A 2019–2020-as román labdarúgó-bajnokság (hivatalos nevén Casa Liga 1) a román labdarúgó-bajnokság legmagasabb szintű versenyének 102. alkalommal megrendezett bajnoki éve.
A bajnoki címvédő a CFR Cluj, mely a klub történetének 5. bajnoki címe.
Az alapszakaszban a 14 csapat kétszer mérkőzik egymással, csapatonként összesen 26 mérkőzést játszanak. Az első 6 csapat a felsőházban, a többiek az alsóházban folytatják a bajnokságot.
Forrás: LPF , Soccerway Sorrend szabályai: A bajnokság sorrendjét a következők szerint állapítják meg:
több szerzett pont az összes mérkőzésen (egy győzelem 3 pont, egy döntetlen 1 pont, egy vereség 0 pont),
jobb gólkülönbség az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken
több lőtt gól az azonosan álló csapatok között
Ha két vagy több csapat a fenti három kritérium alapján is azonos eredménnyel áll, akkor a következők szerint kell meghatározni a sorrendet:
jobb gólkülönbség az összes mérkőzésen,
több lőtt gól az összes mérkőzésen.
több szerzett pont az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken,
Büntető rúgások, ha csak két csapatnak van azonos számú pontja, és a csoport utolsó fordulójában találkoztak, valamint az összes fenti kritérium alkalmazása után össze is megegyeznek a mutatóik. (nem használható, ha több mint két csapat áll azonos pontszámmal);
fair play pontszám (-1 pont egy sárga lapért, -3 pont két sárga lapot követő piros lapért, -4 pont egy azonnali piros lapért, -5 pont egy sárga lap és egy azonnali piros lapért);
UEFA club coefficiens alapján;
sorsolás
Jegyzetek:
↑Astra Giurgiu csapatától 3 pontot levontak pénzügyi okok miatt.[1]
Felsőház
Az alapszakasz hat legjobb csapata kétszer (csapatonként 10 mérkőzésen) találkozik egymással.A hozott pontokat megfelezik és felfelé kerekítik.
Frissítés dátuma: 2020. augusztus 3. Forrás: Soccerway, FRF , LPF az Astra Giurgiu nem kapott UEFA licencet Sorrend szabályai: ugyanaz a szabály mint az alapszakaszban
Alsóház
Az alapszakasz nyolc csapata kétszer (14 mérkőzés csapatokonként) találkozik egymással. A csapatok pontjait megfelezték és felfelé kerekítettek.Az alsóház győztese a hetedik helyet szerzi meg a szezon teljes állása alapján, a második helyezett csapat – a 8., és így tovább.