1933 a jogalkotásban

1933-ban az alábbi jogszabályokat alkották meg:

Magyarország

Törvények

  • 1933. évi I. törvénycikk A vasúti árufuvarozás tárgyában Bernben 1924. évi október hó 23-án aláírt Nemzetközi Egyezményhez tartozó Kiegészítő Okmány becikkelyezéséről
  • 1933. évi II. törvénycikk Állami kölcsön felvételéről
  • 1933. évi III. törvénycikk A rabszolgaság tárgyában Genfben, 1926. évi szeptember hó 25-én kelt nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről
  • 1933. évi IV. törvénycikk A vízitársulati munkálatok által védett vasutak, utak, csatornák, körtöltések és épületek tulajdonosai terhére az 1884:XIV. tc. 15. §-a, az 1885:XV. tc. 5. §-a, és az 1885:XXIII. tc. 110. §-a alapján kiszabott évi hozzájárulásoknak pengőértékben való megállapításáról és az említett törvényszakaszoknak módosításáról
  • 1933. évi V. törvénycikk A gazdasági munkaszerződéseken alapuló követelések védelméről
  • 1933. évi VI. törvénycikk A nyersbőrök, illetve csontok kivitele tárgyában 1928. évi július hó 11-én Genfben kelt és az 1929. évi XLI., illetve XLII. törvénycikkekbe iktatott kétrendbeli nemzetközi Megállapodás életbeléptetésére vonatkozóan 1929. évi szeptember hó 11-én Genfben aláírt kétrendbeli Jegyzőkönyv becikkelyezéséről
  • 1933. évi VII. törvénycikk A hadirokkantak és más hadigondozottak ellátásáról
  • 1933. évi VIII. törvénycikk A kábítószerek gyártásának korlátozása és forgalombahozatalának szabályozása tárgyában Genfben 1931. évi július hó 13-án kelt nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről
  • 1933. évi IX. törvénycikk Az 1933/34. évi költségvetésről
  • 1933. évi X. törvénycikk A gazdasági és hitelélet rendjének, továbbá az államháztartás egyensúlyának biztosításáról alkotott 1931:XXVI. törvénycikkben a minisztériumnak adott felhatalmazás további meghosszabbításáról
  • 1933. évi XI. törvénycikk A pénzhamisítás elnyomásáról szóló nemzetközi egyezmény becikkelyezése tárgyában
  • 1933. évi XII. törvénycikk A tartozások és követelések, valamint a magyar honosok olaszországi javainak felszámolása tárgyában 1932. évi november hó 12-én Rómában kelt magyar-olasz egyezmény becikkelyezéséről
  • 1933. évi XIII. törvénycikk A Vegyes Döntőbíróság tárgyában 1932. évi november hó 12-én Rómában kelt magyar-olasz egyezmény becikkelyezéséről
  • 1933. évi XIV. törvénycikk Az 1924. évi március hó 27-én kelt egyezménynek a budapesti Első Magyar Általános Biztosító Társaságra való alkalmazása tárgyában 1932. évi november hó 12-én Rómában kelt magyar-olasz egyezmény becikkelyezéséről
  • 1933. évi XVI. törvénycikk Egyes pénzügyi kérdések tárgyában 1932. évi november hó 12-én Rómában kelt magyar-olasz megegyezés és nyilatkozat becikkelyezéséről
  • 1933. évi XVI. törvénycikk A közigazgatás rendezéséről szóló 1929:XXX. törvénycikk módosításáról és kiegészítéséről
  • 1933. évi XVII. törvénycikk Az üzleti hirdetések korlátozása és a tisztességtelen versenyről szóló 1923:V. törvénycikk módosítása tárgyában
  • 1933. évi XVIII. törvénycikk A földbirtokrendezés befejezésére vonatkozó rendelkezések kiegészítéséről
  • 1933. évi XIX. törvénycikk Az European Gas & Electric Company londoni és newyorki cég által alapítandó magyar részvénytársaság részére biztosított adó- és illetékkedvezmények tárgyában
  • 1933. évi XX. törvénycikk A m. kir. szabadalmi bíróság bíráinak és hivatalnokainak felelősségéről
  • 1933. évi XXI. törvénycikk Az ipari és mezőgazdasági kiállításokról és árumintavásárokról
  • 1933. évi XXII. törvénycikk A pénzügyminiszter bányahatósági jogkörének a kereskedelemügyi miniszterre átruházása tárgyában
  • 1933. évi XXIII. törvénycikk Az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom ideiglenes rendezéséről szóló 1920:I. tc. 13. §-ának újabb módosításáról
  • 1933. évi XXIV. törvénycikk A szeszcsempészetnek a tengeren való megakadályozása tárgyában 1932. évi november hó 23-án Budapesten kelt magyar-finn megállapodás becikkelyezéséről
  • 1933. évi XXV. törvénycikk A Rómában 1932. évi július hó 5. napján kelt magyar-olasz légiforgalmi egyezmény becikkelyezéséről
  • 1933. évi XXVI. törvénycikk A Bukarestben 1932. évi szeptember hó 28-án kelt magyar-román vasúti határállomási Egyezmény becikkelyezéséről
  • 1933. évi XXVII. törvénycikk A gazdatartozások rendezésével kapcsolatos hitelműveletekről, valamint egyes közmunkák költségeinek fedezéséről
  • 1933. évi XXVIII. törvénycikk A Magyar Nemzeti Bank létesítéséről és szabadalmáról szóló 1924. évi V. törvénycikk kiegészítéséről és módosításáról

