A herceg hűvös, a porosz szellem szerinti katonás légkörben nevelkedett a potsdami Neuen Palaisban, amit nagyban fokozott a német uralkodó fiaival szemben tanúsított nagybani szigora. A királyi család hagyományainak megfelelően már a hercegek oktatása is a tőlük elvárt katonai pályát hivatott megalapozni és előrevetíteni. Ennek megfelelően valamennyi herceg a plöniPinzenhausban végezte el gimnáziumi tanulmányait. A gimnáziumi évek után Ágost Vilmos herceg a bonni, a berlini és a strasbourgi egyetemen hallgatott politológiát, a tárgyból 1907-ben szerezte meg doktorátusát.
Az első világháború alatt a herceg a ruppini körzet kerültei adminisztrátoraként szolgált, főhadiszállásként a Rheinsberg-kastélyt választva. A herceg teendőinek jelentős részét szárnysegédje, Hans Georg von Mackensen végezte el. A herceg és szárnysegédje között még kisgyermekként alakult ki szoros barátság, s egyes híresztelések szerint kapcsolatukra később az „erősen homoszexuális hajlamok”[1] váltak jellemzővé. Ez, valamint a szárnysegéd nagy befolyása a herceg fölött vezetett Ágost Vilmos házasságának tönkremeneteléhez. Hans Georg von Mackensen utóbb megnősült, a diplomata és nemzetiszocialista Konstantin von Neurath leányát vette feleségül.
Házassága és gyermeke
1908. október 22-én a német fővárosban Ágost Vilmos porosz királyi herceg feleségül vette elsőfokú unokatestvérét, Alexandra Viktória schleswig–holsteini hercegnőt (1887–1957). A hercegnő a schleswig–holsteini uralkodócsalád glücksburgi ágából származott, de édesanyja révén az augustenburgi ághoz is szorosan kötődött. A frigyet a szülők rendezték el, ennek ellenére a párnak az első években sikerült harmonikus viszonyt kialakítania. Ebben nagy segítségükre volt a német császárné, egyben a menyasszony nagynénje, akinek kedvenc menyeként Alexandra Viktória hercegnőt tartották számon. A fiatal házaspár a berlini Schönhausen-palotát választotta magának állandó lakhelyként, de szándékukat megváltoztatták, mikor a német uralkodó Ágost Vilmos hercegnek ajándékozta a Sanssouci-parkban található Villa Liegnitzet. Mind a porosz herceg, mind a schleswig–holsteini hercegnő élénken érdeklődött a művészetek és a tudományok iránt. Otthonukban előszeretettel láttak vendégül neves tudósokat és művészeket, szalonjukban megfordult a kor művészeinek krémje.
Ágost Vilmos porosz királyi herceg kisfiával
Ágost Vilmos porosz királyi herceg és Alexandra Viktória schleswig–holsteini hercegnő kapcsolatából egyetlen fiúgyermek született:
Sándor Ferdinánd (1912–1985), felesége Armgard Weygand.
A porosz herceg és hitvese közötti kezdetben harmonikus, jó viszony hamar megromlott, elsősorban a herceg homoszexualitásáról szóló pletykák miatt. Néhány hónappal az első világháború elvesztése után a házaspár a válást fontolgatta, a válókeresetet azonban mégsem nyújtották be az egykori német császár ellenkezése miatt. Ágost Vilmos herceg és Alexandra Viktória hercegnő alig tíz évnyi házasság után szétköltöztek, és noha a válást ekkor még nem mondták ki, nem éltek egy háztartásban. Házasságuk felbontására csak 1920. március 16-án kerülhetett sor.[2] Alexandra Viktória hercegnő később újból megházasodott, második férje Arnold Rümann korvettkapitány; de ez a kapcsolata is válással végződött.
