Árujegyzék

Az árujegyzék az egyik legfontosabb védjegyjogi alapfogalom. Voltaképpen áruk illetve szolgáltatások jegyzékéről van szó; mind a védjegytörvényben, mind a gyakorlatban röviden árujegyzéknek nevezik.

Az árujegyzék azoknak az áruknak, illetve szolgáltatásoknak a felsorolása, amelyekkel kapcsolatban a megjelölésre a védjegyoltalmat igénylik.

A védjegy bejelentőjének a bejelentésben meg kell határoznia az árujegyzéket, amelyet később más nem bővíthet. Az árujegyzékben szereplő áru- illetve szolgáltatás-meghatározásokat a Nizzai Megállapodásnak nevezett nemzetközi szerződés alapján létrejött nizzai osztályozásnak megfelelően kell osztályozni. A Nizzai Megállapodás egyetemes egyezmény; gyakorlatilag minden állam és regionális szerv (pl. EUIPO) követi.

A magyar védjegytörvényben

Az árujegyzék fogalmát és törvényes követelményeit a magyar jog szerint a többször módosított 1997. évi XI. törvény (védjegytörvény) [1] határozza meg.

Az árujegyzék azoknak az áruknak, illetve szolgáltatásoknak a felsorolása, amelyekkel kapcsolatban a megjelölésre a védjegybejelentésben a védjegyoltalmat igénylik.[2]

A védjegybejelentésben az árujegyzékben szereplő árukat és szolgáltatásokat a gyári vagy kereskedelmi védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó Nizzai Megállapodás által létrehozott osztályozási rendszerrel (a továbbiakban: nizzai osztályozás) összhangban kell osztályozni.[3]

Az árujegyzék megfogalmazásának követelményei

A védjegybejelentésben az árukat és szolgáltatásokat kellően egyértelműen és pontosan kell meghatározni annak érdekében, hogy a jogalkalmazó szervek és a gazdasági élet szereplői önmagában az árujegyzék alapján képesek legyenek meghatározni az igényelt védjegyoltalom terjedelmét.[4]

A nizzai osztályozás fejezetcímeiben található általános fogalmak vagy más általános kifejezések akkor használhatók, ha azok megfelelnek a (4) bekezdés szerinti egyértelműség és pontosság követelményének.[5]

Az általános kifejezéseket - beleértve a nizzai osztályozás fejezetcímeiben szereplő általános fogalmakat - úgy kell értelmezni, hogy azokba a kifejezés szó szerinti jelentése által egyértelműen jelölt áruk és szolgáltatások tartoznak.[6]

Az áruk és szolgáltatások nem minősülnek egymáshoz hasonlónak, illetve egymástól eltérőnek kizárólag azon az alapon, hogy a nizzai osztályozás azonos, illetve eltérő osztályában szerepelnek.[6]

„A védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény (Vt.) módosítása következtében a 2019. január 1-jét követően benyújtott védjegybejelentések esetében nincs lehetőség arra, hogy a bejelentő a védjegybejelentés árujegyzékében a nizzai osztályozás valamely fejezetcímének megadása mellett olyan nyilatkozatot tegyen, miszerint a védjegyoltalmat a megjelölt osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi áru és szolgáltatások tekintetében igényli.
Amennyiben a bejelentő az árujegyzékben kizárólag valamely áru- vagy szolgáltatási osztály fejezetcímét adja meg, a Hivatal úgy tekinti, hogy a megadott fejezetcímben szereplő általános fogalmak csak az azok szó szerinti jelentése által egyértelműen jelölt árukat és szolgáltatásokat ölelik fel [Vt. 52. § (6) bek.]. Amennyiben tehát a bejelentő a védjegyoltalmat a megjelölt osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi áru, illetve szolgáltatás tekintetében igényli, akkor az igényelt árukat és szolgáltatásokat tételesen fel kell sorolnia a védjegybejelentés árujegyzékében.[7]

A nizzai osztályozás

A nizzai osztályozás a Nizzai Megállapodásnak nevezett nemzetközi megállapodás mellékletét képező osztályozás. Hivatalos nevén: "Áruk és szolgáltatások nemzetközi osztályozása védjegylajstromozás céljából".

