Az Aquarius az Aqua dán-norvég együttes 2. stúdióalbuma, mely 2000. február 28-án jelent meg az Universal kiadónál.
Kislemezek
Az albumról kimásolt első kislemez, a Cartoon Heroes volt, mely Norvégiában és Dániában az első helyen debütált. Az Egyesült Királyságban a 7. helyen volt a dal 2000 februárjában. Később a dal világszerte slágerlistás helyezést ért el, és Top 10-es sláger lett. Az Egyesült Államokban nem sikerült bekerülnie a Billboard Hot 100-as listára. A második kimásolt kislemez az Around the World szintén Dániában volt első helyezett, de az Egyesült Királyságban csak a 26. helyet sikerült megszereznie. Ez volt az utolsó slágerlistás helyezés a legtöbb országban, mielőtt a csapat feloszlott 2001-ben.
Skndináviában és más európai országokban 2000 végén megjelentették a Bumble Bees és a We belont to the Sea című kislemezeket, de csak mérsékelt sikert értek el.
A Freaky Friday című dal lett volna az utolsó kimásolt dal az albumról, azonban ezt törölték, annak ellenére, hogy a zenekar még mindig reklámozta az albumot. A dalt 16 évvel később, 2017-ben jelentették meg egy remix EP-n.[1][2]
Sikerek
Az album Dániában és Norvégiában az első helyen debütált, de hét ország tíz legjobbjai is közé sikerült jutnia a slágerlistán. Az első héten Dániában 39.000 példányt értékesítettek, és ez lett az évtized leggyorsabban eladható albuma.[5] Az album 2000-ben a második legkelendőbb albuma lett, 174.523 példányt adtak el belőle.[6] 2001 óta az albumból 265.000 példány talált gazdára Dániában.[7] Ez lett a 2000-es évek harmadik legkeresettebb albuma Dániában.
Az Egyesült Államokban az album a Billboard 200-as listáján a 82. helyen debütált, és hat hétig volt helyezett. Ez jelentős változatá az előző Aquaris debütáló albumhoz képest, mely a 7. helyen tetőzött, és 50 hetet töltött a listán. Az "Aquarius" albumból Európa-szerte 1.000.000 példányt értékesítettek, így az IFPI platina helyezéssel jutalmazta az eladások alapján. Az albumból. világszerte 4.000.000 példányt adtak el.[8][9]
Számlista
Minden dalt Søren Rasted és Claus Norreen,írtak. Amelyiket nem, azt külön jelezzük.
1. |
Cartoon Heroes |
3:38 |
2. |
Around the World |
3:28 |
3. |
Freaky Friday |
3:45 |
4. |
We Belong to the Sea |
4:18 |
5. |
An Apple a Day |
3:37 |
6. |
Halloween (writers: Rasted, Norreen, René Dif) |
3:49 |
7. |
Good Guys |
3:58 |
8. |
Back from Mars |
4:03 |
9. |
Aquarius |
4:21 |
10. |
Cuba Libre (writers: Rasted, Norreen, Dif) |
3:36 |
11. |
Bumble Bees |
3:52 |
12. |
Goodbye to the Circus |
3:59 |
13. |
Cartoon Heroes (Metro's That's All Folks Remix) |
6:23 |
13. |
Cartoon Heroes (Metro 7-inch Edit) |
4:06 |
14. |
Cartoon Heroes (Love to Infinity Classic Radio Mix) |
3:08 |
Közreműködő előadók
- Aqua - keverés
- Stefan Boman - hangmérnök
- Christian Møller Nielsen - további programozás
- René Dif - szövegíró, zeneszerző , ének
- Björn Engelmann - master
- Nana Hedin - háttérének
- Michael Henderson - mix
- János Henrik - vonós hangszerek
- Ulf Janson - vonós hangszerek
- Ole Kibsgaard - gitár
|
- Stig Kreutzfeldt - hangmérnök
- Jörgen Larsen - scratch
- Peter Ljung - zongora
- Bernard Löhr - keverés
- Claus Norreen - kompozíció, produkció, elrendezés
- Lene Nystrøm - ének
- Stockholm Session Orchestra - húros hangszerek
- Jean-Paul Wall -háttérének
- Søren Rasted - zeneszerző, producer, hangszerelés, háttérének
- Anders Øland - programok
|
Megjelenési előzmények
Slágerlista
Slágerlista
|
Év végi összesítések
Slágerlista (2000)
|
Helyezés
|
Dánia Danish Albums Chart[19]
|
1
|
Összesített slágerlista
Slágerlista (2000–2009)
|
Helyezés
|
Dánia Danish Albums Chart[20]
|
3
|
|
Minősítések
Jegyzetek
- ↑ Aqua - Freaky Friday (2017) Master release!. Bubblegum Dancer. (Hozzáférés: 2017. november 24.)
