2008-as argentin rali

Sébastien Loeb, a verseny győztese hajt át egy vízátfolyáson

A 2008-as argentin rali (hivatalosan: 28º Rally Argentina) volt a 2008-as rali-világbajnokság negyedik futama. Március 28 és 30 között került megrendezésre, 21 gyorsasági szakaszból állt, melyek össztávja 352 kilométert tett ki. A versenyen 56 páros indult, melyből 31 ért célba.[1]

A versenyt, az elmúlt három évet követően ismét Sébastien Loeb nyerte. Másodikként Chris Atkinson végzett, harmadik pedig Dani Sordo lett.

A futam az N csoportos rali-világbajnokság szezonbeli második futama is volt egyben. Ezt az értékelést Andreas Aigner nyerte, Sebastián Beltrán és Jari Ketomaa előtt.

Beszámoló

Első nap

Chris Atkinson a Mexikó-rali után újfent a második helyen végzett

Az első nap heves esőzésben, saras, ködös szakaszokon zajlott. Az első gyorsaságin, az elsőként rajtoló Mikko Hirvonen volt a leggyorsabb. A finn óriási előnyre tett szert, közel egy perccel jobb időt futott a nyitányon, mint a második, Jari-Matti Latvala. A következő szakaszon is Hirvonen nyert, Latvala azonban felborult,[2] és több mint kilenc percet vesztett. A második helyre így Loeb jött fel. Az ötödik gyorsaságin, az addig élen álló Hirvonen Fordjának futóműve megsérült, és a nap többi szakaszán már nem tudott részt venni. A nap végén Loeb másfél perccel vezetett Atkinson előtt. Petter Solberg a harmadik helyen állt. Mögötte Galli, Sordo, Villagra, Wilson, Latvala volt a sorrend.[3][4]

Hazai versenyén Frederico Villagra a hatodik helyen végzett

Második nap

A második napot a Subaruk kezdték a legjobban. A tizedik gyorsaságin az első két helyen zártak, Solberg pedig megelőzte az összetettben csapattársát, Atkinsont. Solberg öt szakaszt is nyert a szombati napon, ám hátránya így is több mint egy perc maradt Loeb mögött. Atkinson a harmadik helyen állt, Sordo pedig a negyedik volt a nap végén. Conrad Rautenbach négy pozíciót javított, és az ötödik helyig ért fel. Ehhez kellett az is, hogy Galli, Villagra, Wilson és Latvala gondokkal küzdöttek a nap folyamán.[5][6]

Harmadik nap

A zárónapon három gyorsasági szakaszt rendeztek. Az első gyorson Petter Solberg Subaru Impreza WRC-jének elektromos rendszere elromlott, és a norvég a második helyről esett ki. Loeb több mint két és fél perces előnnyel győzött Atkinson előtt, a dobogóra pedig Dani Sordo ért fel harmadikként. Rautenbach megszerezte pályafutása első abszolút világbajnoki pontjait. A zimbabwei a negyedik helyen végzett. Hirvonen az ötödik helyen ért célba. A hazai versenyén szereplő Villagra hatodik, az olasz Galli hetedik, az osztrák Andreas Aigner pedig a nyolcadik lett.[7]

Szakaszok

Nap # Rajtidő Szakasz Hossz Győztes Idő Átlag seb. Versenyben vezető
1. nap
(Március 28)
1. 07:45 La Cumbre - Agua de Oro 1 18.70 km FIN Mikko Hirvonen 16:29.3 68.0 km/h FIN Mikko Hirvonen
2. 08:41 Ascochinga - La Cumbre 1 23.28 km FIN Mikko Hirvonen 14:59.6 93.2 km/h
3. 09:44 Capilla del Monte - San Marcos 1 22.95 km FIN Jari-Matti Latvala 17:39.7 78.0 km/h
4. 10:16 San Marcos - Charbonier 1 9.61 km FIN Mikko Hirvonen 6:38.3 86.9 km/h
5. 14:26 Ascochinga - La Cumbre 2 23.28 km FRA Sébastien Loeb 14:51.3 94.0 km/h FRA Sébastien Loeb
6. 15:29 Capilla del Monte - San Marcos 2 22.95 km FIN Jari-Matti Latvala 17:23.1 79.2 km/h
7. 16:01 San Marcos - Charbonier 2 9.61 km ITA Gigi Galli 6:33.5 87.9 km/h
8. 17:04 La Cumbre - Agua de Oro 2 18.70 km FIN Jari-Matti Latvala 17:02.3 65.9 km/h
9. 18:45 Camping San Martin 1 3.50 km AUS Chris Atkinson 1:39.4 126.8 km/h
2. nap
(Március 29)
10. 08:05 Santa Monica - Amboy 1 22.17 km NOR Petter Solberg 12:02.7 110.4 km/h
11. 08:57 Villa del Dique - Las Bajadas 1 16.41 km FRA Sébastien Loeb 9:10.0 107.4 km/h
12. 09:35 San Augustin - Villa General Belgrano 1 16.31 km FRA Sébastien Loeb 11:26.5 85.5 km/h
13. 10:20 Santa Rosa - San Augustin 1 21.41 km AUS Chris Atkinson 13:37.3 94.3 km/h
14. 14:25 Santa Monica - Amboy 2 22.17 km NOR Petter Solberg 11:37.2 114.5 km/h
15. 15:17 Villa del Dique - Las Bajadas 2 16.41 km FRA Sébastien Loeb 8:57.8 109.8 km/h
16. 15:55 San Augustin - Villa General Belgrano 2 16.31 km NOR Petter Solberg 11:18.8 86.5 km/h
17. 16:40 Santa Rosa - San Augustin 2 21.41 km NOR Petter Solberg 13:23.6 95.9 km/h
18. 18:45 Camping San Martin 2 3.50 km NOR Petter Solberg 1:40.6 125.2 km/h
3. nap
(Március 30)
19. 09:13 Mina Clavero - Giulio Cesare 24.70 km FIN Jari-Matti Latvala 19:57.9 74.2 km/h
20. 10:05 El Condor - Copina 16.06 km FRA Sébastien Loeb 15:08.6 63.6 km/h
21. 11:50 Camping San Martin 3 2.63 km FIN Jari-Matti Latvala 2:13.3 71.0 km/h

