Alekszandra Joszifovna orosz nagyhercegné, született Alexandra szász–altenburgi hercegnő (németül: Prinzessin Alexandra von Sachsen–Altenburg, oroszul: Великая княгиня Александра Иосифовна Романова, teljes nevén Alexandra Friederike Henriette Pauline Marianne Elisabeth; Altenburg, 1830. július 8. – Szentpétervár, 1911. július 6.) szász–altenburgi hercegnő, házassága révén orosz nagyhercegné és Lengyelország cári helytartónéja.
Gyakorta előforduló tapintatlanságát és az udvari etikett semmibe vevését ellensúlyozta a társaságban betöltött központi szerepe. „A családban a rosszul nevelt gyerek szerepét tölti be, gyakori tapintatlanságát és viselkedési hibáit is vidám huncutságként kezeli”[6] – jellemezte őt Anna Tyutcseva, későbbi udvarhölgyeinek egyike.
Házassága és gyermekei
I. Miklós orosz cár már hamar kinézte őt feleségként második fia, Konsztantyin Nyikolajevics orosz nagyherceg számára. A nagyherceg nővére, Olga württembergi királyné esküvőjét követően utazott el Altenburgba hogy megismerkedjék Alexandra hercegnővel. Konsztantyin Nyikolajevics első látásra beleszeretett a hercegnőbe. „Nem tudom, mi történt velem. Teljesen kicserélődtem. Csupán egy gondolat hajt, csupán egy kép lebeg a szemeim előtt, mindig és kizárólag ő, az angyalom, a csillagom. Valóban úgy gondolom, hogy szerelmes vagyok. Mennyi ideje is ismerem? Alig néhány órája, és máris fülig beleszerettem…”[6] – emlékezett meg naplójában a nagyherceg. Konsztantyin Nyikolajevics megkérte Alexandra hercegnő kezét, a hercegnő pedig igent mondott, azonban az esküvőig két évet kellett várniuk, hogy Konsztantyin nagyherceg nagykorúvá váljék.
Alexandra hercegnő 1847. október 12-én érkezett meg Oroszországba. Februárban a cári család elvárásainak megfelelően áttért az ortodox hitre, és felvette az „Alekszandra Joszifovna” nevet. Alekszandra Joszifovna és Konsztantyin Nyikolajevics 1848. szeptember 11-én kelt egybe Téli Palotában.
Alekszandra Joszifovna nagyhercegné családja körében
Konsztantyin Nyikolajevicsnek és Alekszandra Joszifovnának hat gyermeke született, akik jórészt Pavlovszkban és Sztrelnában nőttek fel:
Házasságuk első évei boldogságban teltek. Mindketten muzikális beállítottságúak voltak, pavlovszki és sztrelnai otthonuk számos koncert, rendezvény színhelyéül szolgált. A szentpétervári Márvány palotát nászajándékként kapták I. Miklós cártól, akárcsak Sztrelnát, mely egykoron Konsztantyin Pavlovics nagyherceg és lengyel helytartó tulajdonában állt. A pavlovszki birtokot Mihail Pavlovics nagyherceg hagyta a házaspárra, a krími Oreanda palota pedig Alekszandra Fjodorovna cárné halála után szállt rájuk.
Konsztantyin Nyikolajevics és Alekszandra Joszifovna kezdetben jól működő házassága az idő előrehaladtával tönkrement. Közel húsz évnyi harmónia után a család élete felfordult, a nagyhercegi pár mindkét leánya eltávozott Oroszországból. A nagyobbik nagyhercegnő, Olga Konsztantyinovna nőül ment I. György görög királyhoz, a kisebbik leány, Vera Konsztantyinovna pedig nagynénjéhez költözött. Vera Konsztantyinovna ideggyengeségben szenvedett, és ez lehetetlenné tette, hogy családjával tartson a forrongó Lengyelországba. A kezelhetetlen Vera nagyhercegnőt szülei Olga Nyikolajevna württembergi királynéra bízták, akinek nem született saját gyermeke, és így édes gyermekeként szerette unokahúgát. Vera Konsztantyinovnát sikeresen meggyógyították, ám a nagyhercegnő nem tért haza szüleihez. Németországban maradt, ahol I. Károly király és Olga királyné örökbe fogadták őt; később egy német herceggel házasodott össze.
