2012-es alpesisí-világkupa

Marcel Hirscher első alkalommal lett összetett győztes
Lindsey Vonn megszerezte negyedik összetett győzelmét és ezzel a második helyre került a világ örökranglistát vezető Annemarie Moser-Pröll mögé

A 2012-es alpesisí-világkupa versenysorozata 2011. október 22-én kezdődött a hagyományos helyszínen, az ausztriai Söldenben. A 46. világkupaidény zárása 2012. március 18-án volt, szintén Ausztriában, Schladmingban.[1]

Két versenyt rendeztek Szocsiban, a 2014. évi téli olimpiai játékok helyszínén. Két városi verseny rendezése is a tervek között szerepelt, Münchenben elmaradt, Moszkvában viszont meg tudták rendezni a viadalt. Az alpesi sí világkupa-sorozat összetettjének győztesei, az osztrák Marcel Hirscher és az amerikai Lindsey Vonn lettek.

Győztesek

Svédországban Åreban rendezett óriás-műlesiklás győzelmével Lindsey Vonn, immáron az elmúlt öt év alatt negyedik összetett bajnoki címét szerezte meg.[2] Ezzel a győzelemmel a második helyre került a világ örökranglistáját vezető Annemarie Moser-Pröll mögé, aki összesen hat alkalommal szerzett összetett bajnoki címet.[3] A férfiak záró versenyét Schladmingban rendezték meg, ahol az osztrák Marcel Hirscher a svájci Beat Feuzt megelőzve lett első. Ő első alkalommal kerülhetett a dobogó legfelsőbb fokára.[4]

Versenynaptár

Rövidítések

DH Lesiklás (Downhill)
SG Szuperóriás-műlesiklás (Super Giant Slalom)
GS Óriás-műlesiklás (Giant Slalom)
SL Műlesiklás (Slalom)
SC Szuperkombináció (Super Combined)
P Párhuzamos (Parallel)
T Csapatverseny

