2010-es úszó-Európa-bajnokság

Úszó-Európa-bajnokság
(2010)
Adatok
Ország Magyarország
Rendező városokBudapest,
Balatonfüred
Dátumaugusztus 415.
Fő helyszínSzéchy Tamás uszoda
Nemzetek43
Sportolók966
Versenyszámok61
Honlaphttp://www.budapest2010.com/

 ← 20082012 → 

A 2010-es úszó-Európa-bajnokságot ("úszó, műúszó, műugró és hosszútávúszó-Európa-bajnokság") 2010. augusztus 4. és augusztus 15. között rendezték meg Budapesten. A hosszútávúszó versenyeket Balatonfüreden tartották. Budapest 2008. szeptember 27-én kapta meg az Eb rendezési jogát.[1] Budapest korábban három alkalommal rendezett Eb-t, 1926-ban, majd 1958-ban, legutóbb pedig 2006-ban.

Összesen 61 versenyszámban avattak Európa-bajnokot. Úszásban a férfiaknál és nőknél is egyaránt 20-20, hosszútávúszásban 3-3, valamint 1 csapatversenyt, műugrásban 5-5 versenyszámot rendeztek. Szinkronúszásban 4 versenyszámban hirdettek győztest.

Az Európa-bajnokságon 43 ország 966 sportolója vett részt, ami az Európa-bajnokságok történetében rekord volt.[2]

A magyar csapat 6 aranyérmet, 4 ezüstérmet és 4 bronzérmet nyert. Cseh László és Hosszú Katinka két–két egyéni aranyérmet nyert, valamint Gyurta Dániel lett Európa-bajnok, és a női 4×200 méteres gyorsúszásban is magyar győzelem született. Magyar váltó utoljára az 1952-es olimpián, valamint az 1954-es Európa-bajnokságon nyert.[3]

Eseménynaptár

 ●  Megnyitó ünnepség  ●  Versenynap  ●  Döntő(k)  ●  Záró ünnepség
Augusztus 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 T
Ünnepségek
Úszás 4 5 5 7 4 7 8 40
Hosszútávúszás 2 2 1 1 1 7
Műugrás 1 1 2 2 2 2 10
Műúszás 2 2 4
Döntők 2 2 1 3 3 4 6 6 9 6 9 10 61
Úszás
S Előfutamok (selejtezők) E Elődöntők D Döntő
Az előfutamokat mindennap 9:30-tól, az elődöntőket és a döntőket 17:00 – 19:00 között rendezik.
Férfi
Augusztus 9 10 11 12 13 14 15
050 m-es gyors S E D
100 m-es gyors S E D
200 m-es gyors S E D
400 m-es gyors S D
800 m-es gyors S D
1500 m-es gyors S D
050 m-es hát S E D
100 m-es hát S E D
200 m-es hát S E D
050 m-es mell S E D
100 m-es mell S E D
200 m-es mell S E D
050 m-es pillangó S E D
100 m-es pillangó S E D
200 m-es pillangó S E D
200 m-es vegyes S E D
400 m-es vegyes S D
4 × 100 m-es gyors S D
4 × 200 m-es gyors S D
4 × 100 m-es vegyes S D

Női
Augusztus 9 10 11 12 13 14 15
050 m-es gyors S E D
100 m-es gyors S E D
200 m-es gyors S E D
400 m-es gyors S D
800 m-es gyors S D
1500 m-es gyors S D
050 m-es hát S E D
100 m-es hát S E D
200 m-es hát S E D
050 m-es mell S E D
100 m-es mell S E D
200 m-es mell S E D
050 m-es pillangó S E D
100 m-es pillangó S E D
200 m-es pillangó S E D
200 m-es vegyes S E D
400 m-es vegyes S D
4 × 100 m-es gyors S D
4 × 200 m-es gyors S D
4 × 100 m-es vegyes S D
Műugrás
S Selejtező D Döntő
Férfi
Augusztus 9 10 11 12 13 14 15
01 m S D
03 m S D
10 m S D
03 m-es szinkron S D
10 m-es szinkron S D

Női
Augusztus 9 10 11 12 13 14 15
01 m S D
03 m S D
10 m S D
03 m-es szinkron S D
10 m-es szinkron S D
Műúszás
S Selejtező D Döntő


Augusztus 4 5 6 7 8
egyéni S D
páros S D
csapat S D
kombinációs kűr D


Hosszútávúszás
D Döntő


Augusztus 4 5 6 7 8
Férfi 05 km D
Férfi 10 km D
Férfi 25 km D
Női 05 km D
Női 10 km D
Női 25 km D
Csapat 5 km D