1874-ben Alekszandra nagyhercegné legidősebb fiát, Nyikolaj Konsztantyinovicsot rajtakapták, amint pár értékes drágakövet próbált lelopni egy, az édesanyja szobájában található ikonról. Nyikolaj nagyherceg emellett botrányosan viselkedett, mígnem a cári család megelégelte tevékenységét, és száműzték Üzbegisztánba. A nagyherceg amellett, hogy részt vett az üzbég főváros csatornahálózatának megtervezésében, többször is házasságra lépett, néha gyermekekkel is, és megesett, hogy egyszerre két felesége is volt. A családi bajokat csak tetézte, hogy 1879-ben Alekszandra Joszifovna legfiatalabb fia, Vjacseszlav nagyherceg fiatalon meghalt agyvérzésben.
Az 1860-as évek elején Konsztantyin nagyherceg félrelépett, és Marie Condousso néven törvénytelen leánya született. 1868-ban Konsztantyin nagyherceg beleszeretett egy nála húsz évvel fiatalabb balerinába, Anna Vasziljevna Kuznyecovába (1847–1922). A nagyhercegnek öt gyermeke született Kuznyecovától, akik a „Knyazev” családnevet viselték. Konsztantyin Nyikolajevics második családját egy nagy, kényelmes dácsába költöztette Pavlovszk közelében, tápot adva ezzel az ellenségeinek, és mély fájdalmat okozva a feleségének. Alekszandra Joszifovnát a nagyherceg teljesen mellőzte, a nagyhercegné pedig megpróbálta ezt méltósággal elviselni. Ő maga mindig hűséges maradt férjéhez, de Oroszországból hosszabb utazásokat tett gyermekeivel, hogy ne kelljen elviselnie a szentpétervári társaság gúnyos megjegyzéseit.
„
Szerfelett magas és korához képest még mindig meglepően egyenes tartású, haja hófehér […] Annyira sápadt és ragyogó fehér volt, hogy a katedrális aranyszínű falai előtt úgy nézett ki, mintha dér borítaná.
A sorozatos csapások ellenére Alekszandra nagyhercegné semmit sem veszített életkedvéből, és továbbra is a Romanov család egyik legnépszerűbb tagja maradt. Támogatta férje reformjait Lengyelországban, amikor a nagyherceget 1862-ben cári helytartónak nevezték ki. Emellett Alekszandra Joszifovna kiváló zongoristaként írt néhány darabot, ezeket be is mutatták a nagyközönségnek vagy a családnak. Szülei emlékére szerzett kantátáját az orosz fővárosban, I. Miklós cárnak ajánlott zongoraduettjét pedig Bécsben tárták a nyilvánosság elé.[8] Gyermekei közül Konsztantyin Konsztantyinovics örökölte tőle ezt az adottságát, aki később költőként is ismertté vált. A nagyhercegi pár bőkezűen támogatta a zeneszerzőket, például ifj. Johann Strausst, aki „Alexandra” című keringőjét a nagyhercegnének ajánlotta.
1889 elején az immár hosszú évek óta a családtól külön élő Konsztantyin nagyherceg szélütést kapott, lebénult a lába, és nem tudott beszélni. Felesége, Alekszandra nagyhercegné visszatért hozzá és ápolta őt. Alekszandra Joszifovna ugyan nem költöztette ki férje második családját a szomszédos házból, de nem engedte meg, hogy Konsztantyin nagyherceg lássa őket. A nagyherceg ezért egy ízben megütötte feleségét egy bottal, mielőtt az ápolói közbeléphettek volna. Konsztantyin nagyherceg 1892. január 13-án hunyt el, Alekszandra Joszifovna ettől kezdve kizárólag gyászruhát viselt.
Halála
Férje halála után a nagyhercegné továbbra is fontos szerepet töltött be a Romanov család életében: „korának híres szépsége, ekkor már egy parancsoló, idős hölggyé lett, aki gyönyörű kontyban viselte hófehér haját. Még ekkor is nagyon jó érzéke volt a ruhákhoz, és fekete, szűken szabott hercegnői ruhái jól kihangsúlyozták magas, egyenes és vékony alakját… Alekszandra Joszifovna régimódi hercegnő volt, bájos és mosolygós, de egy pillanatra sem feledkezett meg rangjáról”.[9]
Alekszandra nagyhercegnét élete végén szélütés érte, minek következtében lebénult. Ettől kezdve otthon kellett maradnia, egy tolószékhez kötve, „családja pedig megóvta az összes szomorú vagy izgató hírtől”.[10]1911. július 11-én hunyt el a Márvány Palotában, két nappal 81. születésnapja előtt, és közel húsz évvel férje halála után.
.jpg)
