16. Arany Málna-gála

16. Arany Málna-gála
Gála
HelyszínHollywood Roosevelt Hotel, Los Angeles
 USA
Dátum1996. március 24., vasárnap
Időtartam1 óra
Előző gála
Következő gála
15. Arany Málna-gála
17. Arany Málna-gála
Hivatalos weboldal
http://www.razzies.com/

A 16. Arany Málna-gálán (Razzies) – az Oscar-díj-átadó paródiájaként – az amerikai filmipar 1995. évi legrosszabb alkotásait, illetve alkotóit díjazták tizenegy kategóriában. A díjazottak megnevezésére 1996. március 24-én, a 68. Oscar-gála előtti estén került sor a Hollywood Roosevelt Hotel „Academy” termében.

Az Arany Málna díj történetében másodszor fordult elő, hogy egy film több jelölést kapjon, mint amennyi kategória van; 13 jelölésével és 7 díjával a Showgirls túlszárnyalta a Lonely Lady 1984-es rekordját (11 jelölés, 6 díj). A díjak számát tekintve csak a Háború a Földön tudta utolérni 2001-ben, és 8 díjával túlszárnyalni 2008-ban a Tudom, ki ölt meg című horrorfilm.[1] 7-7 jelölést kapott a Roland Joffé és Andrew G. Vajna produkciós munkájával forgatott filmdráma, A skarlát betű, valamint a Kongó című kalandfilm – az előbbi egy díjat el is vitt. Kiemelkedett még a mezőnyből a Waterworld – Vízivilág (4 jelölésből 1 díj) és a Pat, a rejtélyes című vígjáték (5 jelölés, díj nélkül).[2]

A 16. Arany Málna-gála mérföldkőnek számít a Razzie történetében: először fordult elő, hogy a jelöltek közül valaki megjelenjen a díjkiosztón. A holland Paul Verhoeven, a Showgirls című, modern Las Vegas-i mese rendezője megtette ezt, és a közönség hangos ovációja mellett személyesen vette át a legrosszabb filmnek és a legrosszabb rendezőnek odaítélt Arany Málnát. Elmondta: mint „beteg és perverz és undorító” valakit üldözték el hazájából, és boldog, hogy az Egyesült Államokba jőve díjat nyert.[3][4]

Díjazottak és jelöltek

Győztes
Kategória „Győztesek” és jelöltek
Legrosszabb film Showgirls, producer: Alan Marshall és Charles Evans (Metro-Goldwyn-Mayer/United Artists)
Kongó, producer: Kathleen Kennedy és Sam Mercer (Paramount Pictures)
Pat, a rejtélyes, producer: Charles B. Wessler (Touchstone Pictures)
A skarlát betű, producer: Roland Joffé és Andrew G. Vajna (Hollywood Pictures)
Waterworld – Vízivilág, producer: Charles Gordon, John Davis és Kevin Costner (Universal Studios)
Legrosszabb remake vagy folytatás A skarlát betű, producer: Roland Joffé és Andrew G. Vajna (Hollywood Pictures)
Ace Ventura 2. – Hív a természet, producer: James G. Robinson (Warner Bros.)
Dr. Jekyll Junior, producer: Robert Shapiro és Jerry Leider (Savoy Pictures)
Showgirls, producer: Alan Marshall és Charles Evans (MGM/United Artists) (A Mindent Éváról és The Lonely Lady remake-je)
Elátkozottak faluja, producer: Michael Preger és Sandy King (Universal Studios)
Legrosszabb színész Pauly ShoreKőkemény igazság
Kevin CostnerWaterworld – Vízivilág
Kyle MacLachlanShowgirls
Keanu ReevesJohnny Mnemonic – A jövő szökevénye és Pár lépés a mennyország
Sylvester StalloneBérgyilkosok és Dredd bíró
Legrosszabb színésznő Elizabeth BerkleyShowgirls mint Nomi Malone/Polly Ann Costello [5]
Cindy CrawfordTiszta játszma
Demi MooreA skarlát betű
Julia SweeneyPat, a rejtélyes
Sean YoungDr. Jekyll Junior
Legrosszabb mellékszereplő színész Dennis HopperWaterworld – Vízivilág
Tim CurryKongó
Robert DaviShowgirls
Robert DuvallA skarlát betű
Alan RachinsShowgirls
Legrosszabb mellékszereplő színésznő MadonnaNégy szoba
Amy, a beszélő gorilla – Kongó
Bo DerekTommy Boy
Gina GershonShowgirls
Lin Tucci – Showgirls
Legrosszabb filmes páros Bármely két személy (vagy testrész!) együtt – Showgirls
William Baldwin és Cindy CrawfordTiszta játszma
Tim Daly és Sean YoungDr. Jekyll Junior
Dave Foley és Julia SweeneyPat, a rejtélyes
Demi Moore és Robert Duvall vagy Gary OldmanA skarlát betű
Legrosszabb rendező Paul VerhoevenShowgirls
Renny HarlinA kincses sziget kalózai
Roland JofféA skarlát betű
Frank MarshallKongó
Kevin ReynoldsWaterworld – Vízivilág
Legrosszabb forgatókönyv Showgirls, írta: Joe Eszterhas
Kongó, forgatókönyv: John Patrick Shanley, Michael Crichton regénye alapján
Pat, a rejtélyes, írta: Jim Emerson, Stephen Hibbert és Julia Sweeney, ez utóbbi által alkotott karakter alapján
Jade, írta: Joe Eszterhas
A skarlát betű, forgatókönyv: Douglas Day Stewart, Nathaniel Hawthorne regényének szabad adaptálásával
Legrosszabb új sztár Elizabeth BerkleyShowgirls
Amy, a beszélő gorilla – Kongó
David CarusoJade és Megérint a halál
Cindy CrawfordTiszta játszma
Julia SweeneyPat, a rejtélyes és Stuart, a család megmentője
Legrosszabb „eredeti” dal Showgirls „Walk into the Wind” című dala, írta: David A. Stewart és Terry Hall
Kongó „(Feel the) Spirit of Africa” című dala, zene: Jerry Goldsmith, szöveg: Lebo M
Mindörökké Batman „Hold Me, Thrill Me, Kiss Me, Kill Me” című dala, zene: U2, szöveg: Bono