A magyar versenyzők eredményei

Úszásban a 800 és 1500 méteres távok kivételével valamennyi számban négy magyar versenyző indult. Úszásban azonban az azonos nemzet úszói közül csak a két legjobb versenyző juthatott tovább a következő fordulóba, az időeredmények sorrendjében.[4]

Érmesek
Érem Versenyző Versenyszám Dátum
01 Arany Cseh László úszás Férfi 200 m vegyes
01 Arany Hosszú Katinka úszás Női 200 m vegyes
01 Arany Gyurta Dániel úszás Férfi 200 m mell
01 Arany Mutina Ágnes
Dara Eszter
Hosszú Katinka
Verrasztó Evelyn
úszás Női 4 × 200 m gyors
01 Arany Hosszú Katinka úszás Női 200 m pillangó
01 Arany Cseh László úszás Férfi 400 m vegyes
02 Ezüst Hosszú Katinka úszás Női 400 m vegyes
02 Ezüst Verrasztó Evelyn úszás Női 200 m vegyes
02 Ezüst Jakabos Zsuzsanna úszás Női 200 m pillangó
02 Ezüst Verrasztó Dávid úszás Férfi 400 m vegyes
03 Bronz Kis Gergő úszás Férfi 400 m gyors
03 Bronz Jakabos Zsuzsanna úszás Női 400 m vegyes
03 Bronz Mutina Ágnes úszás Női 200 m gyors
03 Bronz Barta Nóra műugrás Női 3 m műugrás

Éremtáblázat

(A táblázatban Magyarország eltérő háttérszínnel kiemelve.)

Helyezés Nemzet Arany Ezüst Bronz Összesen
1. Oroszország 13 7 8 28
2. Németország 8 9 3 20
3. Franciaország 8 8 7 23
4. Nagy-Britannia 6 6 7 19
5. Olaszország 6 5 6 17
6. Magyarország 6 4 4 14
7. Svédország 3 4 4 11
8. Ukrajna 3 2 4 9
9. Dánia 2 2 2 6
10. Spanyolország 1 4 4 9
11. Hollandia 1 2 4 7
12. Norvégia 1 2 0 3
13. Görögország 1 1 3 5
14. Fehéroroszország 1 1 2 4
15. Lengyelország 1 0 1 2
16. Ausztria 0 2 0 2
17. Feröer 0 1 0 1
17. Írország 0 1 0 1
17. Románia 0 1 0 1
20. Izrael 0 0 2 2
Összesen 61 62 61 184
  • Férfi 5 km-es hosszútávúszásban holtverseny miatt két bronzérmet osztottak ki.
  • Női 100 m-es mellúszásban holtverseny miatt két ezüstérmet osztottak ki, bronzérmes nem volt.