Férfi

Dátum Helyszín Verseny Győztes Második Harmadik Részletek
2011. október 23. AUT Sölden, Ausztria GS USA Ted Ligety FRA Alexis Pinturault AUT Philipp Schörghofer [1]
2011. november 13. FIN Levi, Finnország SL Hóhiány miatt elmaradt, elhalasztva december 21-re. [2]
2011. november 26. CAN Lake Louise, Kanada DH SUI Didier Cuche SUI Beat Feuz AUT Hannes Reichelt [3]
2011. november 27. SG NOR Aksel Lund Svindal SUI Didier Cuche FRA Adrien Théaux [4]
2011. december 2. USA Beaver Creek, USA DH USA Bode Miller SUI Beat Feuz AUT Klaus Kröll [5]
2011. december 3. SG SUI Sandro Viletta NOR Aksel Lund Svindal SUI Beat Feuz [6]
2011. december 4. GS AUT Marcel Hirscher USA Ted Ligety GER Fritz Dopfer [7]
2011. december 6. GS USA Ted Ligety AUT Marcel Hirscher NOR Kjetil Jansrud [8]
2011. december 8. SL CRO Ivica Kostelić ITA Cristian Deville AUT Marcel Hirscher [9]
2011. december 10. FRA Val-d’Isère, Franciaország GS Hóhiány miatt áthelyezve december 6-ra. [10]
2011. december 11. SL Hóhiány miatt áthelyezve december 8-ra. [11]
2011. december 16. ITA Val Gardena, Olaszország SG SUI Beat Feuz USA Bode Miller NOR Kjetil Jansrud [12]
2011. december 17. DH Erős szél miatt 21 versenyző után törölték, elhalasztva február 3-ra. [13]
2011. december 18. ITA Alta Badia, Olaszország GS ITA Massimiliano Blardone AUT Hannes Reichelt AUT Philipp Schörghofer [14]
2011. december 19. SL AUT Marcel Hirscher ITA Giuliano Razzoli GER Felix Neureuther [15]
2011. december 21. AUT Flachau, Ausztria SL CRO Ivica Kostelić SWE André Myhrer ITA Cristian Deville [16]
2011. december 29. ITA Bormio, Olaszország DH SUI Didier Défago SUI Patrick Küng AUT Klaus Kröll [17]
2012. január 1. GER München, Németország P Hóhiány miatt elmaradt. [18]
2012. január 5. CRO Zágráb, Horvátország SL AUT Marcel Hirscher GER Felix Neureuther CRO Ivica Kostelić [19]
2012. január 7. SUI Adelboden, Svájc GS AUT Marcel Hirscher AUT Benjamin Raich ITA Massimiliano Blardone [20]
2012. január 8. SL AUT Marcel Hirscher CRO Ivica Kostelić ITA Stefano Gross [21]
2012. január 13. SUI Wengen, Svájc SC CRO Ivica Kostelić SUI Beat Feuz USA Bode Miller [22]
2012. január 14. DH SUI Beat Feuz AUT Hannes Reichelt ITA Christof Innerhofer [23]
2012. január 15. SL CRO Ivica Kostelić SWE André Myhrer GER Fritz Dopfer [24]
2012. január 20. AUT Kitzbühel, Ausztria SG Eső miatt elmaradt, elhalasztva február 24-re. [25]
2012. január 21. DH SUI Didier Cuche AUT Romed Baumann AUT Klaus Kröll [26]
2012. január 22. SL ITA Cristian Deville AUT Mario Matt CRO Ivica Kostelić [27]
2012. január 22. SC CRO Ivica Kostelić SUI Beat Feuz SUI Silvan Zurbriggen [28]
2012. január 24. AUT Schladming, Ausztria SL AUT Marcel Hirscher ITA Stefano Gross AUT Mario Matt [29]
2012. január 28. GER Garmisch-Partenkirchen, Németország DH SUI Didier Cuche CAN Erik Guay AUT Hannes Reichelt [30]
2012. január 29. SG Köd miatt elmaradt, elhalasztva március 2-re. [31]
2012. február 3. FRA Chamonix, Franciaország DH AUT Klaus Kröll USA Bode Miller SUI Didier Cuche [32]
2012. február 4. DH CAN Jan Hudec AUT Romed Baumann CAN Erik Guay [33]
2012. február 5. SC AUT Romed Baumann FRA Alexis Pinturault SUI Beat Feuz [34]
2012. február 11. RUS Krasznaja Poljana, Oroszország DH SUI Beat Feuz CAN Benjamin Thomsen FRA Adrien Théaux [35]
2012. február 12. SC CRO Ivica Kostelić SUI Beat Feuz FRA Thomas Mermillod Blondin [36]
2012. február 18. BUL Bansko, Bulgária GS AUT Marcel Hirscher ITA Massimiliano Blardone AUT Marcel Mathis [37]
2012. február 19. SL AUT Marcel Hirscher SWE André Myhrer ITA Stefano Gross [38]
2012. február 21. RUS Moszkva, Oroszország P FRA Alexis Pinturault GER Felix Neureuther SWE André Myhrer [39]
2012. február 24. SUI Crans Montana, Svájc SG SUI Didier Cuche CAN Jan Hudec AUT Benjamin Raich [40]
2012. február 25. SG AUT Benjamin Raich FRA Adrien Théaux SUI Didier Cuche [41]
2012. február 26. GS ITA Massimiliano Blardone AUT Marcel Hirscher AUT Hannes Reichelt [42]
2012. március 2. NOR Kvitfjell, Norvégia SG SUI Beat Feuz
AUT Klaus Kröll
NOR Kjetil Jansrud [43]
2012. március 3. DH AUT Klaus Kröll NOR Kjetil Jansrud NOR Aksel Lund Svindal [44]
2012. március 4. SG NOR Kjetil Jansrud NOR Aksel Lund Svindal SUI Beat Feuz [45]
2012. március 10. SLO Kranjska Gora, Szlovénia GS USA Ted Ligety FRA Alexis Pinturault AUT Marcel Hirscher [46]
2012. március 11. SL SWE André Myhrer ITA Cristian Deville FRA Alexis Pinturault [47]
2012. március 14. AUT Schladming, Ausztria DH NOR Aksel Lund Svindal SUI Beat Feuz AUT Hannes Reichelt [48]
2012. március 15. SG ITA Christof Innerhofer FRA Alexis Pinturault AUT Marcel Hirscher [49]
2012. március 17. GS AUT Marcel Hirscher AUT Hannes Reichelt AUT Marcel Mathis [50]
2012. március 18. SL SWE André Myhrer GER Felix Neureuther AUT Mario Matt [51]

