2004-ben született az angliai Shrewsbury városkában, édesanya szudáni, édesapja pedig angol.[4] A Shropshire grófságban nőt fel, majd 10 éves korában Londonba költözött[5] nővéréhez, Imanhoz. Játszott az Óz, a nagy varázslóban (2012),[3] a Szépség és a szörnyetegben[6] és A 13 és ¾ éves Adrian Mole titkos naplója című darabban. A londoni Lyceum színház Az Oroszlánkirály című színdarabjában ő alakította a fiatal Simbát. Utóbbi volt az első igazi munkája, amit 11 évesen kapott meg.[7]
Számára az igazi sikert 2020-ban, egy 1962-es holland regény ihlette[5]Netflixes családi fantasy sorozata, a Levél a királynak hozta el,[8] amelyben egy Tiuri nevű, feltörekvő lovagjelölt szerepét öltötte magára. A titkos kert volt élete első filmes szerepe (2020),[5] később pedig megkapta a Philip Pullman azonos című regénytrilógiája alapján – a BBC és az HBO együttműködésében – készült Az Úr sötét anyagai fantasy sorozat egyik főszerepét,[9] amelyben Will Parryt alakította, egy zavart fiatalembert, aki egy párhuzamos világba kerül, és belekeveredik egy ősi konfliktusba, amely ellentétes ideológiák között zajlik.[3]