Eredmények

Úszás

  • CR: Európa-bajnoki rekord
  • ER: Európa-rekord

Férfi

Versenyszám 01 Arany 02 Ezüst 03 Bronz
50 m-es gyorsúszás
Döntő: augusztus 15.
Frédérick Bousquet
 Franciaország
21,49 Stefan Nystrand
 Svédország
21,69 Fabien Gilot
 Franciaország
21,76
100 m-es gyorsúszás
Döntő: augusztus 13.
Alain Bernard
 Franciaország
48,49 Jevgenyij Lagunov
 Oroszország
48,52 William Meynard
 Franciaország
48,56
200 m-es gyorsúszás
Döntő: augusztus 11.
Paul Biedermann
 Németország
1:46,06 Nyikita Lobincev
 Oroszország
1:46,51 Sebastiaan Verschuren
 Hollandia
1:46,91
400 m-es gyorsúszás
Döntő: augusztus 9.
Yannick Agnel
 Franciaország
3:46,17 Paul Biedermann
 Németország
3:46,30 Kis Gergő
 Magyarország
3:48,14
800 m-es gyorsúszás
Döntő: augusztus 13.
Sébastien Rouault
 Franciaország
7:48,28
CR
Christian Kubusch
 Németország
7:49,12 Samuel Pizzetti
 Olaszország
7:49,94
1500 m-es gyorsúszás
Döntő: augusztus 11.
Sébastien Rouault
 Franciaország
14:55,17 Pál Joensen
 Feröer
14:56,90 Samuel Pizzetti
 Olaszország
14:59,76
50 m-es hátúszás
Döntő: augusztus 12.
Camille Lacourt
 Franciaország
24,07 Liam Tancock
 Egyesült Királyság
24,70 Guy Barnea
 Izrael
25,04
100 m-es hátúszás
Döntő: augusztus 10.
Camille Lacourt
 Franciaország
52,11
ER
Jérémy Stravius
 Franciaország
53,44 Liam Tancock
 Egyesült Királyság
53,86
200 m-es hátúszás
Döntő: augusztus 14.
Sztanyiszlav Donyec
 Oroszország
1:57,18 Markus Rogan
 Ausztria
1:57,31 Benjamin Stasiulis
 Franciaország
1:57,37
50 m-es mellúszás
Döntő: augusztus 14.
Fabio Scozzoli
 Olaszország
27,38 Dragos Agache
 Románia
27,47 Lennart Stekelenburg
 Hollandia
27,51
100 m-es mellúszás
Döntő: augusztus 10.
Alexander Dale Oen
 Norvégia
59,20
CR
Hugues Duboscq
 Franciaország
1:00,15 Fabio Scozzoli
 Olaszország
1:00,41
200 m-es mellúszás
Döntő: augusztus 12.
Gyurta Dániel
 Magyarország
2:08,95
CR
Alexander Dale Oen
 Norvégia
2:09,68 Hugues Duboscq
 Franciaország
2:11,03
50 m-es pillangóúszás
Döntő: augusztus 10.
Rafael Muñoz Perez
 Spanyolország
23,17 Frédérick Bousquet
 Franciaország
23,41 Jevgenyij Korotiskin
 Oroszország
23,43
100 m-es pillangóúszás
Döntő: augusztus 14.
Jevgenyij Korotiskin
 Oroszország
51,73
CR
Joeri Verlinden
 Hollandia
51,82 Konrad Czerniak
 Lengyelország
52,16
200 m-es pillangóúszás
Döntő: augusztus 12.
Paweł Korzeniowski
 Lengyelország
1:55,00 Nyikolaj Szkvorcov
 Oroszország
1:56,13 Ioannis Drymonakos
 Görögország
1:57,10
200 m-es vegyesúszás
Döntő: augusztus 11.
Cseh László
 Magyarország
1:57,73
CR
Markus Rogan
 Ausztria
1:58,03 Joe Roebuck
 Egyesült Királyság
1:59,46
400 m-es vegyesúszás
Döntő: augusztus 15.
Cseh László
 Magyarország
4:10,95 Verrasztó Dávid
 Magyarország
4:12,96 Gal Nevo
 Izrael
4:15,10
4 × 100 m-es gyorsúszás váltó
Döntő: augusztus 9.
 Oroszország
Jevgenyij Lagunov
Andrej Grecsin
Nyikita Lobincev
Danyila Izotov
3:12,46
CR
 Franciaország
Fabien Gilot
Yannick Agnel
William Meynard
Alain Bernard
3:13,29  Svédország
Stefan Nystrand
Lars Frölander
Robin Andreasson
Jonas Persson
3:15,07
4 × 200 m-es gyorsúszás váltó
Döntő: augusztus 14.
 Oroszország
Nyikita Lobincev
Danyila Izotov
Szergej Perunyin
Alekszandr Szuhorukov
7:06,71
CR
 Németország
Paul Biedermann
Tim Wallburger
Robin Backhaus
Clemens Rapp
7:08,13  Franciaország
Yannick Agnel
Clément Lefert
Antton Harambouré
Jérémy Stravius
7:09,70
4 × 100 m-es vegyesúszás váltó
Döntő: augusztus 15.
 Franciaország
Camille Lacourt
Hugues Duboscq
Fréderick Bousquet
Fabien Gilot
3:31,32
CR
 Oroszország
Sztanyiszlav Donec
Roman Szludnov
Jevgenyij Korotiskin
Jevgenyij Lagunov
3:33,29  Hollandia
Nick Driebergen
Lennart Stekelenburg
Joeri Verlinden
Sebastiaan Verschuren
3:33,99