A kategóriákban előforduló filmek

Jelölés Díj Magyar cím Eredeti cím
13 7 Showgirls Showgirls
7 1 A skarlát betű The Scarlet Letter
7 0 Kongó Congo
5 0 Pat, a rejtélyes It's Pat
4 1 Waterworld – Vízivilág Waterworld
3 0 Dr. Jekyll Junior Dr. Jekyll and Ms. Hyde
3 0 Tiszta játszma Fair Game
2 0 Jade Jade
1 1 Kőkemény igazság Jury Duty
1 1 Négy szoba Four Rooms
1 0 Ace Ventura 2. – Hív a természet Ace Ventura: When Nature Calls
1 0 A kincses sziget kalózai Cutthroat Island
1 0 Bérgyilkosok Assassins
1 0 Dredd bíró Judge Dredd
1 0 Elátkozottak faluja Village of the Damned
1 0 Johnny Mnemonic – A jövő szökevénye Johnny Mnemonic
1 0 Megérint a halál Kiss of Death
1 0 Mindörökké Batman Batman Forever
1 0 Pár lépés a mennyország A Walk in the Clouds
1 0 Stuart, a család megmentője Stuart Saves His Family
1 0 Tommy Boy Tommy Boy

Jegyzetek

  1. Cicely Richard 2012
  2. A 16. Arany Málna-gála díjazottjai
  3. Adam Poire 2002
  4. A The New York Times filmismertetője
  5. A főhősnő eredeti neve: Polly Ann Costello, művészi álneve: Nomi Malone.

Források

  • A 16. Arany Málna-gála díjazottjai: John Wilson: 1995 Archive. The Golden Raspberry (RAZZIE®) Awards LLC, 2000. augusztus 23. [2012. április 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 9.)
  • Cicely Richard 2012: Cicely Richard: A history of the Razzie Awards (angol nyelven). Movie Awards & Nominations. Helium.com, 2012. június 26. [2013. február 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 9.)
  • A The New York Times filmismertetője: Trip, Gabriel: Showgirls' Crawls Back As High Camp at Midnight (angol nyelven). Film. The New York Times, 1996. március 31. [2012. november 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 9.)
  • Adam Poire 2002: Adam Piore: Behind The Razzies (angol nyelven). From Newsweek. The Daily Beast, 2002. március 13. [2012. június 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 9.)

További információk

Kapcsolódó szócikkek

Read other articles:

Brian McClair Informasi pribadiNama lengkap Brian John McClairTanggal lahir 8 Desember 1963 (umur 60)Tempat lahir Bellshill, SkotlandiaPosisi bermain Depan/Tengah (pensiun)Informasi klubKlub saat ini Manchester United (Direktur Akademi Pemain Muda)Karier senior*Tahun Tim Tampil (Gol) 1980-19811981-19831983-19871987-19981998 Aston VillaMotherwellCelticManchester UnitedMotherwell 000 0(0)040 (15)145 (99)355 (88)011 0(0) Tim nasional1984-1999 Skotlandia 30 (2) Kepelatihan1998-19992006- Bla...

