Újváry László (Léva, 1930. május 5. – 2021. december 11.[1]) szlovákiai magyar pedagógus, a lévai magyar kulturális élet egyik szervezője.
Élete
1950-ben került a katedrára a magyar iskolák újranyitásával. Többek között Oroszkán, Garamszentgyörgyön (igazgató), Marcelházán, Csatán (igazgató), majd Zselízen, végül Léván tanított. A normalizációt követően kénytelen volt elhagyni a tanári pályát, 1973-tól sofőrként és benzinkutasként dolgozott.
A bársonyos forradalom után a lévai magyar iskola igazgatója lett, s ott dolgozott egészen 1996-os nyugdíjba vonulásáig.
Kezdeményezésére a magyar költészet napján Léván Verskavalkád címmel versfelolvasó délutánt tartanak, illetve a nagysallói csata évfordulóján megemlékezést tartanak a lévai köztemetőben lévő emlékműnél. Ezen kívül a Juhász Gyula Irodalmi Színpad és a Bárka Színpad fűződik még a nevéhez. Több mint ötven színdarabot és irodalmi színpadi műsort rendezett. Alapító tagja volt a Csemadoknak, a lévai Reviczky Társulás tiszteletbeli elnöke.
Díjai, elismerései
Jegyzetek
Források