A marxista történelmi materializmus szerint a társadalmi életet két meghatározó részre lehet bontani: alapra és felépítményre. Az alap részei a termelőerők és a termelési viszonyok, amelyekkel az emberek előállítják a létszükségleteiket és a magasabb igények kielégítéséhez szükséges feltételeket.

Az alap meghatározza a társadalom egyéb kapcsolatait és eszméit, beleértve a kultúrát, az intézményeket, a hatalmi struktúrákat, a különböző szerepeket, rituálékat és az államot, ezek összessége a felépítmény. Az alap és a felépítmény kapcsolata nem szigorúan egyirányú, gyakran a felépítmény hatással van az alap működésére, de általánosan az alap szerepe nagyobb. Karl Marx és Friedrich Engels óva intette az embereket a gazdasági determinizmustól, amely kizárólag az alap körülményeinek változása felől magyarázza a társadalmi jelenségeket.

Marx az alap-felépítmény koncepció lényegét „A politikai gazdaságtan bírálatához” című művének előszavában (1859) fejtette ki.^[1]

„Életük társadalmi termelésében az emberek meghatározott, szükségszerű, akaratuktól független viszonyokba lépnek, termelési viszonyokba, amelyek anyagi termelőerőik meghatározott fejlődési fokának felelnek meg. E termelési viszonyok összessége alkotja a társadalom gazdasági szerkezetét, azt a reális bázist, amelyen egy jogi és politikai fel­ építmény emelkedik, és amelynek meghatározóit társadalmi tudatformák felelnek meg. Az anyagi élet termelési módja szabja meg a társadalmi, politikai és szellemi életfolyamatot egyáltalában. Nem az emberek tudata az, amely létüket, hanem megfordítva, társadalmi létük az, amely tudatukat meghatározza. Fejlődésük bizonyos fokán a társadalom anyagi termelőerői ellentmondásba jutnak a meglevő termelési viszonyokkal, vagy ami ennek csak jogi kifejezése, azokkal a tulajdonviszonyokkal, amelyek között addig mozogtak. Ezek a viszonyok a termelőerők fejlődési formáiból azok béklyóivá csapnak át. Ekkor társadalmi forradalom korszaka következik be. A gazdasági alapzat megváltozásával lassabban vagy gyorsabban forradalmasotok az egész óriási felépítmény. Az ilyen forradalmasodások vizsgálatánál mindig különbséget kell tenni a gazdasági termelési feltételekben be­ következett anyagi, természettudományos szabatossággal megállapítható forradalmasodás és a jogi, politikai, vallási, művészi vagy filozófiai, egyszóval ideológiai formák között, amelyekben az emberek ennek a konfliktusnak tudatára jutnak és azt végigharcolják. Mint ahogy azt, hogy egy egyén micsoda, nem aszerint ítéljük meg, amit önmagáról gondol, ugyan­úgy az ilyen forradalmasodási korszakot sem ítélhetjük meg a maga tudatá­ból, hanem éppenséggel ezt a tudatot kell az anyagi élet ellentmondásaiból, a társadalmi termelőerők és termelési viszonyok közötti meglévő konfliktusból megmagyarázni.”

– Marx: A politikaigazdaságtan bírálatához. Előszó

Marx alaptétele szerint „az alap meghatározza a felépítményt”, ami ezen feltételekkel teljesülő állítás:

1. az alap a termelési viszonyok összessége, nem csak egy adott részhalmaza, mint a munkásosztály;
2. történelmileg a felépítmény különbözőképpen és egyenlőtlenül fejlődik a társadalom különböző területein, például a művészetben, politikában, gazdaságban és másutt;
3. az alap és a felépítmény kölcsönhatásban állnak egymással.^[2]

Marx alap-felépítmény elméletét különböző tudományterületeken, például a politikatudományban, a szociológiában, az antropológiában és a pszichológiában is használják.

Weber a strukturalizmus egy olyan formáját részesítette előnyben, amely az alap és a felépítmény társadalmi modelljével szemben azt állítja, hogy az alap és a felépítmény kölcsönös okozati összefüggésben van egymással – szerinte sem a gazdasági észszerűség, sem a normatív elképzelések nem uralják a társadalom területét.^[3]

Az olasz politikafilozófus, Antonio Gramsci a marxi felépítményt két részre bontotta: politikai társadalomra és civil társadalomra. A politikai társadalom a társadalmat szervező erőket foglalja magába (mint a rendőrség és katonaság), míg a civil társadalom a társadalmi konszenzust létrehozó elemeket foglalja magába, amik hozzájárulnak a kulturális hegemónia kialakításához. A felépítmény mindkét részét az alap által meghatározott értékek befolyásolják, ezáltal hozzájárulva ahhoz, hogy ezek az értékek megjelenjenek és meghatározóvá váljanak a társadalomban.^[4]

A guyanai politikai aktivista és történész, Walter Rodney, a felépítmény szerepét a fejlesztési ciklusok és a gyarmatosítás szempontjából tárgyalta. Rodney szerint míg a legtöbb ország a feudalizmusból a kapitalizmusba érkező fejlődési utat tesz meg, addig Kína kivételt jelent a szabály alól és a kapitalizmust kihagyva lett szocialista ország.

