A voladorok tánca

A voladorok tánca
A voladorok tánca az emberiség szellemi kulturális örökségének része.
Adatok
Ország Mexikó
Felvétel éve2009
UNESCO azonosító
A Wikimédia Commons tartalmaz A voladorok tánca témájú médiaállományokat.
A voladorok tánca

Voladorok tánca (spanyolul: danza de los voladores; a volador szó jelentése „repülő”) a neve annak az ősi mezoamerikai, vallásos eredetű akrobatikus mutatványnak, amelyet néha még ma is előadnak, főként Mexikó Veracruz államának bizonyos részein, ma már leginkább csak turisztikai látványosságként. 2009-ben az UNESCO felvette a szellemi kulturális örökségeket tartalmazó listájába.[1]

A szertartás

A „táncot” mindig öt férfi adja elő. Először felmásznak egy 18–40 méter magas, függőlegesen felállított póznára (régen egy frissen kivágott fát használtak erre a célra), amelynek tetejére egy kis állványt rögzítettek, majd egyikük háromlyukú nádfurulyán és a kezéhez hozzákötött kis dobon zenélni kezd a nap és a négy égtáj szeleinek tiszteletére, a másik négy pedig kötélre köti magát és amikor a zenész jelt ad rá, leugrik az állványról. A pózna tetején levő állványt a függőleges tengely körül forgatni kezdik, így a kötelek lassan csavarodnak le, a négy résztvevő emiatt körbe-körbe forog a levegőben (fejjel lefelé lógva, karjaikat – madarakat utánozva – széttárva), miközben fokozatosan ereszkednek lefelé, végül elérik a talajt (de előtte megfordulnak, hogy lábbal lefelé érkezzenek meg). Az egész ereszkedési mutatvány legfeljebb néhány percig tart, ezalatt a hagyomány szerint 13-szor fordulnak körbe, így a négy ember összes fordulatainak száma 52, ami nem véletlen, hiszen az ősi mezoamerikai naptár szerint 52 évente kezdődik új napciklus.[1][2]

Története

A voladorok szertartása még a spanyol hódítás előtti időkből származik, de pontos eredete ismeretlen. Egy legenda szerint egyszer a totonacapani birodalomban nagy aszály pusztított, amelyre egy öreg „bölcs” azt tanácsolta néhány fiatalnak, hogy keressék meg és vágják ki a környező erdők legmagasabb, legerősebb és legegyenesebb fáját, hogy annak segítségével egy zenés szertartást tudjanak előadni, amellyel elnyerhetik az esőt elhozni képes istenek jóakaratát. Hogy minél közelebb kerülhessenek az istenekhez, ezért a szertartást a fatörzs csúcsán kell bemutatni. A szertartás sikeres volt, az eső megérkezett, így onnantól kezdve minden tavasz elején bemutatták. Ez a legenda azonban nem ad magyarázatot arra, hogy a négy repülő ember miért utánoz madarakat, és régebben miért díszítették ruháikat különféle madártollakkal is.[2]

Régebben a szertartás jóval hosszabb volt, mint maga a póznára való felmászás és leereszkedés. A csoport vezetője először elment az erdőbe, megkereste a legalkalmasabb fát, megbocsátást kérve körbetáncolta azt, majd egy-egy kortynyi szesszel megjelölte a négy égtájat a fa körül. Kiszámították, hogy kivágás után a fa hova fog dőlni, és ezt a területet megtisztították, hogy véletlenül se sérüljön meg a kidőlő törzs. Amikor a növény a földre esett, megtisztították ágaitól és lombozatától, majd kisebb fatörzseket kerekekként használva elvontatták a település központjába, majd kötelekkel vagy liánokkal körbefonták, hogy később fel lehessen rá mászni, végül felerősítették rá a forgatható részt (az úgynevezett tecomatét) és a rajta levő állványt. Eközben és ezután is tilos volt átlépni a törzs felett, illetve tilos volt nőknek megérinteniük a fát, mivel ezek hitük szerint mind balszerencsét jelentettek volna. Még mielőtt beleállították volna az oszlopot a fölbe ásott lyukba, feláldoztak egy tyúkot és hét csibét is a táncosok biztonsága érdekében. Miután a táncosok ünnepélyesen, de az istenek iránti alázatukat kifejezve lehajtott fejjel odavonultak az oszlop tövéhez, néhányszor, felváltott irányban megkerülték azt, végül felmásztak rá, utolsóként a csoport vezetője.[2]