A Nizzai Megállapodást az 1957. június 15-i nizzai diplomáciai konferencián hozták létre; ezt követően 1967-ben Stockholmban, majd pedig 1977-ben Genfben felülvizsgálták; módosítására 1979-ben került sor.[8] A Megállapodást Magyarországon az 1967. évi 7. törvényerejű rendelet [9] hirdette ki.[10]

Az árujegyzék megváltoztatása

A védjegybejelentésben az árujegyzék nem változtatható meg úgy, hogy bővebb legyen annál, mint ami a bejelentés napján benyújtott bejelentésben szerepelt.[11] E keretek között a védjegy bejelentője a védjegy lajstromozása kérdésében hozott döntés meghozatalának napjáig módosíthatja az árujegyzéket.[12] Mivel tehát bővítés nem lehetséges, az elfogadható módosítást az árujegyzék korlátozásának is szokták nevezni.

A védjegy jogosultja természetesen a védjegy lajstromozása után is korlátozhatja az adott védjegy árujegyzékét. Ilyenkor a korlátozás lényegében a védjegyoltalomról való részleges lemondás.

Jegyzetek

  1. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99700011.tv
  2. 1997. évi XI. törvény 52. § (2) bek.
  3. 1997. évi XI. törvény 52. § (3) bek.
  4. 1997. évi XI. törvény 52. § (4) bek.
  5. 1997. évi XI. törvény 52. § (5) bek.
  6. a b 1997. évi XI. törvény 52. § (6) bek.
  7. https://www.sztnh.gov.hu/sites/default/files/arujegyzek_2019_pd.pdf
  8. Archivált másolat. [2022. június 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 11.)
  9. 1967. évi 7. tvr. az ipari tulajdon oltalmára létesült uniós egyezmények Lisszabonban az 1958. évi október 31. napján és Nizzában az 1957. évi június 15. napján felülvizsgált, illetve létrehozott szövegének kihirdetéséről
  10. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=96700007.tvr
  11. 1997. évi XI. törvény 62. § (1) bek. b.) pontja
  12. 1997. évi XI. törvény 62. § (2) bek.

Források

  • 1997. évi XI. törvény a védjegy és földrajzi árujelzők oltalmáról.

További információk

Read other articles:

العلاقات الدومينيكية السنغافورية دومينيكا سنغافورة   دومينيكا   سنغافورة تعديل مصدري - تعديل   العلاقات الدومينيكية السنغافورية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين دومينيكا وسنغافورة.[1][2][3][4][5] مقارنة بين البلدين هذه مقارنة عامة ومرجعية �...

 

 

King of the Danes HumblusKing of the DanesPredecessorDan ISuccessorLotherHouseScyldingFatherDan IMotherGrythaReligionPagan Humblus (Humbli, Humble) was one of the earliest kings of Denmark according to Saxo Grammaticus's Gesta Danorum. Characters of Gesta Danorum Danish kings Dan I Humble Lother Skiold Gram Guthorm Hading Foreign rulers Skat Sigtryg Asmund Uffe Gusonis Svipdagr Sumble Henry Handwan Loker Other men Bess Lysir Roar Women Grytha Alfhild Gróa Signe vte Humblus may be of the same...

 

 

MI6 Pour les articles homonymes, voir SIS et Intelligence Service. « MI6 » redirige ici. Pour les autres significations, voir MI6 (homonymie). Secret Intelligence Service Logo du Secret Intelligence Service. « SIS Building », le siège du MI6. Création 1909 Siège Vauxhall Cross, Londres, Royaume-Uni Coordonnées 51° 29′ 14″ N, 0° 07′ 27″ O Effectifs 3 200 (année fiscale 2011/12)[1] Ministre responsable James Cleverly (Sec...

Mary Queen of ScotsPoster film Mary Queen of ScotsIndeks kartuSutradaraJosie RourkeProtagonisSaoirse RonanMargot RobbieJack LowdenJoe AlwynDavid TennantGuy PearceProduksi seni pertunjukanTim BevanEric FellnerDebra HaywardNaskahBeau Willimon MusikMax RichterFotografiJohn Mathieson Penyuntingan filmChris Dickens BusanaAlexandra Byrne Rumah produksiFocus Features, Working Title Films dan Perfect World Pictures DistributorFocus Features(Amerika Serikat)Universal Pictures(internasional)Penampilan...