Ágost Vilmos herceg és Alexandra Viktória hercegnő egyetlen gyermekét az édesapának ítélték oda, aki egyedül nevelte fel fiát. A herceg a világháború után potsdami villájában élt fiával, jelentős időt szentelve a festészetnek. Külön rajzórákat vett Arthur Kampf festőtől; s a herceg viszonylag jó áron el tudta adni saját festményeit, ily módon egészítve ki jövedelmét.[3]
A nemzetiszocialista párt
Az első világháború után Ágost Vilmos herceg a konzervatív nézeteket hirdető, félkatonai Stahlhelm nevű szervezet tagja lett. A Stahlhelm főleg monarchista veteránokat tömörített magába, és nemegyszer antidemokratikus jelszavakat hirdetett. A szervezet ugyanakkor elhatárolta magát a náci párttól, akárcsak Oszkár porosz királyi herceg, Ágost Vilmos öccse, aki szintén tagja volt a szervezetnek. A Stahlhelm és családja eszméivel szembeszegülve Ágost Vilmos herceg a húszas évek végén mindinkább közelebb került a nemzetiszocializmushoz és annak németországi képviselőjéhez, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárthoz. Édesapja és több fivére is a nácik megállításán munkálkodott, éppen ezért bizonyult a család számára nagyon is kínosnak, mikor 1930. április 1-jén Ágost Vilmos herceg belépett a náci pártba, ahol az alacsonyabb párttagfokozatot jelölő 24-es számot kapta.[4][5]1931 novemberében a herceget felvették a Sturmabteilungba. Ekkora a herceg a nácik iránti elkötelezettsége és Adolf Hitler iránti csodálata miatt a sajtó gúnyolódásainak célpontjává vált: a ráaggatott gúnynevek között szerepelt a Braunhemdchen Auwi és a Hanswurst is. Náci párttagtársai sem kímélték, Joseph Goebbels így vélekedett róla: „jóindulatú, ámde kicsit butácska fiatalember.”[6]
Ágost Vilmos porosz királyi herceg beszéde a náci párt rendezvényén (1932)
A náci párt kihasználta a sokak által a német császári családdal azonosított porosz herceget: Ágost Vilmos jelöltként indult az 1932 áprilisában lezajló poroszországi választásokon, rendszeresen felszólalt Hitler mellett annak kampánybeszédjein és elkísérte a vezért legtöbb útjára. Szerepét a pártban életrajzírója úgy határozta meg, „mint szemmágnes, mint agitátor és természetesen mint reklámarc a nehéz időszakokban.”[7]1933-ban a herceget beválasztották a porosz államtanácsba és emellett a Reichstagban is képviselői mandátumot szerzett. A nácik hatalmának megszilárdulása után a pártnak már nem volt szüksége a német császár fiára, aki kezdett egyre inkább veszélyessé válni nagyra törő terveivel: azt remélte, „hogy Hitler egy nap majd őt vagy Sándor fiát emeli a császár megüresedett trónjára.”[1]1934 őszétől fogva nem juthatott be közvetlenül Hitlerhez, és a hosszú kések éjszakája után a politikai élet szélére került. 1939. június 30-án a Sturmabteilung hierarchiájának második helyére került, de pozíciójából eltávolították, miután egy magánbeszélgetés során becsmérlően nyilatkozott Goebbelsről. Politikailag megbízhatatlannak kiáltották ki, a nyilvános beszédektől és felszólalásoktól is eltiltották.
Az amerikai hadsereg 1945. május 8-án tartóztatta le a porosz herceget. A náci pártban, illetve a SA-ban betöltött szerepe miatt hadbíróság elé állították. Amíg pere zajlott, a ludwigsburgi internálótábor lakója lett, ahol a súlyosabb bűnöket elkövetők közé sorolták. Ítéletét, amely három év szabadságvesztésről és fél évnyi kényszermunkáról szólt, 1948-ban hirdették csak ki, viszont a három évet elfogásától számították. Mikor az ítélet kihirdetése előtt megkérdezték tőle, hogy „legalább most ellenzi-e a nemzetiszocializmust, ő értetlenül visszakérdezett: »Tessék?«.”[8]
Rögtön szabadulása után a potsdami ügyészség is beperelte a herceget, elfogatóparancsot is adtak ellene. A herceg egészségi állapotára való tekintettel azonban a letartóztatási kérelmet végül visszavonták és az eljárást megszüntették. Ágost Vilmos porosz királyi herceg ekkor már súlyos beteg volt; egy stuttgarti kórházban hunyt el 1949. március 25-én. A hohenlohe–langenburgi uralkodócsalád hagyományos temetkezési helyén, a langenburgi mauzóleumban temették el.
Jegyzetek
↑ abWinzen, Peter (2006). „Rezension zu: Lothar Machtan, Der Kaisersohn bei Hitler, Hoffmann und Campe 2006”. Historische Zeitschrift (283), 813. o.
↑Kirschstein, Jörg: Ágost Vilmos porosz királyi herceg életrajza (német nyelven) (HTML). Preussen.de, 2003. [2011. január 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 15.) „Der Verkauf der Bilder im Berliner Kunsthandel sicherte ihm eine zusätzliche Einnahmequelle.”
↑Klee, Ernst. Das Kulturlexikon zum Dritten Reich. Wer war was vor und nach 1945. (német nyelven). Frankfurt am Main: S. Fischer Verlag, 472. o. [2007]. ISBN 3100393260
↑Machtan, Lothar. Der Kaisersohn bei Hitler (német nyelven). Hamburg: Hoffmann und Campe Verlag, 363. o. (2006. március 31.). ISBN 978-3455094848 „…gutmütigen, aber etwas doofen Jungen.”
↑Machtan, Lothar. Der Kaisersohn bei Hitler (német nyelven). Hamburg: Hoffmann und Campe Verlag, 259. o. (2006. március 31.). ISBN 978-3455094848 „…als Zuschauermagnet, als Agitator und natürlich als Werbeträger in Sachen Seriosität.”