„A magyarázat elég komplex, de általánosságban a fő különbség a feudális Európa és a feudális Kína között a felépítményben rejlik — azaz a hitek, motivációk és társadalmi-politikai intézmények, amely a materiális alapból származik, de befolyásolja is azt. Kínában a vallásos, oktatási és bürokratikus képesítések rendkívül fontosak, és a kormányt a földesurak helyett állami tisztségviselők vezették.”

Ez azt jelenti, hogy szerinte a marxista fejlődési ciklusok módosulhatnak a felépítmény kulturális hatásainak következtében A felépítmény szerepe valójában inkább lehetővé teszi a fejlődési ciklus adaptálását, különösen gyarmati kontextusban.^[5]

A freudo-marxista, Wilhelm Reich, szex-gazdaságként (sex economy) ismert elemzése kísérlet arra, hogy megértsük az alap és a felépítmény növekvő eltérését a Nagy gazdasági világválság idején történt 1929 és 1933 között. Hogy megértsük ezt a jelenséget, Reich a társadalmi ideológiát az alap, s nem a felépítmény részeként kategorizálta. Ebben az új kategorizálásban a társadalmi ideológia és a szociálpszichológia olyan anyagi folyamat, amely önmagát állandósítja, hasonlóan mint a gazdasági rendszerek az alapban. Reich a szexuális elnyomás szerepére összpontosított a patriarchális családrendszerben, hogy megértse, miként jelentkezhet a fasizmus tömeges támogatása egy társadalomban.^[6]

Kortárs, akadémiai marxista értelmezések, mint például a kritikai elmélet, kritizálják az alap-felépítmény kölcsönhatás ezen elgondolását és megvizsgálják, hogy az egyik rész hogyan befolyásolja a másikat. Raymond Williams például ellenzi az alap és a felépítmény különálló entitásként való főáramú értelmezését, amely szerinte Marx és Engels szándékával szembenáll:^[7]

„Tehát azt kell mondanunk, hogy amikor az „alapról” beszélünk, akkor egy folyamatról, nem pedig állapotról beszélünk.”

John Plamenatznak két ellenvetése volt az alap és a felépítmény teljeskörű elválasztásáról. Először is, hogy a gazdasági szerkezet sok esetben független a termeléstől, és a termelési- és tulajdonviszonyok is hatással vannak a termelésre. A második állítása, hogy a termelés kapcsolata csak normatív kifejezésekkel határozható meg – ez azt jelenti, hogy a társadalmi életet és az emberi erkölcsöt nem lehet valóban elválasztani, mivel mindkettő normatív értelemben van meghatározva.^[8]

Az alap- és a felépítmény-elmélet kritikája szerint a tulajdonviszonyokat valójában a jogviszonyok határozzák meg, amik a felépítmény részei . Erre válaszul az elmélet védelmezői azt mondják, hogy Marx két különálló entitásként gondolt a tulajdonviszonyokra és a termelés társadalmi viszonyaira.^[9]

Colin Jenkins 2014-ben írt könyvében az alap-felépítmény elmélet, valamint Nicos Poulantzas felhasználásával kritizálta a neoliberális korban működő kapitalista államot (főleg az 1980-2015 közötti USA-beli fejleményeket követve). Rámutat arra, hogy a politikai pártok természete és maga a politikai rendszer eredendően arra lett tervezve, hogy megvédje a kapitalizmus gazdasági alapját, aminek során egyre jobban centralizáltabbak, összehangoltabbak és szinkronizáltabbak lettek az elmúlt fél évszázad alatt. Jenkins szerint ez egy korporatív fasiszta állapothoz” vezetett, ami megkérdőjelezi ennek a törékeny kapcsolatnak az egyensúlyát. Elemzése kifejezetten a két fő párt szerepét vizsgálja, a Demokratákat és a Republikánusokat az Egyesült Államokban:^[10]}}

„Ez emlékeztet bennünket John Dewey állítására, miszerint: “Addig, amíg a politika lényege, hogy árnyékot vet a társadalomra a nagyvállalatokon keresztül, csupán az árnyék csillapítása nem változtatja meg a dolog lényegét. Az USA-ban a kétpárti politikai rendszer rendkívüli módon hatékonynak bizonyult. Amellett, hogy különböző társadalmi kérdésekben nem értenek egyet, például az abortusz és a melegházasság kérdésében, valamint olyan egyéb társadalmi-gazdasági kérdésekben, mint a munkanélküliségi biztosítás és az állami támogatás, mindkét párt magáévá teszi a kapitalista/korporatív érdekeket abban a tekintetben, hogy mindkettő az uralkodó osztályok segítőjeként szolgál: Míg a Republikánus Párt előfutárként a kapitalizmus határait feszegeti a fasizmus felé, addig a Demokraták időszakos lassúságot biztosítva és ellenállva ezeknek a céloknak, elkerülhetetlenül közelednek a korporatív-fasiszta létezés felé.”

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Base and superstructure című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• ↑ Közgazdasági kislex: Földes István (főszerk): Közgazdasági kislexikon. Budapest: Kossuth. 1968.  
• ↑ Marx-Engels: Karl Marx – Friedrich Engels: Marx és Engels válogatott művei: Három kötetben. Budapest: Kossuth. 1975. ISBN 963 09 0320 2  

• Materializmus
• Marxizmus–leninizmus
• Társadalmi struktúra
• Termelési mód