- ↑ Freaky Friday - EP by Aqua on Apple Music. Apple Inc.. (Hozzáférés: 2017. november 24.)
- ↑ Archivált másolat. [2016. július 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 23.)
- ↑ Archivált másolat. [2011. november 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 23.)
- ↑ Ardahl, Rasmus: Kim Larsen og Take That (danish nyelven). Gaffa, 2006. december 1. (Hozzáférés: 2011. július 23.)
- ↑ Års Hitlister 2000, 2000 [2001. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 20.)
- ↑ Jensen, Erik. „Den store landgang for Aqua”, Politiken , 2001. augusztus 14. (Hozzáférés: 2012. december 15.) (danish nyelvű)
- ↑ Fakta og Aqua - Kultur | www.b.dk (danish nyelven). Berlingske Tidende, 2005. november 13. (Hozzáférés: 2011. július 9.)
- ↑ Körner, Jan: Ekstra Bladet - Tjente 210 mio. på Aqua (danish nyelven). Ekstra Bladet, 2006. augusztus 17. (Hozzáférés: 2011. július 9.)
- ↑ Ferro, Charles (1999. december 18.). „Music Pulse”. Billboard 111 (51), 71. o. ISSN 0006-2510.
- ↑ Garrity, Brian (2000. február 12.). „Artists & Music: Bubble-Gum Popsters”. Billboard 112 (7), 14. o. ISSN 0006-2510.
- ↑ a b c d e f g h i j k l Aqua - Aquarius - hitparade.ch (german nyelven). Swiss Music Charts. Hung Medien. (Hozzáférés: 2011. július 9.)
- ↑ Aqua Album & Song Chart History. Canadian Albums Chart for Aqua. Prometheus Global Media. [2011. július 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 9.)
- ↑ a b (2000. április 1.) „Hits of the World”. Billboard 112 (14), 81. o, Kiadó: Nielsen Business Media. ISSN 0006-2510.
- ↑ Chartverfolgung / AQUA / Longplay (german nyelven). Media Control Charts. PhonoNet GmbH. [2012. október 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 9.)
- ↑ Chart Track. Irish Albums Chart. GfK. [2012. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 21.)
- ↑ Archive Chart. UK Albums Chart. The Official Charts Company. (Hozzáférés: 2011. július 9.)
- ↑ Aqua Album & Song Chart History. Billboard 200. Prometheus Global Media. [2011. július 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 9.)
- ↑ Ritzau: Danskere storforbrugere af musik-cd'er - Nyheder - BT.dk (danish nyelven). B.T., 2001. szeptember 7. (Hozzáférés: 2011. július 9.)
- ↑ (2009. december 14.) „Ud med 'love' - ind med 'kærlighed'” (danish nyelven). Urban, 21. o.
- ↑ http://www.aria.com.au/pages/aria-charts-accreditations-albums-2000.htm
- ↑ https://musiccanada.com/gold-platinum/?_gp_search=Aquarius%20Aqua
- ↑ Drejer, Dennis: Aqua er de største - Nyheder - BT.dk (danish nyelven). B.T., 2000. február 26. (Hozzáférés: 2011. július 9.)
- ↑ https://www.riaj.or.jp/f/data/cert/gd.html
- ↑ https://web.archive.org/web/20121105012246/http://www.ifpi.no/sok/lst_trofeer_sok.asp?type=artist
- ↑ Salaverrie, Fernando. Sólo éxitos: año a año, 1959–2002, 1st (spanish nyelven), Madrid: Fundación Autor/SGAE, 947. o. (2005. szeptember 1.). ISBN 84-8048-639-2
- ↑ https://web.archive.org/web/20110616145748/http://www.ifpi.se/wp/wp-content/uploads/ar-20002.pdf
- ↑ a b http://www.swisscharts.com/search_certifications.asp?search=Aqua+Aquarius
|
---|
Tagok | |
---|
Albumok | |
---|
Válogatáslemezek | |
---|
Kislemezek | |
---|
Videóalbumok | |
---|
Kapcsolódó cikkek | |
---|