Női

Dátum Helyszín Verseny Győztes Második Harmadik Részletek
2011. október 22. AUT Sölden, Ausztria GS USA Lindsey Vonn GER Viktoria Rebensburg AUT Elisabeth Görgl [52]
2011. november 12. FIN Levi, Finnország SL Hóhiány miatt elmaradt, elhalasztva december 20-ra.
2011. november 26. USA Aspen, USA GS GER Viktoria Rebensburg AUT Elisabeth Görgl USA Julia Mancuso [53]
2011. november 27. SL AUT Marlies Schild SWE Maria Pietilä Holmner GER Maria Höfl-Riesch [54]
2011. december 2. CAN Lake Louise, Kanada DH USA Lindsey Vonn LIE Tina Weirather SUI Dominique Gisin [55]
2011. december 3. DH USA Lindsey Vonn FRA Marie Marchand-Arvier AUT Elisabeth Görgl [56]
2011. december 4. SG USA Lindsey Vonn AUT Anna Fenninger USA Julia Mancuso [57]
2011. december 7. USA Beaver Creek, USA SG USA Lindsey Vonn SUI Fabienne Suter AUT Anna Fenninger [58]
2011. december 10. FRA Val-d’Isère, Franciaország SG Hóhiány miatt áthelyezve december 7-re. [59]
2011. december 11. SC Hóhiány miatt áthelyezve január 29-re. [60]
2011. december 17. FRA Courchevel, Franciaország SL Erős havazás miatt áthelyezve december 18-ra. [61]
2011. december 18. GS Erős havazás miatt áthelyezve február 10-re. [62]
2011. december 18. SL AUT Marlies Schild FIN Tanja Poutiainen AUT Kathrin Zettel [63]
2011. december 20. AUT Flachau, Ausztria SL AUT Marlies Schild GER Maria Höfl-Riesch SLO Tina Maze [64]
2011. december 28. AUT Lienz, Ausztria GS AUT Anna Fenninger ITA Federica Brignone FRA Tessa Worley [65]
2011. december 29. SL AUT Marlies Schild SLO Tina Maze USA Mikaela Shiffrin [66]
2012. január 1. GER München, Németország P Hóhiány miatt elmaradt. [67]
2012. január 3. CRO Zágráb, Horvátország SL AUT Marlies Schild SLO Tina Maze AUT Michaela Kirchgasser [68]
2012. január 7. AUT Bad Kleinkirchheim, Ausztria DH AUT Elisabeth Görgl USA Julia Mancuso SUI Fabienne Suter [69]
2012. január 8. SG SUI Fabienne Suter SLO Tina Maze AUT Anna Fenninger [70]
2012. január 14. ITA Cortina d’Ampezzo, Olaszország DH ITA Daniela Merighetti USA Lindsey Vonn GER Maria Höfl-Riesch [71]
2012. január 15. SG USA Lindsey Vonn GER Maria Höfl-Riesch SLO Tina Maze [72]
2012. január 21. SLO Kranjska Gora, Szlovénia [73] GS FRA Tessa Worley ITA Federica Brignone GER Viktoria Rebensburg [74]
2012. január 22. SL AUT Michaela Kirchgasser FIN Tanja Poutiainen SVK Veronika Zuzulova [75]
2012. január 27. SUI St. Moritz, Svájc SC USA Lindsey Vonn SLO Tina Maze AUT Nicole Hosp [76]
2012. január 28. DH USA Lindsey Vonn GER Maria Höfl-Riesch LIE Tina Weirather [77]
2012. január 29. SC GER Maria Höfl-Riesch USA Lindsey Vonn AUT Nicole Hosp [78]
2012. február 4. GER Garmisch-Partenkirchen, Németország DH USA Lindsey Vonn SUI Nadja Kamer LIE Tina Weirather [79]
2012. február 5. SG USA Julia Mancuso AUT Anna Fenninger LIE Tina Weirather [80]
2012. február 10. AND Soldeu, Andorra GS Erős szél miatt áthelyezve március 2-re. [81]
2012. február 11. SL AUT Marlies Schild SWE Frida Hansdotter AUT Kathrin Zettel [82]
2012. február 12. GS FRA Tessa Worley SLO Tina Maze GER Maria Höfl-Riesch [83]
2012. február 18. RUS Krasznaja Poljana, Oroszország DH GER Maria Höfl-Riesch AUT Elisabeth Görgl USA Lindsey Vonn [84]
2012. február 19. SC Erős havazás miatt elmaradt. [85]
2012. február 21. RUS Moszkva, Oroszország P USA Julia Mancuso AUT Michaela Kirchgasser USA Lindsey Vonn [86]
2012. február 25. BUL Bansko, Bulgária DH Erős szél miatt elmaradt. [87]
2012. február 26. SG USA Lindsey Vonn LIE Tina Weirather ITA Daniela Merighetti [88]
2012. március 2. GER Ofterschwang, Németország GS GER Viktoria Rebensburg SLO Tina Maze ITA Irene Curtoni
AUT Elisabeth Görgl
[89]
2012. március 3. GS GER Viktoria Rebensburg USA Lindsey Vonn SLO Tina Maze [90]
2012. március 4. SL CAN Erin Mielzynski USA Resi Stiegler AUT Marlies Schild [91]
2012. március 9. SWE Åre, Svédország GS USA Lindsey Vonn ITA Federica Brignone GER Viktoria Rebensburg [92]
2012. március 10. SL GER Maria Höfl-Riesch SVK Veronika Zuzulová CAN Marie-Michèle Gagnon [93]
2012. március 14. AUT Schladming, Ausztria DH USA Lindsey Vonn FRA Marion Rolland SLO Tina Maze [94]
2012. március 15. SG GER Viktoria Rebensburg USA Julia Mancuso FRA Marion Rolland [95]
2012. március 17. SL AUT Michaela Kirchgasser SVK Veronika Zuzulová AUT Marlies Schild [96]
2012. március 18. GS GER Viktoria Rebensburg AUT Anna Fenninger ITA Federica Brignone [97]