 

 

Peta Kabupaten Konawe Kepulauan di Sulawesi Tenggara Berikut adalah daftar kecamatan dan kelurahan di Kabupaten Konawe Kepulauan, Provinsi Sulawesi Tenggara, Indonesia. Kabupaten Konawe Kepulauan terdiri dari 7 kecamatan, 7 kelurahan dan 89 desa dengan luas wilayah 867,58 km² dan jumlah penduduk sebesar 37.126 jiwa (2019) dengan sebaran penduduk 43 jiwa/km².[1][2] Daftar kecamatan dan kelurahan di Kabupaten Konawe Kepulauan, adalah sebagai berikut: KodeKemendagri Kecamatan J...

 

 

Voce principale: Unione Sportiva Foggia. Unione Sportiva FoggiaStagione 2006-2007Sport calcio Squadra Foggia Allenatore Stefano Cuoghi (1ª-19ª) Salvo Fulvio D'Adderio (20ª-34ª e play-off) Presidente Tullio Capobianco Serie C14º posto Coppa Italia Serie CVincitrice Maggiori presenzeCampionato: D'Alterio (32) Miglior marcatoreCampionato: Salgado (12) StadioPino Zaccheria 2005-2006 2007-2008 Si invita a seguire il modello di voce Questa voce raccoglie le informazioni riguardanti l'...

U.S. House district for Tennessee TN-9 redirects here. The term may also refer to Tennessee State Route 9. Tennessee's 9th congressional districtInteractive map of district boundaries since January 3, 2023Representative  Steve CohenD–MemphisDistribution98.54% urban[1]1.46% ruralPopulation (2022)756,975[2]Median householdincome$53,183[3]Ethnicity60.2% Black25.2% White9.2% Hispanic2.8% Two or more races2.0% Asian0.6% otherCook PVID+22[4] Tennessee's 9th co...

 

 

2020年夏季奥林匹克运动会波兰代表團波兰国旗IOC編碼POLNOC波蘭奧林匹克委員會網站olimpijski.pl(英文)(波兰文)2020年夏季奥林匹克运动会(東京)2021年7月23日至8月8日(受2019冠状病毒病疫情影响推迟,但仍保留原定名称)運動員206參賽項目24个大项旗手开幕式:帕维尔·科热尼奥夫斯基(游泳)和马娅·沃什乔夫斯卡(自行车)[1]闭幕式:卡罗利娜·纳亚(皮划艇)&#...

 

 

Trampoline competition 1965 Trampoline World Championships← London 1964Lafayette 1966 → The 2nd Trampoline World Championships were held in Albert Hall, London, England on 30 January 1965. Medal summary Event Gold Silver Bronze Men Individual  Gary Erwin (USA)  Frank Schmitz (USA)  Wayne Miller (USA) Tumbling  Frank Schmitz (USA)  Jimmy Wilson (ENG)  Barry Benn (ENG) Peter Davies (WAL) Women Individual...

JOQI-DTVSaluranDigital: 27Virtual: 4PemrogramanAfiliasiNippon News Network dan Nippon Television Network SystemKepemilikanPemilikKumamoto Kenmin Televisions Co., Ltd.RiwayatSiaran perdana1 April, 1982Bekas tanda panggilJOQI-TV (1982-2011)Bekas nomor kanalAnalog:22 (UHF, 1982-2011)Informasi teknisOtoritas perizinanMICPranalaSitus webhttps://www.kkt.jp/ Kumamoto Kenmin Televisions Co., Ltd. (Jepang: 株式会社熊本県民テレビ) adalah stasiun televisi lokal Jepang yang didirikan pada ...

 

 

Soviet statesman, Red Army Air Force colonel general (1904–1975) Aleksey ShakhurinNative nameАлексе́й Ива́нович Шаху́ринBornFebruary 25 [O.S. February 12] 1904Mikhailovskoe in Podolsky Uyezd, Moscow RegionDiedJuly 3, 1975(1975-07-03) (aged 71)MoscowBuriedNovodevichy CemeteryAllegianceUSSRService/branchRed Army Air ForceRankcolonel generalAwardsHero of Socialist LabourSignature Aleksey Shakhurin (Russian: Алексе́й Ива́нович Ш�...

