitevin. Sa robe est couleur fauve froment clair à grisâtre et ses muqueuses sont noires. Elle ressemble beaucoup à la nantaise et à la parthenaise, deux races ...

 

 

Voce principale: Law & Order: UK. La seconda stagione della serie televisiva Law & Order: UK è stata trasmessa per la prima volta sul canale canadese Citytv dal 30 luglio al 3 settembre 2009 e trasmessa solo successivamente dal canale inglese ITV dall'11 gennaio al 15 febbraio 2010; questo è accaduto perché, nei mercati internazionali, la serie viene venduta in stagioni produttive di 13 episodi, mentre nel Regno Unito queste vengono spezzate in due blocchi che poi vengono trasmess...

Explanation of unemployment in the United States, presently and historically This article is part of a series on theEconomy of theUnited States Economic history Agricultural history Banking history Petroleum history Shipbuilding Industrial Revolution in the United States History of the United States dollar Lumber history Tariff History United States dollar § History History by state Sectors Primary sector Agriculture Energy Petroleum Electricity Mining Fishing Forestry Water and sanitation S...

 

 

يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (ديسمبر 2018) سباق جائزة لا مارسيليس الكبرى 2013 تفاصيل السباقسلسلة34. سباق جائزة لامارسييز الكبرىمسابقاتطواف أوروبا لل�...

 

 

Copper mining in ArizonaPosition of ArizonaLocationStateArizonaCountryUnited StatesRegulatory authorityAuthorityArizona Department of Mines and Mineral ResourcesWebsitewww.admmr.state.az.usProductionCommodityCopperProduction 750,000 metric tonsValue US $5.54 billionEmployees 10,300[1]Year2007 In Arizona, copper mining has been a major industry since the 19th century. In 2007, Arizona was the leading copper-producing state in the country, producing 750 thousand metric tons of copper, ...

Asset pricing theory In finance, arbitrage pricing theory (APT) is a multi-factor model for asset pricing which relates various macro-economic (systematic) risk variables to the pricing of financial assets. Proposed by economist Stephen Ross in 1976,[1] it is widely believed to be an improved alternative to its predecessor, the capital asset pricing model (CAPM).[2] APT is founded upon the law of one price, which suggests that within an equilibrium market, rational investors w...

 

 

US small-cap stock market index This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources in this article. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Russell 2000 Index – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (July 2018) (Learn how and when to remove this message) Russell 2000Index between 1978–2012Foundation1984; 40 years ago (198...

 

 

American football player, coach, and administrator (born 1945) American football player Garrett FordNo. 32Position:Running backPersonal informationBorn: (1945-05-04) May 4, 1945 (age 79)Washington, D.C., U.S.Career informationHigh school:DeMatha Catholic (MD)College:West VirginiaNFL draft:1968 / Round: 3 / Pick: 58Career history Denver Broncos (1968) Career highlights and awards Second-team All-American (1966) Career NFL statisticsRushing attempts–yards:41–186Rece...

Bài viết này cần thêm chú thích nguồn gốc để kiểm chứng thông tin. Mời bạn giúp hoàn thiện bài viết này bằng cách bổ sung chú thích tới các nguồn đáng tin cậy. Các nội dung không có nguồn có thể bị nghi ngờ và xóa bỏ. (tháng 7/2022) Hoa Quốc Phong 华国锋Hoa Quốc Phong tại Pháp năm 1979Chức vụLãnh tụ tối cao Cộng hòa Nhân dân Trung HoaNhiệm kỳ1976 – 1978Tiền nhiệmMao Trạch Đ�...

 

 

Gabriella Borri nel 2014 Gabriella Caterina Borri (Torino, 1º novembre 1964) è un'attrice teatrale e doppiatrice italiana. Indice 1 Carriera 2 Doppiaggio 2.1 Film cinema 2.2 Film d'animazione 2.3 Film TV e miniserie 2.4 Cartoni animati 3 Note 4 Altri progetti 5 Collegamenti esterni Carriera Attrice di teatro, ha iniziato giovanissima alla fine degli anni settanta con la compagnia torinese i Teatranti[1], per poi passare a Nuova Ribalta[2] e finalmente entrar a far parte dell...

 

 

هذه المقالة بحاجة لصندوق معلومات. فضلًا ساعد في تحسين هذه المقالة بإضافة صندوق معلومات مخصص إليها. جزء من سلسلة مقالات حولاللاسلطوية الفكر رأسمالية مسيحية جمعية إسلامية شيوعية بيئية أنثوية خضراء فردية تبادلية بدائية اجتماعية أو اشتراكية تعاونية او نقابية في الثقافة الدي...

Former district of the Canadian Northwest Territories This article is about the Canadian regional district. For the territory of the United States that existed between 1784 and 1788, see State of Franklin. For other uses, see Franklin (disambiguation). This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these messages) This article includes a list of references, related reading, or external links, but its sources rem...

 

 

Former British Army unit For the Second World War armoured formation, see, see 2nd Armoured Division (United Kingdom). 2nd Division2nd Infantry Division2nd Armoured DivisionDivisional insignia used from 1940, until the division was disbanded in 2012.ActiveRaised and disbanded numerous times between 1809 and 2012Country United KingdomBranch British ArmyEngagements Crimean War Siege of Sevastopol Battle of Inkerman Battle of the Great Redan Second Boer War Battle of Colenso Battle of ...