Csapatverseny

Dátum Helyszín Verseny Győztes Második Harmadik Részletek
2012. március 16. AUT Schladming, Ausztria T AUT
Eva-Maria Brem
Michaela Kirchgasser
Stephanie Köhle
Max Franz
Marcel Mathis
Philipp Schörghofer
SUI
Lara Gut
Wendy Holdener
Markus Vogel
Ralph Weber
Silvan Zurbriggen
SWE
Therese Borssén
Frida Hansdotter
Anna Swenn-Larsson
Axel Bäck
Mattias Hargin
André Myhrer
[98]

A világkupa állása

Férfi

Összetett

# Pont
1. AUT Marcel Hirscher 1355
2. SUI Beat Feuz 1330
3. NOR Aksel Lund Svindal 1131
4. CRO Ivica Kostelić 1064
5. AUT Hannes Reichelt 1024

Végeredmény 44 verseny után.

Lesiklás

# Pont
1. AUT Klaus Kröll 615
2. SUI Beat Feuz 598
3. SUI Didier Cuche 521
4. AUT Hannes Reichelt 396
5. USA Bode Miller 383

Végeredmény 11 verseny után.

Szuperóriás-műlesiklás

# Pont
1. NOR Aksel Lund Svindal 413
2. SUI Didier Cuche 400
3. SUI Beat Feuz 368
4. NOR Kjetil Jansrud 342
5. AUT Klaus Kröll 304

Végeredmény 8 verseny után.

Óriás-műlesiklás

# Pont
1. AUT Marcel Hirscher 705
2. USA Ted Ligety 513
3. ITA Massimiliano Blardone 408
4. FRA Alexis Pinturault 364
5. AUT Hannes Reichelt 337

Végeredmény 9 verseny után.

Műlesiklás

# Pont
1. SWE André Myhrer 644
2. CRO Ivica Kostelić 610
3. AUT Marcel Hirscher 560
4. ITA Cristian Deville 450
5. ITA Stefano Gross 412

Végeredmény 11 verseny után.

Kombináció

# Pont
1. CRO Ivica Kostelić 336
2. SUI Beat Feuz 300
3. AUT Romed Baumann 159
4. FRA Alexis Pinturault 130
5. NOR Aksel Lund Svindal 128

Végeredmény 4 verseny után.