 

 

Political party in Brazil You can help expand this article with text translated from the corresponding article in Portuguese. (November 2016) Click [show] for important translation instructions. Machine translation, like DeepL or Google Translate, is a useful starting point for translations, but translators must revise errors as necessary and confirm that the translation is accurate, rather than simply copy-pasting machine-translated text into the English Wikipedia. Do not translate text...

Metatheoretical stance on scientific inquiry For one of its specific applications, see Postpositivism (international relations). Part of a series onSociology History Outline Index Key themes Society Globalization Human behavior Human environmental impact Identity Industrial revolutions 3 / 4 / 5 Social complexity Social environment Social equality Social equity Social power Social stratification Social structure Social cycle theory Perspectives Conflict theory Critical theory Structural funct...

 

 

This article's lead section may be too short to adequately summarize the key points. Please consider expanding the lead to provide an accessible overview of all important aspects of the article. (November 2023) The Russo-Ukrainian War has seen foreign volunteers participate on both sides of the conflict. Most foreign fighters joined the conflict during one of two waves. The first wave happened from 2014 to 2019 during the War in the Donbas and consisted of approximately 17,241 foreign fighte...

 

 

Location of Lot in France Following is a list of senators of Lot, people who have represented the department of Lot in the Senate of France. Third Republic Senators for Lot under the French Third Republic were:[1] Octave Depeyre (1876–1879) Paul Delord (1879–1883) François Roques (1879–1882) Eloi Béral (1883–1897) and (1906–1908) Henri de Verninac-Saint-Maur (1883–1901) Joseph Pauliac (1891–1906) and (1909) Léon Talou (1897–1900) Amédée Delport (1900) Jean Cocula...

塞纳省Département de la Seine法国的旧省份1790年—1968年塞纳省及其81个市镇坐标:48°51′N 2°21′E / 48.85°N 2.35°E / 48.85; 2.35首府巴黎面积 • 475.41平方公里(183.56平方英里)歷史歷史 • 成立巴黎省 1790年3月4日• 更名为塞纳省 8月22日• 颁布撤销省份的法案 7月10日• 撤销省份 1968年1月1日 行政分區11个区今属于 巴黎 上塞纳省 塞纳-圣但...

 

 

Road underpass in San Francisco, California, U.S. For the tunnel in Alameda County formerly named the Broadway Tunnel, see Caldecott Tunnel. Broadway TunnelWestern portal, from inside the north tunnel, facing westOverviewLocationSan Francisco, CaliforniaCoordinates37°47′49″N 122°24′54″W / 37.796812°N 122.414893°W / 37.796812; -122.414893RouteBroadwayStartBetween Powell and Mason StreetsEndBetween Hyde and Larkin StreetsOperationWork begunMay 1, 1950OpenedDe...

 

 

此條目需要补充更多来源。 (2024年6月17日)请协助補充多方面可靠来源以改善这篇条目,无法查证的内容可能會因為异议提出而被移除。致使用者:请搜索一下条目的标题(来源搜索:人類陰莖 — 网页、新闻、书籍、学术、图像),以检查网络上是否存在该主题的更多可靠来源(判定指引)。 陰莖人類男性生殖器官外觀(亞洲人種):①陰毛 ②陰莖軸 ③冠狀溝 ④包皮 �...

Mixed doubles at the 1991 IBF World ChampionshipsVenueBrøndby ArenaLocationCopenhagen, DenmarkDatesMay 2, 1991 (1991-05-02) – May 8, 1991 (1991-05-08)Medalists  Park Joo-bong Chung Myung-hee   South Korea Thomas Lund Pernille Dupont   Denmark Jon Holst-Christensen Grete Mogensen   Denmark Kang Kyung-jin Shim Eun-jung   South Korea← 1989 Jakarta1993 Birmingham → Events at the...

 

 

Count of Holland, Zeeland and Hainaut (1287–1337) William the GoodCount of Hainaut, Holland, and Zeeland16th-century depictionBornc. 1286Died(1337-06-07)7 June 1337ValenciennesNoble familyHouse of AvesnesSpouse(s)Joan of ValoisIssueWilliam II, Count of HainautMargaret II, Countess of HainautPhilippa, Queen of EnglandJoanna, Duchess of JülichIsabella of HainautFatherJohn II, Count of HainautMotherPhilippa of Luxembourg William the Good (Dutch: Willem, French: Guillaume; c. 1286 ...