Végeredmény

Versenyző Navigátor Autó Idő Különbség Pont
1. FRA Sébastien Loeb monaco Daniel Elena Citroën C4 WRC 4:05:48.6 0.0 10
2. AUS Chris Atkinson BEL Stéphane Prévot Subaru Impreza WRC 07 4:08:21.8 2:33.2 8
3. ESP Dani Sordo ESP Marc Martí Citroën C4 WRC 4:09:53.3 4:04.7 6
4. ZIM Conrad Rautenbach GBR David Senior Citroën C4 WRC 4:25:52.1 20:03.5 5
5. FIN Mikko Hirvonen FIN Jarmo Lehtinen Ford Focus RS WRC 07 4:31:03.9 25:15.3 4
6. ARG Federico Villagra ARG Jorge Pérez Companc Ford Focus RS WRC 07 4:33:30.6 27:42.0 3
7. ITA Gigi Galli ITA Giovanni Bernacchini Ford Focus RS WRC 07 4:33:40.4 27:51.8 2
8. AUT Andreas Aigner GER Klaus Wicha Mitsubishi Lancer Evo IX 4:34:47.9 28:59.3 1
PCWRC
1. (8.) AUT Andreas Aigner GER Klaus Wicha Mitsubishi Lancer Evo IX 4:34:47.9 0.0 10
2. (9.) ARG Sebastián Beltrán CUB Ricardo Rojas Mitsubishi Lancer Evo IX 4:35:53.5 +1:05.6 8
3. (10.) FIN Jari Ketomaa FIN Miika Teiskonen Subaru Impreza N12 4:37:41.2 +2:53.3 6
4. (11.) JPN Fumio Nutahara UK Daniel Barritt Mitsubishi Lancer Evolution IX 4:38:47.0 +3:59.1 5
5. (12.) EST Martin Rauam EST Silver Kutt Mitsubishi Lancer Evolution IX 4:44:16.0 +9:28.1 4
6. (13.) JOR Amjad Farrah ITA Nicola Arena Mitsubishi Lancer Evolution IX 4:53:04.4 +18:16.5 3
7. (14.) CZE Martin Prokop CZE Jan Tománek Mitsubishi Lancer Evolution IX 4:53:07.8 +18:19.9 2
8. (18.) POR Bernardo Sousa POR Jorge Carvalho Mitsubishi Lancer Evolution IX 5:13:02.4 +38:14.5 1

Források

  1. A verseny adatai. www.rallybase.nl. (Hozzáférés: 2010. augusztus 2.)
  2. A baleset videón. youtube.com, 2008. március 29. (Hozzáférés: 2010. augusztus 2.)
  3. Állás az első nap után. ewrc-results.com. (Hozzáférés: 2010. augusztus 2.)
  4. Bertalan Miklós: Loeb vezet a sártengerben. origo.hu, 2008. március 29. (Hozzáférés: 2010. augusztus 2.)
  5. Állás a második nap után. ewrc-results.com. [2016. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 2.)
  6. Bertalan Miklós: Csak a kékek Loeb nyomában. origo.hu, 2008. március 30. (Hozzáférés: 2010. augusztus 2.)
  7. Bertalan Miklós: Loeb sorozatban negyedszer győzött Argentínában. origo.hu, 2008. március 30. (Hozzáférés: 2010. augusztus 2.)

Külső hivatkozások

Commons:Category:2008 Rally Argentina
A Wikimédia Commons tartalmaz 2008-as argentin rali témájú médiaállományokat.