Női

Összetett

# Pont
1. USA Lindsey Vonn 1980
2. SLO Tina Maze 1402
3. GER Maria Höfl-Riesch 1227
4. USA Julia Mancuso 1020
5. AUT Anna Fenninger 994

Végeredmény 37 verseny után.

Lesiklás

# Pont
1. USA Lindsey Vonn 690
2. LIE Tina Weirather 400
3. AUT Elisabeth Görgl 384
4. GER Maria Höfl-Riesch 379
5. USA Julia Mancuso 277

Végeredmény 8 verseny után.

Szuperóriás-műlesiklás

# Pont
1. USA Lindsey Vonn 453
2. USA Julia Mancuso 381
3. AUT Anna Fenninger 369
4. SLO Tina Maze 257
5. SUI Fabienne Suter 226

Végeredmény 7 verseny után.

Óriás-műlesiklás

# Pont
1. GER Viktoria Rebensburg 650
2. USA Lindsey Vonn 455
3. FRA Tessa Worley 446
4. AUT Anna Fenninger 442
5. SLO Tina Maze 367

Végeredmény 9 verseny után.

Műlesiklás

# Pont
1. AUT Marlies Schild 760
2. AUT Michaela Kirchgasser 452
3. SLO Tina Maze 413
4. SVK Veronika Zuzulová 377
5. AUT Kathrin Zettel 356

Végeredmény 10 verseny után.

Kombináció

# Pont
1. USA Lindsey Vonn 180
2. SLO Tina Maze 125
3. AUT Nicole Hosp 120
4. GER Maria Höfl-Riesch 110
5. AUT Kathrin Zettel 79

Végeredmény 2 verseny után.

Nemzetek kupája

Összesített

# Pont
1.  Ausztria 13676
2.  Olaszország 6907
3.  Svájc 6503
4.  USA 6276
5.  Franciaország 6131

Végeredmény 81 verseny után.

Férfi

# Pont
1.  Ausztria 7767
2.  Svájc 4472
3.  Olaszország 3861
4.  Franciaország 3736
5.  Norvégia 2247

Végeredmény 44 verseny után.

Női

# Pont
1.  Ausztria 5909
2.  USA 4057
3.  Olaszország 3046
4.  Németország 2970
5.  Franciaország 2395

Végeredmény 37 verseny után.

Jegyzetek

  1. Archivált másolat. [2012. május 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 16.)
  2. Lindsey Vonn wins Are GS; clinches fourth overall title”, Fédération Internationale de Ski, 2012. március 9.. [2012. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. március 21.) (angol nyelvű) 
  3. Grassman, Oliver. „Lindsey Vonn clinches fourth overall title”, Globe and Mail, Phillip Crawley; The Globe and Mail Inc., 2012. március 9. (Hozzáférés: 2012. március 21.) (angol nyelvű) 
  4. Pinelli, Brian. „World Cup Final Full of History”, The New York Times, 2012. március 18. (Hozzáférés: 2012. március 21.) (angol nyelvű) 

További információk

Read other articles:

Formula used to model how air pressure varies with altitude The barometric formula is a formula used to model how the pressure (or density) of the air changes with altitude. Pressure equations See also: Atmospheric pressure Pressure as a function of the height above the sea level There are two equations for computing pressure as a function of height. The first equation is applicable to the standard model of the troposphere in which the temperature is assumed to vary with altitude at a lapse r...

 

Munisipalitas di Amapá, Brasil Berikut ini adalah daftar dari munisipalitas negara bagian di Amapá (AP), Brasil. Mesoregion Microregion # Munisipalitas Norte do Amapa Amapa 1 Amapá 12 Pracuúba 15 Tartarugalzinho Oiapoque 2 Calçoene 9 Oiapoque Sul do Amapa Macapa 3 Cutias 4 Ferreira Gomes 5 Itaubal 7 Macapá (Ibu kota negara bagian) 10 Pedra Branca do Amapari 11 Porto Grande 13 Santana 14 Serra do Navio Mazagao 6 Laranjal do Jari 8 Mazagão 16 Vitória do Jari lbs Munisipalitas di AmapáI...