Női

Versenyszám 01 Arany 02 Ezüst 03 Bronz
50 m-es gyorsúszás
Döntő: augusztus 15.
Therese Alshammar
 Svédország
24,45 Hinkelien Schreuder
 Hollandia
24,66 Francesca Halsall
 Egyesült Királyság
24,67
100 m-es gyorsúszás
Döntő: augusztus 11.
Francesca Halsall
 Egyesült Királyság
53,58 Alekszandra Heraszimena
 Fehéroroszország
53,82 Femke Heemskerk
 Hollandia
54,12
200 m-es gyorsúszás
Döntő: augusztus 14.
Federica Pellegrini
 Olaszország
1:55,45
CR
Silke Lippok
 Németország
1:56,98 Mutina Ágnes
 Magyarország
1:57,12
400 m-es gyorsúszás
Döntő: augusztus 15.
Rebecca Adlington
 Egyesült Királyság
4:04,55 Ophélie-Cyrielle Étienne
 Franciaország
4:05,40 Lotte Friis
 Dánia
4:07,10
800 m-es gyorsúszás
Döntő: augusztus 12.
Lotte Friis
 Dánia
8:23,27 Ophélie-Cyrielle Étienne
 Franciaország
8:24,00 Federica Pellegrini
 Olaszország
8:24,99
1500 m-es gyorsúszás
Döntő: augusztus 14.
Lotte Friis
 Dánia
15:59,13 Grainne Murphy
 Írország
16:02,29 Erika Villaecija
 Spanyolország
16:05,08
50 m-es hátúszás
Döntő: augusztus 14.
Alekszandra Heraszimena
 Fehéroroszország
27,64
CR
Daniela Samulski
 Németország
27,99 Mercedes Peris Minguet
 Spanyolország
28,01
100 m-es hátúszás
Döntő: augusztus 12.
Gemma Spofforth
 Egyesült Királyság
59,80 Elizabeth Simmonds
 Egyesült Királyság
1:00,19 Jenny Mensing
 Németország
1:00,72
200 m-es hátúszás
Döntő: augusztus 10.
Elizabeth Simmonds
 Egyesült Királyság
2:07,04 Gemma Spofforth
 Egyesült Királyság
2:08,25 Duane da Rocha Marce
 Spanyolország
2:10,46
50 m-es mellúszás
Döntő: augusztus 15.
Julija Jefimova
 Oroszország
30,29
CR
Kate Haywood
 Egyesült Királyság
31,12 Jennie Johansson
 Svédország
31,24
100 m-es mellúszás
Döntő: augusztus 11.
Julija Jefimova
 Oroszország
1:06,32 Rikke Møller Pedersen
 Dánia
Jennie Johansson
 Svédország
1:07,36
200 m-es mellúszás
Döntő: augusztus 13.
Anasztaszija Csaun
 Oroszország
2:23,50
CR
Sara Nordenstam
 Norvégia
2:24,42 Rikke Møller Pedersen
 Dánia
2:24,99
50 m-es pillangóúszás
Döntő: augusztus 10.
Therese Alshammar
 Svédország
25,63 Jeanette Ottesen
 Dánia
25,69 Melanie Henique
 Franciaország
26,09
100 m-es pillangóúszás
Döntő: augusztus 13.
Sarah Sjöström
 Svédország
57,32 Francesca Halsall
 Egyesült Királyság
57,40 Therese Alshammar
 Svédország
57,80
200 m-es pillangóúszás
Döntő: augusztus 15.
Hosszú Katinka
 Magyarország
2:06,71 Jakabos Zsuzsanna
 Magyarország
2:07,06 Ellen Gandy
 Egyesült Királyság
2:07,54
200 m-es vegyesúszás
Döntő: augusztus 12.
Hosszú Katinka
 Magyarország
2:10,09
CR
Verrasztó Evelyn
 Magyarország
2:10,10 Hannah Miley
 Egyesült Királyság
2:10,89
400 m-es vegyesúszás
Döntő: augusztus 9.
Hannah Miley
 Egyesült Királyság
4:33,09
CR
Hosszú Katinka
 Magyarország
4:36,43 Jakabos Zsuzsanna
 Magyarország
4:37,92
4 × 100 m-es gyorsúszás váltó
Döntő: augusztus 9.
 Németország
Daniela Samulski
Silke Lippok
Lisa Vitting
Daniela Schreiber
3:37,72  Egyesült Királyság
Amy Smith
Francesca Halsall
Jessica Sylvester
Joanne Jackson
3:38,57  Svédország
Josefin Lillhage
Therese Alshammar
Sarah Sjöström
Gabriella Fagundez
3:38,81
4 × 200 m-es gyorsúszás váltó
Döntő: augusztus 12.
 Magyarország
Mutina Ágnes
Dara Eszter
Hosszú Katinka
Verrasztó Evelyn
7:52,49  Franciaország
Balmy Carolie
Etienne Ophelie Cyriell
Farrell Margaux
Muffat Camille
7:52,69  Egyesült Királyság
Rebecca Adlington
Jazmin Carlin
Hannah Miley
Joanne Jackson
7:55,29
4 × 100 m-es vegyesúszás váltó
Döntő: augusztus 15.
 Egyesült Királyság
Gemma Spofforth
Kate Haywood
Francesca Halsall
Amy Smith
3:59,72  Svédország
Henriette Stenkvist
Joline Höstman
Therese Alshammar
Sarah Sjöström
4:01,18  Németország
Jenny Mensing
Caroline Ruhnau
Daniela Samulski
Silke Lippok
4:03,22