Ruházat

Régen a táncosok ruháját dúsan díszítették madártollakkal, de a spanyol hódítást követően a voladorok öltözete is megváltozott. Ma fejükre egy kendőt csavarnak, amire egy kúp alakú sapkát helyeznek, ennek csúcsát pedig színes, legyezőszerűen összeállított tollakkal díszítik és kis kerek tükröket, valamint a föld termékenységét szimbolizáló virágokat is elhelyeznek rajta. Ugyancsak a sapkáról lóg le egészen az ember hátáig néhány színes szalag, amelyek az eső után kialakuló szívárvány színeit utánozzák. Általában fehér felsőruhájukat egy jobb vállon átvetett, mellkasukon és hátukon ferdén keresztülhúzódó, vörös szövetből vagy bársonyból készült, növényi és állati mintákkal hímzett, arany bojtos szélű sáv keresztezi, és az övükről lelógó félkör alakú ruhadarabon is hasonló díszek láthatók. Nadrágjuk alapszíne is piros, alsó részén gyöngyökkel díszített és szintén arany rojtos. Magassarkú csizmájuk bőrből készül.[2]

A tánc manapság

A szertartást ma többnyire turisztikai látványosságként adják elő, és nem vágnak ki érte minden alkalommal egy-egy újabb fát, hanem rögzített, és ma már általában acélból készült oszlopokon mutatják be. Az egyik leghíresebb hely, ahol a voladorok megtekinthetők, a Veracruz államban található Papantla, ahol körülbelül 37 méter magas póznájuk van. El Tajín mellett egy 27, a mexikóvárosi Mexikói Nemzeti Embertani Múzeum előtt pedig egy 25 méteres volador-oszlop áll.[2]

Az előadás nem veszélytelen, 2010 októberében és 2013 decemberében is történt olyan baleset, hogy egy-egy volador leesett a póznáról és meghalt.[3][4]

Képek

Források

  1. a b La ceremonia ritual de los Voladores (spanyol nyelven). UNESCO. (Hozzáférés: 2015. december 21.)
  2. a b c d e Los voladores de Papantla (spanyol nyelven). México Desconocido. (Hozzáférés: 2015. december 21.)
  3. Muerte de un volador de Papantla.flv. YouTube. (Hozzáférés: 2015. december 21.)
  4. Cae volador de Papantla durante ritual y muere en Veracruz (spanyol nyelven). Excelsior, 2013. december 18. (Hozzáférés: 2015. december 21.)

Read other articles:

Artikel ini menggunakan kata-kata yang berlebihan dan hiperbolis tanpa memberikan informasi yang jelas. Silakan buang istilah-istilah yang hiperbolis tersebut. (Pelajari cara dan kapan saatnya untuk menghapus pesan templat ini) PT. Baba Rafi IndonesiaJenisWaralabaIndustriMakanan dan minumanDidirikan2003 (operasi gerobak)2005 (operasi waralaba)PendiriHendy Setiono, Nilam SariKantorpusatJl. RS Fatmawati No. 33, Pondok Labu, Cilandak, Jakarta SelatanWilayah operasi Indonesia Malaysia Bangladesh ...

 

Artikel ini tidak memiliki referensi atau sumber tepercaya sehingga isinya tidak bisa dipastikan. Tolong bantu perbaiki artikel ini dengan menambahkan referensi yang layak. Tulisan tanpa sumber dapat dipertanyakan dan dihapus sewaktu-waktu.Cari sumber: Al-Fatihah dalam berbagai bahasa – berita · surat kabar · buku · cendekiawan · JSTOR Surah Al-Fatihah (Arab: الفاتحcode: ar is deprecated , al-Fātihah, Pembukaan), adalah surah pertama dalam kitab...

 

Radio station in Dallas, TexasKNGODallas, TexasBroadcast areaDallas/Fort Worth MetroplexFrequency1480 kHzBrandingViet RadioProgrammingLanguage(s)VietnameseFormatFull ServiceOwnershipOwnerHammond Broadcasting Group, LLCHistoryFirst air date1952; 72 years ago (1952)Former call signsKLWO (1952)KGKO (1952–1958)KBOX (1958–1982)KMEZ (1982–1989)KDBN (1989–1991)KCMZ (1991–1993)KMRT (1993–1998)KDXX (1998–2002)KHCK (2002–2005)KNIT (2005–2012)KBXD (2012–2019)Technic...