 

School in AustraliaChevalier CollegeLocationBurradoo, Southern Highlands, New South WalesAustraliaCoordinates34°30.5′S 150°24.5′E / 34.5083°S 150.4083°E / -34.5083; 150.4083InformationTypeIndependent co-educational secondary day schoolMottoLatin: Fortes in Fide(Strong in Faith)Religious affiliation(s)Missionaries of the Sacred HeartDenominationRoman CatholicEstablished1946; 78 years ago (1946)Educational authorityNew South Wales Department of...

Spanish cyclist In this Spanish name, the first or paternal surname is Olaberria and the second or maternal family name is Dorronsoro. Leire OlaberriaOlaberria in 2011Personal informationFull nameLeire Olaberria DorronsoroBorn (1977-02-17) 17 February 1977 (age 47)Ikaztegieta, Gipuzkoa,[1] SpainHeight1.72 m (5 ft 7+1⁄2 in)Weight62 kg (137 lb)Team informationDisciplinesTrackRoadRoleRiderAmateur teams2009Lointek (guest)2015Fullgas[2&#...

 

1984 play written by Neil Simon This article is about the play. For the film based on the play, see Brighton Beach Memoirs (film). Brighton Beach MemoirsOriginal PlaybillWritten byNeil SimonDate premieredDecember 10, 1982SeriesEugene Trilogy: Brighton Beach Memoirs Biloxi Blues Broadway Bound GenreComedy Brighton Beach Memoirs is a semi-autobiographical play by Neil Simon.[1] The play is a coming-of-age comedy[2] focused on the main character of Eugene Morris Jerome, a Jewish ...

 

Guided missile destroyer in the United States Navy For other ships with the same name, see USS Dewey. This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: USS Dewey DDG-105 – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (December 2022) (Learn how and when to remove this template message) USS Dewey on 24 Septe...

Japanese manga series Grandpa and Grandma Turn Young AgainCover of the first volumeじいさんばあさん若返る(Jii-san Baa-san Wakagaeru)GenreRomantic comedy[1] MangaWritten byKagiri AraidoPublished byMedia FactoryImprintMF ComicsMagazineMonthly Comic Alunna(July 13, 2022 – present)DemographicSeinenOriginal runOctober 26, 2019 – presentVolumes7 (List of volumes) Anime television seriesDirected byMasayoshi NishidaWritten byYukie SugawaraMusic byTomoki...

 

جبل قتروي الموقع السعودية  تعديل مصدري - تعديل   يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (فبراير 2016) 18°53′43.88″N 41°53′27.35″E / 18.8955222°N 41.8909306°E / ...

 

1948 Major League Baseball tie-breaker game 1948 American Leaguetie-breaker gameFenway Park in Boston, game venue 1 2 3 4 5 6 7 8 9 R H E Cleveland Indians 1 0 0 4 1 0 0 1 1 8 13 1 Boston Red Sox 1 0 0 0 0 2 0 0 0 3 5 1 DateOctober 4, 1948VenueFenway ParkCityBoston, MassachusettsUmpiresHP: Bill McGowan1B: Bill Summers2B: Eddie Rommel3B: Charlie BerryAttendance33,957TelevisionWBZ-TV (BOS)[1]RadioMutualWHDH (BOS)WHK (CLE)Radio announcersMutual: Mel Allen and Jim Britt[2][3&#...

Сельское поселение России (МО 2-го уровня)Новотитаровское сельское поселение Флаг[d] Герб 45°14′09″ с. ш. 38°58′16″ в. д.HGЯO Страна  Россия Субъект РФ Краснодарский край Район Динской Включает 4 населённых пункта Адм. центр Новотитаровская Глава сельского пос�...

 

المسجد الحرام من أقدس المساجد عند المسلمين دار العبادة (ج. دور العبادة) هو مبنى أو مساحة مخصصة لأداء العبادة، حيث يأتي شخص أو مجموعة من الأشخاص لأداء طقس أو طقوس دينية.[1][2] مراجع ^ The New Testament Definition of the Church. مؤرشف من الأصل في 2016-01-24. اطلع عليه بتاريخ 2009-06-23. ^ Gee، Matthew (8 مايو ...