 

Peta menunjukan lokasi Besao Data sensus penduduk di Besao Tahun Populasi Persentase 19959.147—20009.8751.66%20077.295-4.09% Besao adalah munisipalitas yang terletak di provinsi Bulubundukin, Filipina. Pada tahun 2007, munisipalitas ini memiliki populasi sebesar 7.295 jiwa atau 1.735 rumah tangga. Pembagian wilayah Besao terbagi menjadi 14 barangay, yaitu: Agawa Ambagiw Banguitan Besao East Besao West Catengan Gueday Lacmaan Laylaya Padangan Payeo Suquib Tamboan Kin-iway (Poblacion.) Pranal...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Februari 2023. BibDesk adalah pak perangkat lunak manajemen referensi sumber terbuka untuk Mac OS X, yang digunakan untuk mengatur bibliografi dan referensi saat menulis esai dan artikel. Perangkat ini pertama diluncurkan tahun 2002, BibDesk masih di bawah pengemban...

Atul KulkarniLahir10 September 1965 (umur 58)BelagaviKebangsaanIndiaAlmamaterSekolah Nasional DramaPekerjaanAktorSuami/istriGeetanjali Kulkarni[1]Situs webwww.atulkulkarni.com Atul Kulkarni (lahir 10 September 1965) adalah seorang aktor asal India yang berkarya di perfilman Kannada, Hindi, Tamil, Marathi, dan Telugu. Tahun Film Bahasa Peran 1997 Bhoomi Geetha Kannada / Hindi 2000 Kairee Marathi Guru Jadhav 2000 Jayam Manade Raa Telugu 2000 Hey Ram Hindi/Tamil Shriram Abhyankar 2...

 

العلاقات السيراليونية الليتوانية سيراليون ليتوانيا   سيراليون   ليتوانيا تعديل مصدري - تعديل   العلاقات السيراليونية الليتوانية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين سيراليون وليتوانيا.[1][2][3][4][5] مقارنة بين البلدين هذه مقارنة عامة ومرجعية �...

 

2006 film directed by Gautham Menon This article's plot summary may be too long or excessively detailed. Please help improve it by removing unnecessary details and making it more concise. (February 2024) (Learn how and when to remove this template message) Vettaiyadu VilaiyaaduTheatrical release posterDirected byGautham Vasudev MenonWritten byGautham Vasudev MenonProduced byManickam NarayananStarring Kamal Haasan Jyothika CinematographyRavi VarmanEdited byAnthonyMusic byHarris JayarajProducti...

Vyšėjšaja Liha 2014 Competizione Vyšėjšaja Liha Sport Calcio Edizione 24ª Organizzatore BFF Date dal 29 marzo 2014al 30 novembre 2014 Luogo  Bielorussia Partecipanti 12 Formula doppia fase Risultati Vincitore BATĖ Borisov(11º titolo) Secondo Dinamo Minsk Retrocessioni Dnjapro Mahilëŭ Statistiche Miglior marcatore Mikalaj Januš (15) Incontri disputati 192 Gol segnati 456 (2,38 per incontro) Cronologia della competizione 2013 2015 Manuale La Vyšėjšaja Liha...

 

Lord ByronLord Byron oleh Henry Pierce BoneLahirGeorge Gordon Byron(1788-01-22)22 Januari 1788London, Inggris, Kerajaan Britania RayaMeninggal19 April 1824(1824-04-19) (umur 36)Missolonghi, Aetolia-Acarnania, Kesultanan UtsmaniyahKebangsaanBritaniaAlmamaterUniversitas CambridgePekerjaanPenyair, politikusKarya terkenalDon Juan, Childe Harold's Pilgrimage, Beppo, Mazeppa, The Corsair, Lara, A TaleGerakan politikRomantisismeSuami/istriAnne Isabella ByronPasanganClaire ClairmontAnakAda Love...

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Maison de Balzac – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (March 2021) (Learn how and when to remove this message) The Maison de BalzacMaison de BalzacLocation16th arrondissement at 47, rue Raynouard, Paris, France The Maison de Balzac (English: Balzac's H...

Cyprus MailTypeDaily newspaperFormatBerlinerOwner(s)Cyprus Mail Co LtdFounded1945HeadquartersNicosia, CyprusWebsitecyprus-mail.com The Cyprus Mail is the only English-language daily newspaper published in Cyprus. Established in 1945, it is published every day except Monday, and most of the local articles are available on its website.[1] History With the demise of the Cyprus Times in 1960, the Cyprus Mail remained the only English-language newspaper in Cyprus until the establishment o...