Involvement of Turkey in the Syrian civil war Turkish involvement in the Syrian civil warPart of foreign involvement in the Syrian civil war Clockwise from top left: Al-Bab military council fighters during the Battle of al-Bab Turkish soldiers and rebel fighters at the building in Afrin that had hosted the PYD-led government of the region Rebel fighters hoist the Turkish flag and the Syrian independence flag on the top of Mount Barsa Rebel fighters and a Turkish tank on Mount Barsa Turkish sh...

 

此條目可参照英語維基百科相應條目来扩充。 (2021年5月6日)若您熟悉来源语言和主题,请协助参考外语维基百科扩充条目。请勿直接提交机械翻译,也不要翻译不可靠、低品质内容。依版权协议,译文需在编辑摘要注明来源,或于讨论页顶部标记{{Translated page}}标签。 约翰斯顿环礁Kalama Atoll 美國本土外小島嶼 Johnston Atoll 旗幟颂歌:《星條旗》The Star-Spangled Banner約翰斯頓環礁�...

 

Football league seasonCampionato Sammarinese di CalcioSeason2020–21Dates12 September 2020 – 22 May 2021ChampionsFolgoreChampions LeagueFolgoreConference LeagueLa FioritaTre PenneMatches played115Goals scored316 (2.75 per match)← 2019–20 2021–22 → The 2020–21 Campionato Sammarinese di Calcio was the 36th edition of league competition in San Marino, in which the country's top 15 amateur football teams participate. The season began on 12 September 2020 and ended on 22 May 2021...

Levi Parsons MortonLevi Morton Wakil Presiden Amerika Serikat 22Masa jabatan4 Maret 1889 – 3 Maret 1893PendahuluThomas A. HendricksPenggantiAdlai Stevenson Sunting kotak info • L • B Levi Parsons Morton (lahir 16 Mei 1824–meninggal 16 Mei 1920 pada umur 96 tahun) adalah seorang politikus asal Amerika Serikat. Ia pernah menjadi anggota Dewan Perwakilan Rakyat Amerika Serikat mewakili negara bagian New York. Kemudian Levi Morton menjabat sebagai Wakil Presiden Ame...

 

Questa voce sull'argomento calciatori tedeschi è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. David RaumNazionalità Germania Altezza180 cm Peso75 kg Calcio RuoloCentrocampista Squadra RB Lipsia CarrieraGiovanili 2006-2016 Greuther Fürth Squadre di club1 2016-2019 Greuther Fürth II16 (1)[1]2017-2021 Greuther Fürth94 (4)2021-2022 Hoffenheim32 (3)2022- RB Li...

 

City in Tamil Nadu, India For other uses, see Coimbatore (disambiguation). Metropolis in Tamil Nadu, IndiaCoimbatore KovaiMetropolis[1]A business district in CoimbatoreCoimbatore International AirportMaruthamalai Murugan TemplePerur Pateeswarar TempleCoimbatore Medical CollegeVictoria Town HallTIDEL Park CoimbatoreNickname(s): Kovai, Manchester of South IndiaCoimbatoreCoimbatore, Tamil NaduShow map of Tamil NaduCoimbatoreCoimbatore (India)Show map of IndiaCoordinates: 11°01′00...

Untuk kegunaan lain, lihat Ravenna (disambiguasi). Artikel ini membutuhkan rujukan tambahan agar kualitasnya dapat dipastikan. Mohon bantu kami mengembangkan artikel ini dengan cara menambahkan rujukan ke sumber tepercaya. Pernyataan tak bersumber bisa saja dipertentangkan dan dihapus.Cari sumber: Ravenna – berita · surat kabar · buku · cendekiawan · JSTOR (September 2014) RavennaKomuneKolase Ravenna Lambang kebesaranNegaraItaliaWilayahEmilia–Romagna...

 

On June 20, 1863, the U.S. government created a new state from 50 western counties of Virginia to be named West Virginia. This was done on behalf of a Unionist government in Wheeling, Virginia, approved by Congress and President Lincoln, though it was done with a low participation of the citizens within the new state.[1] There remained a large number of counties and citizens who still considered themselves as part of Virginia and the Confederacy which, in turn, considered the new stat...