 

Unincorporated community in Montana, U.S. U.S. Customs Service Port of Roosville, Main Port Building, U.S. Highway 93 Roosville is an unincorporated community[1] and United States Port of Entry on the Canada–United States border[2] in Lincoln County, Montana, United States, at the terminus of US Highway 93. The locality on the Canadian side of the border is also named Roosville and is the southern terminus of British Columbia provincial highway 93. References ^ U.S. Geologic...

كاروش تقسيم إداري البلد المغرب  الجهة مراكش آسفي الإقليم آسفي الدائرة حرارة الجماعة القروية حرارة المشيخة اكدال سيدي عبد الرحمان السكان التعداد السكاني 396 نسمة (إحصاء 2004)   • عدد الأسر 63 معلومات أخرى التوقيت ت ع م±00:00 (توقيت قياسي)[1]،  وت ع م+01:00 (توقيت صيفي)[1]&...

 

Pair of NASA landers and orbiters sent to Mars in 1976 This article is about the NASA Mars probes. For the Swedish spacecraft, see Viking (satellite). Viking Mars redirects here. For the cruise ship, see Viking Cruises. VikingArtist impression of a Viking orbiter releasing a lander descent capsuleManufacturerJet Propulsion Laboratory / Martin MariettaCountry of originUnited StatesOperatorNASA / JPLApplicationsMars orbiter/lander SpecificationsLaunch mass3,527 kilograms (7,776 lb)PowerOrb...

 

Autostrada A13 in prossimità dell'uscita Delft Sud La rete autostradale dei Paesi Bassi è quella con la più alta densità al mondo (km di autostrade per km² di superficie territoriale).[1] La sigla 'A' sta per Autosnelweg. L'utilizzo è gratuito, e molte di esse sono dotate di illuminazione non solo agli svincoli, ma anche lungo il percorso. Di giorno, cioè dalle 6:00 alle 19:00, il limite di velocità è di 100 km/h in tutti i tratti. Dalle 19:00 alle 6:00 invece, il limite di ...

Cet article est une ébauche concernant une localité nigériane. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Potiskum Administration Pays Nigeria État État de Yobe Code postal 631 Démographie Population 205 876 hab. (2006) Géographie Coordonnées 11° 42′ 33″ nord, 11° 04′ 10″ est Localisation Géolocalisation sur la carte : Nigeria Potiskum Géoloca...

 

1936 British film by Monty Banks Keep Your Seats, PleaseDirected byMonty BanksWritten byIlya Ilf (novel) Yevgeny Petrov (novel) Anthony Kimmins Thomas J. Geraghty Ian HayProduced byBasil DeanStarringGeorge Formby Florence Desmond Alastair Sim Gus McNaughton Binkie StuartCinematographyJohn W. BoyleEdited byJack KitchinMusic byErnest IrvingProductioncompanyAssociated Talking PicturesDistributed byABFDRelease date 1 August 1936 (1936-08-01) Running time82 minutesCountryUnited King...

 

Brazilian football club Soccer clubSão LuizFull nameEsporte Clube São LuizNickname(s)Rubro (Red)FoundedFebruary 20, 1938; 86 years ago (1938-02-20)GroundEstádio 19 de OutubroCapacity14,000PresidentPedro PittolHead coachLeandro HerthertLeagueCampeonato Brasileiro Série DCampeonato Gaúcho2021Gauchão, 8th of 12WebsiteClub website Home colors Away colors Third colors Esporte Clube São Luiz, commonly known as São Luiz, is a Brazilian professional association football club...

Kineke AlexanderNazionalità Saint Vincent e Grenadine Altezza173 cm Peso60 kg Atletica leggera SpecialitàVelocità SocietàIowa Hawkeyes Record 60 m 734 (indoor - 2014) 200 m 2300 (2013) 200 m 2324 (indoor - 2015) 400 m 5123 (2014) 400 m 5148 (indoor - 2007) CarrieraNazionale 2005- Saint Vincent e Grenadine Palmarès Competizione Ori Argenti Bronzi Giochi panamericani 0 0 1 Giochi CAC 0 0 1 Campionati CAC 1 0 1 Campionati NACAC 0 0 1 Vedi maggiori dettagliStatistiche aggiornate al ...

 

Russian general 55°42′53″N 37°36′6.7″E / 55.71472°N 37.601861°E / 55.71472; 37.601861 This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Alexander Tormasov – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (August 2012) (Learn how and when to remove this message) CountAlexander P...