 

本條目存在以下問題,請協助改善本條目或在討論頁針對議題發表看法。 此條目需要擴充。 (2013年1月1日)请協助改善这篇條目,更進一步的信息可能會在討論頁或扩充请求中找到。请在擴充條目後將此模板移除。 此條目需要补充更多来源。 (2013年1月1日)请协助補充多方面可靠来源以改善这篇条目,无法查证的内容可能會因為异议提出而被移除。致使用者:请搜索一下条目的...

 

Bizen 備前市Kota BenderaLambangLokasi Bizen di Prefektur OkayamaNegara JepangWilayahChūgokuPrefektur OkayamaPemerintahan • Wali kotaTakao TaharaLuas • Total258 km2 (100 sq mi)Populasi (Oktober 1, 2015) • Total35.179 • Kepadatan136,4/km2 (3,530/sq mi)Zona waktuUTC+9 (JST)Kode pos705-8602Simbol • PohonPistacia chinensis• BungaRhododendron indicum• IkanScomberomorus niphoniusNomor telepon0869-6...

County in Washington, United States County in WashingtonKitsap CountyCountyKitsap County CourthouseLocation within the U.S. state of WashingtonWashington's location within the U.S.Coordinates: 47°38′N 122°39′W / 47.64°N 122.65°W / 47.64; -122.65Country United StatesState WashingtonFoundedJanuary 16, 1857Named forChief KitsapSeatPort OrchardLargest cityBremertonArea • Total566 sq mi (1,470 km2) • Land395 sq&#...

 

Porridge of boiled cornmeal For the Canadian political party colloquially known as the Grits, see Liberal Party of Canada. For other uses, see Grit (disambiguation). GritsGrits, as a breakfast side-dish with bacon, scrambled eggs and toastTypePorridgePlace of originUnited StatesMain ingredientsGround cornVariationsHominy gritsYellow speckled gritsCheese grits  Media: Grits Grits with cheese, bacon, green onion and a basted egg Grits are a type of porridge made from coarsely ground dr...

 

County in Texas, United States County in TexasVal Verde CountyCountyCounty courthouseLocation within the U.S. state of TexasTexas's location within the U.S.Coordinates: 29°53′N 101°09′W / 29.89°N 101.15°W / 29.89; -101.15Country United StatesState TexasFounded1885Named forBattle of ValverdeSeatDel RioLargest cityDel RioArea • Total3,233 sq mi (8,370 km2) • Land3,145 sq mi (8,150 km2) • ...

2020 single by Jazmine Sullivan Lost OneSingle by Jazmine Sullivanfrom the EP Heaux Tales ReleasedAugust 28, 2020 (2020-08-28)Length3:00LabelRCASongwriter(s) Jazmine Sullivan Dave Watson Producer(s)Dave WatsonJazmine Sullivan singles chronology Hard to Believe (2019) Lost One (2020) Pick Up Your Feelings (2020) Lost One is a song recorded by American singer-songwriter Jazmine Sullivan. It was released by RCA Records on August 28, 2020, as the lead single from her debut exte...

 

British parliamentary procedure Major Peter Oweh, Common Cryer and Serjeant-At-Arms for the City of London, reads the proclamation at the Royal Exchange, 31 May 2024. The dissolution of the Parliament of the United Kingdom occurs automatically five years after the day on which Parliament first met following a general election,[1] or on an earlier date by royal proclamation at the request of the prime minister. The monarch's prerogative power to dissolve Parliament was revived by the D...

 

Pour les articles homonymes, voir Ligue des nations. Cet article est une ébauche concernant une compétition de football. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Ligue des nations de la CONCACAF Généralités Sport Football Création 2017(1re édition en 2019-2020) Organisateur(s) CONCACAF Éditions 3 (2023-2024) Lieu(x) Amérique du Nord, Amérique centrale et Caraïbe Participants 41 équipes St...

The current men's world record holder Kevin Mayer. The first world record in the decathlon was recognized by the International Association of Athletics Federations in 1922.[1] As of 23 June 2012, 36 men's world records have been ratified by the IAAF in the event.[1] The current world record holder is French national Kevin Mayer with 9126 points. Over the years, athletes have become bigger, stronger and faster, leading some to score more points. The first world record in the w...

 

Pour les articles homonymes, voir PFC. Pau FC Généralités Nom complet Pau Football Club Surnoms Les Maynats[1],[source insuffisante] Noms précédents Football Club de Pau (1959-1995) Fondation 19 mai 1959 (65 ans, 3 mois et 12 jours)[note 1] Statut professionnel 2020- Couleurs Jaune et bleu Stade Nouste Camp (3 859 places) Siège Nouste CampChemin de l'Aviation64000 Pau Championnat actuel Ligue 2 Propriétaire Bernard Laporte-Fray Président Bernard Laporte-...