Források

1932 a jogalkotásban 1933 a jogalkotásban
1934 a jogalkotásban

Read other articles:

There have been a number of Jews to take up the position of governor of one of the states or Governor-General of Australia. This role is as the representative of the monarch in Australia. Image Name Position Years served Source Vaiben Louis Solomon Premier of South Australia 1899–1899 [1] Sir Matthew Nathan Governor of Queensland 1920–1925 [2] Sir Isaac Isaacs Governor-General 1931–1936 [3] Sir Zelman Cowen Governor-General 1977–1982 [3] Gordon Samuels...

 

Charles E. Nash Charles Edmund Nash (23 Mei 1844 – 21 Juni 1913) adalah seorang politikus Amerika Serikat yang menjalani masa jabatan dua tahun tunggal sebagai anggota Partai Republik dalam DPR mewakili Louisiana. Ia adalah anggota Kongres Afrika Amerika Louisiana pertama dan masih menjadi satu-satunya anggota DPR kulit hitam dari negara bagian tersebut selama lebih dari seabad — sampai 1991, ketika William J. Jefferson mulai menjabat.[1] Referensi ^ Murray, Shailagh...

 

Repères historiques Création 22-11-1989 Fondée par Gérard Tisserand et Gérald Layani Fiche d’identité Forme juridique Société par actions simplifiée SIREN 428 708 861 Siège social Sayat (1989-2015)Clermont-Ferrand (depuis 2015) (France) Dirigée par Soizic Bouju, directrice générale de Centre France SAS Collections Terres d'Ecriture, Littérature générale, Marge Noire, Histoire et documents, Vents d'Histoire, Beaux Livres, Les Essentiels, Terre de poche. Langues de publicatio...

العلاقات الطاجيكستانية الغامبية طاجيكستان غامبيا   طاجيكستان   غامبيا تعديل مصدري - تعديل   العلاقات الطاجيكستانية الغامبية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين طاجيكستان وغامبيا.[1][2][3][4][5] مقارنة بين البلدين هذه مقارنة عامة ومرجعية للدول�...

 

State highway in Ohio State Route 38Route informationMaintained by ODOTLength48.67 mi[1] (78.33 km)Existed1924–presentMajor junctionsSouth end US 62 / SR 3 near BloomingburgMajor intersections I-71 near South SolonNorth end SR 31 in Marysville LocationCountryUnited StatesStateOhioCountiesFayette, Madison, Union Highway system Ohio State Highway System Interstate US State Scenic ← SR 37→ SR 39 Northern terminus in Marysville ...

 

Japanese comics and animated television series For the British comic strip, see The Amazing Three (comics). The Amazing 3The cover of Wonder 3 volume 3 from the Osamu Tezuka Manga Complete Works edition, featuring BokkoW3(ワンダースリー)(Wandā Surī)GenreScience fictionCreated byOsamu Tezuka MangaWritten byOsamu TezukaPublished byKodanshaMagazineWeekly Shōnen MagazineDemographicShōnenOriginal run21 March 1965[1] – 25 April 1965[2] MangaWonder 3Wr...

Promotion of ideas through culture For other uses, see Agitprop (disambiguation). Agitprop poster by Vladimir Mayakovsky titled: Want it? Join 1. You want to overcome cold?2. You want to overcome hunger?3. You want to eat?4. You want to drink?Hasten to join shock brigades of exemplary labor! Agitprop (/ˈædʒɪtprɒp/;[1][2][3] from Russian: агитпроп, tr. agitpróp, portmanteau of agitatsiya, agitation and propaganda, propaganda)[4] refers to an in...

 

Stasiun Unoshima宇島駅Stasiun Unoshima pada Agustus 2006LokasiBuzen, FukuokaJepangKoordinat33°37′16″N 131°07′36″E / 33.62111°N 131.12667°E / 33.62111; 131.12667Koordinat: 33°37′16″N 131°07′36″E / 33.62111°N 131.12667°E / 33.62111; 131.12667Operator JR KyushuJalur■ Jalur Utama NippōLokasi pada petaStasiun UnoshimaLokasi di JepangTampilkan peta JepangStasiun UnoshimaStasiun Unoshima (Kyushu)Tampilkan peta KyushuSuntin...

 

Ability of numerical algorithms to remain accurate under small changes of inputs This article includes a list of general references, but it lacks sufficient corresponding inline citations. Please help to improve this article by introducing more precise citations. (February 2012) (Learn how and when to remove this message) In the mathematical subfield of numerical analysis, numerical stability is a generally desirable property of numerical algorithms. The precise definition of stability depend...

