Weiss Viktor és Bleyer Anna gyermekeként született. 1883-ban végzett a Színiakadémián, majd a Nemzeti Színház tagja lett. Az ember tragédiája bemutatóján a harmadik arkangyalt játszotta. 1884-ben kötött házasságot Paulay Edével, ekkor visszavonult a színpadtól. Férje 1894-ben elhunyt, ekkor újból vállalt fellépéseket.
Lányának, Paulay Erzsinek keresztapja, Jókai Mór szervezett egy bizottságot, hogy az özvegy színésznő anyagi helyzetén segítsen. Adorján Berta a Jókai- és a Feszty-családdal ezt követően is jó kapcsolatban állt. 1895-től 1914-ig újfent a Nemzeti Színháznál játszott. 1896-tól Aradon lépett színpadra, mint állandó vendég, 1899-ben Somogyi Károly társulatában is láthatta a közönség. Elhunyt 1941. július 9-én délután 3 órakor, örök nyugalomra helyezték 1941. július 11-én délután a Kerepesi úti temetőben.
Fontosabb szerepei
Özv. Wiesnerné (Hauptmann: Crampton mester);
Cora (Belot: A 47-ik cikk).
Jegyzetek
↑Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 39858/1881. Névváltoztatási kimutatások 1881. év 24. oldal 33. sor