Ludwig van Beethoven6., F-dúr, „Pastorale” szimfóniája (op. 68.) 1808-ban készült el. Ez egyike Beethoven kevés programzenéinek, első bemutatásakor a „Vidéki élet emlékei” címet kapta.
Háttér, komponálás és fogadtatás
Beethoven imádta a természetet, rengeteg időt töltött vidéki sétákkal. Sokszor elhagyta Bécs városát azért, hogy vidéken dolgozhasson. Ám nem ő volt az első zeneszerző, aki a természetet szimfonikusan ábrázolta; például Joseph Haydn 1802-ben bemutatott Az évszakok című oratóriumában szintén a természet szeretetét, táncoló parasztokat, zivatart, madárcsicsergést festett le. Beethoven nem egy újabb oratóriumot írt, hanem egy szimfóniát, így megmenekült a túl prózai jelzőtől, amit egy librettó rótt volna rá.
A 6. szimfónia Beethoven sokkal híresebb – és szenvedélyesebb – 5. szimfóniájával párhuzamosan készült. Egy hosszú és kevés próbát megélt koncerten mutatták be az 5. szimfóniával együtt a Theater an der Wien-ben, Bécsben, 1808. december 22-én. Meglehetősen hidegen fogadták, a sokkal lángolóbb társa okozta izgalomnak köszönhetően. Bár a 6. szimfónia tartalmazza Beethoven legszebb szerzeményeit, a tömeg egy másik bátor és kalandos művet akart hallani, és viszonylag nyugodt és befelé forduló hangulatával nem nyerte el maradéktalanul a közönség tetszését.
A Theater an der Wien, a szimfónia bemutatójának helyszíne. Jacob Alt festménye 1815-ből
A kedvezőtlen indulás óta azonban a mű egyike lett a szimfonikus repertoárok központi darabjainak. Mára számos hallgató kedvence, és rendkívül gyakran játszott és rögzített alkotássá vált.
A mű szakít a rendszerint négytételes klasszikus szimfóniák szerkesztési elveivel: a 6. szimfónia öttételes. Hossza körülbelül 40 perc, az utolsó három tételt általában a tételek közti szünet megtartása nélkül adják elő.
I. tétel Vidám érzések ébredése a falura érkezéskor – Allegro ma non troppo
A mű kezdetén a szerző könnyed, szinte lebegő tematikával indít, így lép ki a természetbe, célja a miliő, a táj, az atmoszféra érzékeltetése. A tétel levegős hangzását nagyban segíti az F-dúr hangnem.
II. tétel Jelenet a pataknál – Andante molto mosso
A patakparti jelenet szintén hangulatfestő zene, halljuk, érzékeljük a patak csobogását és a tételt befejező madárkoncertet, amelyet Beethoven állítólag tréfának szánt.
A harmadik tétel a scherzo funkcióját tölti be a műben. A ritmus végig dobbantja a talpalávalót, ugyanakkor a szerző a dinamika segítségével mesterien érzékelteti a táncra gyülekezők összesereglését. A falusi muzsikusok – akárcsak Mozart szextettjében – megkapják a magukét: Beethoven belekomponálta scherzójába a késve belépő, ritmusból kieső „malac-banda” tagjait.
A vidám mulatságot hirtelen megszakítja a kitörő vihar. A vihar ábrázolása közkeletű a zenében. Beethoven előtt Vivaldi, Haydn, Rossini is élt ezzel az effektussal. Itt a vihar ábrázolása emberközpontú, a 4. tétel a vihartól megrettent ember drámája. Ez a dráma azonban nem katasztrófával végződik, mert a vihar elmúltával kisüt a nap.
V. tétel Pásztorének Örömteljes és hálás érzések a vihar után – Allegretto
Ez a tétel a kiállt megpróbáltatás utáni felszabadultságot tükrözi, meghatott hangulatú, úgy szól, mint a természet gyermekének himnikus fohásza.
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Symphony No. 6 (Beethoven) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
Pándi Marianne: Hangverseny-kalauz I. Zenekari művek (Zeneműkiadó, 1972)