Műugrás

Férfi

Versenyszám 01 Arany 02 Ezüst 03 Bronz
1 m-es műugrás
Döntő: augusztus 11., 15:30
Illja Kvasa
 Ukrajna
433,90 Patrick Hausding
 Németország
430,25 Javier Illana
 Spanyolország
414,35
3 m-es műugrás
Döntő: augusztus 13., 19:00
Patrick Hausding
 Németország
463,20 Ilja Zaharov
 Oroszország
458,15 Jevgenyij Kuznyecov
 Oroszország
455,80
10 m-es toronyugrás
Döntő: augusztus 15., 19:00
Sascha Klein
 Németország
534,85 Patrick Hausding
 Németország
516,45 Vadim Kaptur
 Fehéroroszország
515,80
3 m-es szinkronugrás
Döntő: augusztus 12., 15:30
 Ukrajna
Illja Kvasa
Olekszij Prihorov
431,67  Németország
Stephan Feck
Patrick Hausding
427,95  Oroszország
Dmitrij Szautyin
Jurij Kunakov
410,43
10 m-es szinkronugrás
Döntő: augusztus 14., 15:30
 Németország
Sascha Klein
Patrick Hausding
478,11  Oroszország
Viktor Minyibajev
Ilja Zaharov
466,95  Fehéroroszország
Timofei Hordeicsik
Vadim Kaptur
426,03

Női

Versenyszám 01 Arany 02 Ezüst 03 Bronz
1 m-es műugrás
Döntő: augusztus 10., 15:30
Tania Cagnotto
 Olaszország
299,70 Anna Lindberg
 Svédország
293,70 Anasztaszija Pozdnyakova
 Oroszország
282,65
3 m-es műugrás
Döntő: augusztus 14., 19:00
Nagyezsda Bazsina
 Oroszország
324,10 Anasztaszija Pozdnyakova
 Oroszország
316,40 Barta Nóra
 Magyarország
291,75
10 m-es toronyugrás
Döntő: augusztus 12., 19:00
Christin Steuer
 Németország
354,50 Bátki Noémi
 Olaszország
343,80 Julija Koltunova
 Oroszország
340,45
3 m-es szinkronugrás
Döntő: augusztus 15., 15:30
 Olaszország
Tania Cagnotto
Francesca Dallapè
327,90  Ukrajna
Olena Fedorova
Hanna Piszmenszka
312,00  Oroszország
Anasztaszija Pozdnyakova
Szvetlana Filippova
307,50
10 m-es szinkronugrás
Döntő: augusztus 13., 15:30
 Németország
Christin Steuer
Nora Subschinski
319,68  Ukrajna
Julija Prokopcsuk
Alina Csaplenko
306,30  Egyesült Királyság
Monique Gladding
Megan Sylvester
300,66

Csapat

  • A csapat versenyszám csak bemutatóként szerepelt az Európa-bajnokságon.
Versenyszám 01 Arany 02 Ezüst 03 Bronz
Csapat Christin Steuer
Sascha Klein
 Németország
398,15 Julija Koltunova
Ilja Zaharov
 Oroszország
396,35 Claire Febvay
Matthieu Rosset
 Franciaország
381,00

Szinkronúszás

Versenyszám 01 Arany 02 Ezüst 03 Bronz
egyéni szabad program
Döntő: augusztus 7., 10:00
Natalja Iscsenko
 Oroszország
98,900 Andrea Fuentes
 Spanyolország
96,600 Lolita Ananaszova
 Ukrajna
93,000
páros szabad program
Döntő: augusztus 8., 10:00
 Oroszország
Natalja Iscsenko
Szvetlana Romasina
98,700  Spanyolország
Ona Carbonell
Andrea Fuentes
96,700  Ukrajna
Darja Jusko
Kszenija Szidorenko
93,400
csapat szabad program
Döntő: augusztus 7., 18:00
 Oroszország
Natalja Iscsenko
Elvira Haszjanova
Darja Korobova
Alekszandra Packevics
Szvetlana Romasina
Alla Siskina
Anzselika Tyimanyina
Alekszandra Zujeva
99,000  Spanyolország
Clara Basiana
Alba Cabello
Ona Carbonell
Margalida Crespí
Andrea Fuentes
Thaïs Henríquez
Paula Klamburg
Cristina Salvador
96,900  Ukrajna
Lolita Ananaszova
Inha Hilljer
Olena Hrecsiknina
Julija Marjanko
Olekszandra Szabada
Katerina Szadurszka
Kszenija Szidorenko
Anna Volosina
92,800
kombinációs kűr
Döntő: augusztus 8., 18:00
 Oroszország
Anasztaszija Jermakova
Natalja Iscsenko
Elvira Haszjanova
Darja Korobova
Olga Kuzsela
Alekszandra Packevics
Szvetlana Romasina
Alla Siskina
Anzselika Tyimanyina
Alekszandra Zujeva
98,300  Spanyolország
Clara Basiana
Alba Cabello
Ona Carbonell
Margalida Crespí
Andrea Fuentes
Thaïs Henríquez
Paula Klamburg
Irene Montrucchio
Irina Rodríguez
Cristina Salvador
97,000  Ukrajna
Lolita Ananaszova
Inha Hilljer
Olena Hrecsiknina
Darja Jusko
Olha Kondrasova
Julija Marjanko
Olekszandra Szabada
Katerina Szadurszka
Kszenija Szidorenko
Anna Volosina
94,100

Hosszútávúszás

A hosszútávúszó versenyeket Balatonfüreden rendezték.