 

Unit Staf KepresidenanGambaran umumDidirikan31 Desember 2014Dasar hukum pendirianPeraturan Presiden Nomor 190 Tahun 2014Dibubarkan23 Februari 2015Dasar hukum pembubaranPeraturan Presiden Nomor 26 Tahun 2015Sifatberada di bawah dan bertanggung jawab kepada PresidenLembaga sebelumnyaUnit Kerja Presiden Bidang Pengawasan dan Pengendalian PembangunanLembaga penggantiKantor Staf Presiden Republik IndonesiaSunting kotak info • L • BBantuan penggunaan templat ini Unit Staf Kepresidenan...

كأس الاتحاد الإنجليزي كأس الاتحاد الإنجليزي سنة التأسيس 1871 (منذ 153 سنة) المنطقة  إنجلترا عدد الفرق 731 (منذ 2013–14) البطل الحالي مانشستر يونايتد (اللقب الثالث عشر) (2023–24) النادي الأكثر نجاحاً أرسنال (14 لقبًا) الموقع الرسمي www.thefa.com/thefacup كأس الاتحاد الإنجليزي 2023–24 تعديل مصدري -...

 

У этого термина существуют и другие значения, см. Фукидид (значения). Фукидиддр.-греч. Θουκυδίδης Бюст Фукидида Дата рождения около 460 до н. э. (-460) Место рождения Галимунт, Афины Дата смерти около 400 до н. э. Место смерти Афины, Аттика Страна Древние Афины[1]...

 

2012年夏季奥林匹克运动会老挝代表團老挝国旗IOC編碼LAONOC老挝国家奥林匹克委员会網站www.olympiclao.org(英文)(老挝文)2012年夏季奥林匹克运动会(倫敦)2012年7月27日至8月12日運動員3參賽項目2个大项旗手Kilakone Siphonexay历届奥林匹克运动会参赛记录(总结)夏季奥林匹克运动会198019841988199219962000200420082012201620202024 2012年夏季奧林匹克運動會寮國代表團會參加2012年7月27日至8...

Former associate bank of State Bank of India State Bank of HyderabadCompany typePublic SectorIndustryBankingInsuranceCapital Markets and allied industriesFoundedNizam Mir Osman Ali Khan, Hyderabad State Bank Hyderabad, 8 August 1941Defunct31 March 2017FateMerged in State Bank of India in 2017HeadquartersGunfoundry, Abids Hyderabad IndiaArea servedPan-India.Key peopleRajnish Kumar (banker) (chairman), Mani Palvesan (managing director)ProductsPersonal Banking Schemes, Corporate Banking, SME Ban...

 

2009 European Athletics U23 ChampionshipsTrack events100 mmenwomen200 mmenwomen400 mmenwomen800 mmenwomen1500 mmenwomen5000 mmenwomen10,000 mmenwomen100 m hurdleswomen110 m hurdlesmen400 m hurdlesmenwomen3000 msteeplechasemenwomen4 × 100 m relaymenwomen4 × 400 m relaymenwomenRoad events20 km walkmenwomenField eventsHigh jumpmenwomenPole vaultmenwomenLong jumpmenwomenTriple jumpmenwomenShot putmenwomenDiscus throwmenwomenHammer throwmenwomenJavelin throwmenwomenCombined eventsHeptathlonwome...

 

Archaeological site in Ohio, United States Fields in the Stawtown Koteewi Park near the White River and west of Strawtown in White River Township, Hamilton County, Indiana, United States. Taylor Ten is a prehistoric settlement in Hamilton County, Indiana. The site was nominated to the National Register of Historic Places by the Archaeological Resource Management Service (ARMS) at Ball State University in 2008. Taylor Ten was a significant Late Woodland/Late Prehistoric habitation. Archeologis...

Pour les articles homonymes, voir Hearn. Edward Hearn En 1920 Données clés Nom de naissance Guy Edward Hearn Naissance 6 septembre 1888Dayton (État de Washington) Nationalité Américain Décès 15 avril 1963 (à 74 ans)Comté de Los Angeles (Californie) Profession Acteur Films notables Down HomeLes Écumeurs du SudL'Affaire DonovanL'Aigle de la mortLa Rivière écarlateL'Inconnu du Nord-Express Séries notables The Lone RangerLes Aventuriers du Far West modifier Dans A Question of H...

 

2024年 3月(弥生) 日 月 火 水 木 金 土 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 日付の一覧 各月 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 3月10日(さんがつとおか)は、グレゴリオ暦で年始から69日目(閏年では70日目)にあたり、年末まであと296日ある。 できごと 1912年、袁世凱、中華民国総統就任。 1945年、東京大空襲。 1997年、フジテレビ、お台場に移転。 1016年�...