Biji pipil jagung Jagung pipil adalah bulir yang diambil dari bonggol tanaman jagung. Jagung adalah biji-bijian, dan bijinya digunakan untuk memasak sebagai sayuran atau sumber pati . Bulirnya terdiri dari endosperm, germ, pericarp, dan tip cap. Satu tongkol jagung berisi kira-kira 800 pipilan dalam 16 baris. Biji jagung sudah tersedia dalam jumlah besar di seluruh area penghasil jagung. Mereka memiliki sejumlah kegunaan, termasuk makanan dan biofuel . Jagung terdiri dari sekam dan sutra, ser...

 

本條目存在以下問題,請協助改善本條目或在討論頁針對議題發表看法。 此條目可参照英語維基百科相應條目来扩充。 (2022年12月23日)若您熟悉来源语言和主题,请协助参考外语维基百科扩充条目。请勿直接提交机械翻译,也不要翻译不可靠、低品质内容。依版权协议,译文需在编辑摘要注明来源,或于讨论页顶部标记{{Translated page}}标签。 此條目需要补充更多来源。 (2022年...

 

2016年美國總統選舉 ← 2012 2016年11月8日 2020 → 538個選舉人團席位獲勝需270票民意調查投票率55.7%[1][2] ▲ 0.8 %   获提名人 唐納·川普 希拉莉·克林頓 政党 共和黨 民主党 家鄉州 紐約州 紐約州 竞选搭档 迈克·彭斯 蒂姆·凱恩 选举人票 304[3][4][註 1] 227[5] 胜出州/省 30 + 緬-2 20 + DC 民選得票 62,984,828[6] 65,853,514[6]...

31st Chief Justice of India This article includes a list of general references, but it lacks sufficient corresponding inline citations. Please help to improve this article by introducing more precise citations. (September 2019) (Learn how and when to remove this message) Bhupinder Nath Kirpal31st Chief Justice of IndiaIn office6 May 2002 – 8 November 2002Appointed byK. R. NarayananPreceded bySam Piroj BharuchaSucceeded byGopal Ballav PattanaikChief Justice of Gujarat High Court...

 

Annual association football tournament in Italy This article is about the men's Italian association football tournament. For other uses, see Coppa Italia (disambiguation). You can help expand this article with text translated from the corresponding article in Italian. (September 2021) Click [show] for important translation instructions. View a machine-translated version of the Italian article. Machine translation, like DeepL or Google Translate, is a useful starting point for translation...

 

Strait between Florida, US and Cuba Straits of FloridaFlorida Straits from spaceStraits of FloridaStraits and channels around the Bahama Islands.Coordinates24°00′00″N 80°50′00″W / 24.00000°N 80.83333°W / 24.00000; -80.83333Max. width150 kilometres (93 mi)Average depth1,800 metres (5,900 ft) The Straits of Florida The Florida straits, the J-shaped channel between southeastern Florida and the Bahamas, and the Florida Keys and Cuba. The Straits of Fl...

В статье не хватает ссылок на источники (см. рекомендации по поиску). Информация должна быть проверяема, иначе она может быть удалена. Вы можете отредактировать статью, добавив ссылки на авторитетные источники в виде сносок. (19 октября 2018) De Dietrich Тип Публичная компания Осн�...

 

Visby Panorama du centre-ville de Visby Administration Pays Suède Province historique Gotland Comté Gotland Commune Gotland Paroisse Visby Statut de ville 897 Démographie Population 24 951 hab. (2020[1]) Densité 2 006 hab./km2 Géographie Coordonnées 57° 38′ 00″ nord, 18° 17′ 00″ est Superficie 1 244 ha = 12,44 km2 Localisation Géolocalisation sur la carte : comté de Gotland Visby Géolocalisatio...

 

Posición del tight end. Tight end (TE) o ala cerrada es una posición en el fútbol americano y canadiense que forma parte de la línea ofensiva. Su presencia es opcional, ya que hay formaciones sin tight ends y formaciones que incluyen hasta tres de ellos. El tight end es el último hombre en la línea ofensiva, que a veces se separa de ella recibiendo el nombre de split end; pero sus funciones no son las de un miembro de la misma. Puede bloquear a jugadores de la defensa para abrir huecos ...

Para el municipio cubano, véase Máximo Gómez (Cuba). Máximo Gómez Retrato del mayor general Máximo GómezInformación personalNombre de nacimiento Máximo Gómez Báez Apodo El GeneralísimoNacimiento 18 de noviembre de 1836Baní, República DominicanaFallecimiento 17 de junio de 1905 (68 años) La Habana, CubaSepultura Necrópolis de Cristóbal ColónNacionalidad DominicanaInformación profesionalOcupación Político y oficial militar Años activo desde 1852Lealtad Ejército de la Rep...

 

American primatologist and conservationist (1932–1985) Dian FosseyBorn(1932-01-16)January 16, 1932San Francisco, California, U.S.Diedc. December 26, 1985(1985-12-26) (aged 53)Volcanoes National Park, RwandaCause of deathMurderResting placeKarisoke Research CenterAlma materCollege of MarinSan Jose State University (BA)University of Cambridge (PhD)Known forStudy and conservation of the mountain gorillaScientific careerFieldsEthologyPrimatologyInstitutionsKarisoke Res...