Férfi

Versenyszám 01 Arany 02 Ezüst 03 Bronz
5 km
Döntő: augusztus 5., 10:00
Luca Ferretti
 Olaszország
58:43,4 Simone Ercoli
 Olaszország
59:00,5 Szpiridon Janniotisz
 Görögország
Simone Ruffini
 Olaszország
59:15,1
10 km
Döntő: augusztus 4., 10:00
Thomas Lurz
 Németország
1:54:22,5 Valerio Cleri
 Olaszország
1:54:25,8 Jevgenyij Dratcev
 Oroszország
1:54:26,6
25 km
Döntő: augusztus 7., 10:00
Valerio Cleri
 Olaszország
5:16:38,3 Bertrand Venturi
 Franciaország
5:16:54,7 Joanes Hedel
 Franciaország
5:18:57,6

Női

Versenyszám 01 Arany 02 Ezüst 03 Bronz
5 km
Döntő: augusztus 4., 16:00
Jekatyerina Szeliversztova
 Oroszország
1:02:34,7 Kalliupi Arauzu
 Görögország
1:02:37,3 Marianna Lymperta
 Görögország
1:02:41,3
10 km
Döntő: augusztus 5., 16:00
Linsy Heister
 Hollandia
2:01:06,7 Giorgia Consiglio
 Olaszország
2:01:07,6 Angela Maurer
 Németország
2:01:08,2
25 km
Döntő: augusztus 8., 10:00
Olga Beresnyeva
 Ukrajna
5:48:10,2 Angela Maurer
 Németország
5:48:10,3 Martina Grimaldi
 Olaszország
5:48:30,8

Csapat

Versenyszám 01 Arany 02 Ezüst 03 Bronz
Csapat, 5 km
Döntő: augusztus 6., 16:00
 Görögország
Kalliupi Arauzu
Antoniosz Fokaidisz
Szpiridon Janniotisz
59:03  Olaszország
Rachele Bruni
Simone Ercoli
Simone Ruffini
59:55,6  Oroszország
Szergej Bolsakov
Anna Guszeva
Danyiil Szerebrennyikov
59:59,5

Jegyzetek

  1. Budapest rendezi a 2010-es úszó-Eb-t”, Origo, 2008. szeptember 27. (Hozzáférés: 2010. július 5.) 
  2. Európa-csúccsal kezdődött a Margit-szigeti Eb”, 2010. augusztus 4.. [2010. augusztus 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2010. augusztus 4.) 
  3. Sporttörténelmet írtak a magyar úszók”, klubradio.hu, 2010. augusztus 12. (Hozzáférés: 2010. augusztus 13.) [halott link]
  4. 59 magyar indul a hazai úszó-Eb-n”, sportgeza.hu, 2010. július 14. (Hozzáférés: 2010. július 28.) 

Források

  • sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

Read other articles:

Type of numerical analysis An example of isotonic regression (solid red line) compared to linear regression on the same data, both fit to minimize the mean squared error. The free-form property of isotonic regression means the line can be steeper where the data are steeper; the isotonicity constraint means the line does not decrease. Part of a series onRegression analysis Models Linear regression Simple regression Polynomial regression General linear model Generalized linear model Vector gene...

 

 

Time Warner Cable Inc.kantor pusat Time Warner CableJenispublik (NYSE: TWC)IndustrikomunikasiDitutup2016KantorpusatNew York City, New York, Amerika SerikatWilayah operasiSeluruh duniaTokohkunciRobert D. Marcus(CEO)Pendapatan$22.120 jutaTotal aset$48.273 jutaSitus webwww.twc.com Time Warner Cable Inc. (NYSE: TWC) adalah sebuah perusahaan publik asal Amerika Serikat yang bergerak di industri komunikasi.[1] Saat ini, markas pusat Time Warner Cable Inc. terletak di 60 Columbus Circle, New...

 

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Januari 2023. Émile-Joseph-Maurice ChevéLahir(1804-05-31)31 Mei 1804Douarnenez, PrancisMeninggal21 Agustus 1864(1864-08-21) (umur 60)KebangsaanPrancisPekerjaanPengajar teori musikDikenal atasMetode Galin-Paris-Chevé Émile Chevé atau Émile-Joseph-Maurice C...

