Ácsán Szaó 20 éves volt, amikor megkapta szerzetesi felavatását a Mahá-nikája rendben. 1887-ben a Dhammajuttika rend tagja lett. Mindkettő az Ubon Ratcsathani tartományban történt.[1]
Ács Szaó legismertebb és legnagyobb tiszteletben álló tanítványa Ácsán Mun Bhuridattamaháthéra volt. Gyakran vándoroltak együtt Thaiföld és Laosz erdeiben, követve a thudong hagyományt (a dhutanga páli szó thai kiejtése), amely az emberektől távoli helyeken való szigorú aszkéta életmódot jelent (13 aszkéta gyakorlat követése, amelyek a théravádaPáli Kánonban is szerepelnek).
Tanításai
Ács Szaóra rendkívül nagy hatást gyakoroltak a saját gyakorlásában, illetve a tanítványai tanításában a dhammajuttika rend alapítójának Szomdet Phra Vanarat Buddhasziri (1806-1891) módszerei. Ezeket a módszereket foglalja össze a “Csaturarakka Kammathána", azaz a “A védelmet adó meditáció négy tárgya”. Később azonban ezt a rendet is elhagyta és Ácsán Munnal együtt egy erdei kolostorban tanulmányozták a théraváda kánont és a magyarázószövegeket. A megvilágosodáshoz vezető út keresése közben sokat vándoroltak Laosz, Burma és Thaiföld középső részén. Úgy vélték, hogy az ösvény továbbra is létezik az emberek számára, csak azt nem a régi szokásokban és a szövegekben lehet megtalálni. A tanítások vizsgálatán és tiszteletén át a tudat váratlan felismeréseket tehet szert, amelyeket ismételten próbára téve vizsgálhat, hogy az megfelel-e tényleg a valóságnak. Próbálkozások és hibák sorozatán keresztül lehet elérni a megvilágosodás állapotát. Tanítványai számára a praktikus képességek megszerzését tartotta fontosnak, amelyhez többféle meditációs technikát tanított.[2] Ács Szaóra tanárként arra buzdította tanítványait, hogy szorgalmasan, kitartóan és rendszer szerint gyakoroljanak. A hajnali 3 órakor történő ébredést javasolta, amely után az ülő és a sétáló meditációt kellett gyakorolni este 10 óráig.[1]
A tanítványai által használt meditációk közé tartozik a sétáló és az ülő meditáció. Az ülőmeditáción túlmenően a gyakorlónak el kell sajátítania a test és a tudat tudatosságát minden testtartásban: állva, ülés közben és fekve is. Az ülőmeditáció közben a tudatot olyan hagyományos módszerekkel csillapítják le, mint a légzés tudatossága gyakorlat (ánápánaszati). A Buddho mantra mentális hangolását a légzésre való összpontosítás fenntartására használják (a belégzés a Bud és a kilégzés a dho), illetve használják a 32 testrészen való meditációt is (lásd még: Patikkúlamanaszikára). A meditáló a szamádhi (koncentráció) három szintjén megy át. A khanika-szamádhiban a tudat csak egy rövid időre nyugszik meg, az upacsara-szamádhiban tovább, majd az appana-szamádhiban eléri a dhjána szintet. A megfelelő koncentrációs szint elérése után elmélkednek a létezés három jellemzőjén (mulandóság, szenvedés és éntelenség), amely után megtörténik a belátás és a tudatlanság megszűnik. Nem tesznek különbséget a szamatha és a belátás (vipasszan) meditációk között. Együtt használják a kettőt.[2]
Halála
82 éves korában hunyt el egy Tjampatszak tartománybeli kolostorban, miközben az Upószatha nagyterem Buddha-szobra előtt leborulást végzett az teljes tudatosság közepette. Elhamvasztása után a hamvait Thaiföld különböző tájain élő emberek kapták. A követői állítása szerint maradványai átváltoztak különböző színárnyalatú, kristályszerű relikviává (páli: saríra-dhátu).[1]
↑ abcThe Four Objects of Meditation that Give Protection (First Edition: 2012) - the Venerable Phra Ajahn Sakron Dhammavuddho. Copyright 2012. Wat Veruwan. Thingphaphum District, Kanchanaburi Province, 71180.
Princeton Dictionary of Buddhism (Ajahn Mun Bhūridatta). Princeton, NJ: Princeton University Press, 22. o. (2013. január 3.). ISBN 9780691157863(angolul)
