A Pannonhalmi Bencés Főapátság két orgonája közül a főorgona hárommanuálos, pedálos, mechanikus csúszkaládás orgona 41 regiszterrel, a szentélyorgona 4 regiszteres kis pozitívorgona.
Pannonhalma
Pannonhalmát és az apátságot 996-ban Géza fejedelem alapította. A török hódoltság után 1802-ben foglalták el a bencés szerzetesek újra az apátságot. Mai végső formáját 1823 és 1833 között nyerte el, s ezeréves fennállása alkalmából 1996-ban a kulturális világörökség része lett.
A főorgona
Története
1985-ben az Aquincum Orgonaüzem Kft. – a Rieger Testvérek orgonagyár jogutódja – új orgonát épített az apátság kórusának, mechanikus csúszkaládás szerkezetben, 6 sor mechanikus setzerkombinációval. Kovács Gábor művezető irányításával Gál István és Mészáros Károly mesterek készítették az orgona műszaki terveit; az intonáció Mészáros Károly és Varga László munkája. 1998-ban az Aquincum Orgonaüzem a mechanikus setzerkombinációt elektromosra cserélte. Ez legalább a hatodik orgona az apátság történetében.[1]
A szentélyorgonát 1778-ban feltehetően Corte József budai orgonaépítő mester készítette ismeretlen helyre. Az orgona megrendelője Fiala Vazul szerzetes és pap volt. Az orgona rövid mélyoktávval készült, pedál nélkül. 1762-ben e kis pozitívorgona a Halimba melletti Szőc faluból került Pannonhalmára. 1818-ban Vincentus Tarna mester javította, 1927-ben Nagy Kálmán javította és hangolta. 2002-ben Albert Miklós győri orgonaépítő mester teljes rekonstrukciót végzett az orgonán, melyért Kézműves Remekdíjat kapott.
Diszpozíciója
I. Hauptwerk
Coppel maior 8'
Coppel minor 4’
Principal 2’
Mixtur 2× 1 1/3’
Források
Solymosi Ferenc, Czár Attila. Magyarország orgonái. Magyarországi Orgonák Alapítvány (2005). ISBN 9632180941