US election 1974 United States Senate election in Kansas ← 1968 November 5, 1974 1980 →   Nominee Bob Dole William R. Roy Party Republican Democratic Popular vote 403,983 390,451 Percentage 50.85% 49.15% County resultsDole:      50–60%      60–70% Roy:      50–60%      60–70% U.S. senator before election Bob Dole Republican Elected U.S. Senator Bob Dole R...

 

 

Battaglia dei tre fiumiparte della offensiva della primavera 1945 sul fronte italiano della campagna d'ItaliaDataaprile 1945 LuogoProvincia di Ravenna Esitovittoria degli Alleati Schieramenti Regno Unito Polonia Nuova Zelanda Italia Germania Repubblica Sociale Italiana Comandanti Richard McCreery Traugott Herr Corrado di Martino[1][2] Voci di battaglie presenti su Wikipedia Manuale V · D · MCampagna d'Italia1943-19451943 Corkscrew...

 

 

Lintas JakartaIkhtisarJenisJalur kereta api lintas utamaSistemJalur kereta api perkotaanStatusBeroperasiStasiun26 (lintas sekitar Jakarta)OperasiDibukaBervariasi, lihat di bawah.Pemilik Direktorat Jenderal Perkeretaapian PT Kereta Api Indonesia (Persero) (pemilik aset tanah dan bangunan) OperatorKereta Api Indonesia KAI Commuter[a] Daerah Operasi I Jakarta Terminus Jakarta Stasiun Gambir Stasiun Pasar Senen Stasiun Jakarta Kota Stasiun Jatinegara KAI Logistik Stasiun Jakarta Gudang St...

Artikel ini tidak memiliki referensi atau sumber tepercaya sehingga isinya tidak bisa dipastikan. Tolong bantu perbaiki artikel ini dengan menambahkan referensi yang layak. Tulisan tanpa sumber dapat dipertanyakan dan dihapus sewaktu-waktu.Cari sumber: Pemeriksa ejaan – berita · surat kabar · buku · cendekiawan · JSTOR Dalam teknologi komputasi, pemeriksa ejaan adalah aplikasi yang memeriksa semua kata dalam sebuah dokumen untuk menghindari kesalahan p...

 

 

Ular pucuk Ahaetulla Ular gadung TaksonomiKerajaanAnimaliaFilumChordataKelasReptiliaOrdoSquamataFamiliColubridaeGenusAhaetulla Link, 1807 lbs Ular pucuk adalah jenis-jenis ular pohon bertubuh kecil dan ramping yang diklasifikasikan sebagai marga Ahaetulla. Dinamakan ular pucuk karena bentuk tubuhnya yang menyerupai pucuk-pucuk tanaman yang panjang dan hijau cerah. Nama umum ular-ular ini dalam bahasa Inggris adalah Vine snakes atau Asian vine-snake.[1] Semua jenis memiliki bentuk kepa...

 

 

Daremo Shiranai (誰も知らない)Lagu oleh Arashidari album The DigitalianSisi-B Okaeri (おかえり) Keep on tryin' Miracle Summer (ミラクル・サマー) Dirilis28 Mei 2014 (2014-05-28)FormatCD, CD + DVDDirekam2014GenrePopLabelJ StormKronologi singel Guts! (2014) Daremo Shiranai (誰も知らない) (2014) Sakura (2015) Daremo Shiranai (誰も知らない, Nobody Knows) adalah single ke-44 boyband Jepang Arashi. Single ini dirilis di bawah label rekaman J Storm pada tanggal 28 M...

Corps of the British Army Adjutant General's CorpsCipher of the AGCActive6 April 1992 – presentAllegiance United KingdomBranch British ArmyRoleAdministrative servicesGarrison/HQWorthy Down Camp, Winchester[1]Motto(s)Animo et fide (With resolution and fidelity)MarchQuick March. Pride of lions; Slow march. GreensleevesCommandersColonel-in-ChiefThe Duchess of GloucesterInsigniaTactical Recognition FlashMilitary unit Arms of the British Army Combat Arms Royal Armoured Corps an...

 

 

Putri Astrid, Ny. Ferner (Astrid Maud Ingeborg; lahir 12 Februari 1932) adalah putri kedua dari Raja Olav V dan istrinya, Putri Märtha dari Swedia. Dia adalah kakak perempuan dari Raja Harald V dari Norwegia dan adik perempuan dari mendiang Putri Ragnhild.[1] Putri AstridNy. FernerPutri Astrid, 1950KelahiranPutri Astrid dari Norwegia12 Februari 1932 (umur 92)Vila Solbakken, Oslo, NorwegiaWangsaGlücksburgNama lengkapAstrid Maud IngeborgAyahOlav V dari NorwegiaIbuPutri Märtha da...

 

 

У этого термина существуют и другие значения, см. Новопавловка. ДеревняНовопавловка 52°00′25″ с. ш. 37°59′08″ в. д.HGЯO Страна  Россия Субъект Федерации Липецкая область Муниципальный район Воловский Сельское поселение Липовский сельсовет История и география Ча...

Short story by J. M. G. Le Clézio Pawana 2nd edition (1995)AuthorJ. M. G. Le Clézio Bruno Doucey (3rd ed.)Original titleAwaité PawanaTranslatorBrunski,ChristopheIllustratorGeorges Lemoine (2nd/3rd ed.)LanguageFrenchGenreShort story collectionPublisherGallimardPublication date26 July 1992Publication placeFrancePages54ISBN978-2-07-072806-0OCLC27025357 Pawana (or: Awaité Pawana) is a short story written in French by French Nobel laureate J. M. G. Le Clézio. Historical basis According t...

 

 

Telecommunications tower in Bristol, England PurdownThe tower seen from the north in 2006, before removal of the microwave dishesPurdown BT Tower (Bristol)LocationBristolCoordinates51°29′07″N 2°33′46″W / 51.485278°N 2.562778°W / 51.485278; -2.562778Grid referenceST610764Built1970 The tower in 2015, after removal of the microwave dishes and installation of modern broadcast and mobile network equipment. Purdown BT Tower, also known as Purdown Transmitter (som...

 

 

Theme park and resort complex in Beijing Universal Beijing ResortLocationWenjing Subdistrict,[1] Tongzhou District, Beijing, ChinaCoordinates39°50′42.89″N 116°40′20.67″E / 39.8452472°N 116.6724083°E / 39.8452472; 116.6724083StatusOperatingOpenedSeptember 20, 2021 (2021-09-20)OwnerBeijing Shouhuan Cultural Tourism InvestmentNBCUniversal (Comcast)WebsiteOfficial website Universal Beijing ResortTraditional Chinese北京環球度假...

Qing dynasty general (1812–1885) Second Class Marquis KejingZuo Zongtang左宗棠Photograph of Zuo Zongtang, late 19th centuryGrand CouncilorIn office1881–1881In office1884–1884Grand Secretary of the Eastern LibraryIn office1874–1885Assistant Grand SecretaryIn office1873–1874Viceroy of LiangjiangIn office1881–1884Preceded byPeng YulinSucceeded byYulu (acting)Viceroy of Shaan-GanIn office1866–1880Preceded by Enlin (1864) Mutushan (1866–1869) Succeeded byYang ChangjunViceroy of ...

 

 

غيدو فيسترفيله (بالألمانية: Guido Westerwelle)‏  وزير الشؤون الخارجية في المنصب28 تشرين الأول 2009 – 17 كانون الأول 2013 رئيس الوزراء أنغيلا ميركل فرانك-فالتر شتاينماير فرانك-فالتر شتاينماير نائب المستشار في المنصب28 تشرين الأول 2009 – 16 أيار 2011 رئيس الوزراء أنغيلا ميركل فرانك-فالتر ش...

 

 

Bandar Udara InternasionalIbu Kota Beijing北京首都国际机场Běijīng Shǒudū Guójì JīchǎngTerminal 3 di Bandara Internasional Ibukota BeijingIATA: PEKICAO: ZBAAInformasiJenisPublikPengelolaAdministrasi Penerbangan Sipil CinaMelayaniBeijingLokasiDistrik Chaoyang, BeijingMaskapai penghubung Air China China Eastern Airlines China Southern Airlines Hainan Airlines Ketinggian dpl35 mdplSitus webwww.bcia.com.cnLandasan pacu Arah Panjang Permukaan m kaki 18L/36R 3,800 12,468 As...

Lefèvre d’Étaples Jacques Lefèvre d'Étaples atau Jacobus Faber Stapulensis (s. 1455 – 1536) adalah seorang teolog dan humanis asal Prancis. Ia adalah pendahulu gerakan Protestan di Prancis. Referensi Popkin, R. H., ed. (1999) The Columbia History of Western Philosophy. New York; Chichester: Columbia University Press Graf, K. H. (1842) Essai sur la vie et les écrits. Strasbourg Bonet-Maury, G. in Herzog-Hauck's Realencyklopädie (1898) Porrer, Sheila M. (2009) Jacques Lefèvre d’Eta...

 

 

American politician and educator (1927–2016) This article includes a list of general references, but it lacks sufficient corresponding inline citations. Please help to improve this article by introducing more precise citations. (February 2013) (Learn how and when to remove this message) John Brademas13th President of New York UniversityIn office1981–1991Preceded byIvan L. Bennett Jr. (Acting)Succeeded byL. Jay OlivaHouse Majority WhipIn officeJanuary 3, 1977 – January 3, 1981Le...